UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-02-12 15:11

EMMI: TAO-ügyben minden rendben

Alig egy hetet kellett rá várnunk, de megkaptuk az EMMI-től a választ: a minisztérium kiugró visszaélést a TAO-rendszerben nem tapasztalt (még a labdarúgásban sem), a támogatás igenis eljut a kisegyesületekhez és az Újvári Gábor által bemutatott bűncselekménytípusok kivizsgálása nem tartozik a hatáskörébe.

Nagy-Pál Tamás Nagy figyelmet keltett a Mészöly Focisuli szakmai alelnökének, Újvári Gábornak két hete honlapunknak adott nyilatkozata (ITT), melyben a labdarúgás világában tapasztalható TAO-visszaélésekre mutatott rá. Az MLSZ pár nappal később közleményben reagált a kemény szavakra (ITT), mi pedig megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságát, ahonnan egy hét után meg is kaptuk a válaszokat a társasági-adókedvezménnyel kapcsolatos felvetéseinkre.
penz
penz
Első körben arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e tudomásuk a visszaélésekről? Például, hogy közvetítők a TAO-támogatásokból rendszeresen százalékokat követelnek vissza? Arról, hogy valakik megüzenik a tehetős cégeknek, mely egyesületeket támogathatják? Arról, hogy egyes klubok, szakosztályok kimondottan a pénzszerzésre rendezkedtek be? (Másképpen: azért alakítottak szakosztályt, hogy a névlegesen működő „műhely” lehívhassa a TAO-pénzeket.) A válaszokat szó szerint, nyelvtani és nyelvhelyességi változtatások nélkül közöljük. Az egyesületi sportfejlesztési programok jóváhagyása szakmai alapon a sportági szakszövetségeknél történik. (300 millió Forint feletti sportfejlesztési program esetében a szakszövetség kikéri az NGM és az EMMI miniszterének véleményét is.) A gazdasági élet szereplőivel történő kapcsolatfelvétel és a támogatás gyűjtése az egyesületek feladata. A gyakorlati tapasztalatok alapján a kezdeti szabályozások többször kerültek módosításra, többek között a rendszer szigorítását, az ellenőrzések hatékonyságát szolgáló módosításokkal. A 107/2011 (VI.30) Kormányrendelet 9. § (11) bekezdése kimondja, hogy a támogató a támogatás juttatásáért a támogatott szervezet részéről semmilyen ellenszolgáltatásra nem jogosult, az ezzel ellentétes megállapodás semmis.” Ezzel természetesen tisztában vagyunk, éppen ezért botránkozott meg mindenki azon, hogy Újvári szerint az említett bekezdést a cégek nagy része egyáltalán nem hajlandó betartani. „A támogatási rendszer szigorítását és egyben a sportfejlesztési programok hatékony megvalósítását szolgálta a kiegészítő sportfejlesztési támogatás intézménye is. A legutóbbi, 2015. január 1-től hatályos törvény módosítás pedig tovább bővítette a támogatás gyűjtés lehetőségét, mert azoknak a cégeknek is megteremtettük a feltételeket, akik (sic!) eddig nem voltak érdekeltek abban, hogy TAO-támogatást nyújtsanak.” Az is érdekelt minket, hogy vajon a futballon kívül más sportágakban is történhetnek-e hasonló visszaélések? „Egyetlen sportág esetében sincs tudomásunk visszaélésekről. Sportágtól függetlenül minden bejelentést, észrevételt kivizsgálunk, amiről, mint ellenőrző szerv tudomást szerzünk. Akadtak már NAV megkeresések, vagy szülői bejelentések. Minden alkalommal helyszíni ellenőrzést tartottunk. Saját hatáskörünkben a jogszabályi feltételeknek megfelelően vizsgálatot végeztünk. Kiugró visszaélést ilyen vizsgálatok alkalmával nem tapasztaltunk. Az elszámolások ellenőrzése során, ahol hiányosságokat tapasztaltunk, minden esetben visszafizetési kötelezettséget írtunk elő. Ezek a befolyt összegek további utánpótlás nevelési programok megvalósítására lettek felhasználva. Az így befolyó pénzekből más, a TAO-n kívül eső sportágak is részesednek.” Vagyis a válasz: nem. Sőt, még a fociban sem tapasztalhatóak ilyenek, amit természetesen mi kétségekkel fogadtunk, hiszen számtalan bejelentést kaptunk, de a Népszabadság újságírója is jó néhány módszert gyűjtött össze a csalásra (ITT). Ezért azt is megpróbáltuk kideríteni, pontosan hogyan is történnek ezek az ellenőrzések? „Az ellenőrző szerv feladata a támogatási összegek jogszerű felhasználásának ellenőrzése, a sportfejlesztési programok megvalósulásának figyelemmel kísérése, ezeken keresztül a sport fejlődésének elősegítése. Az első válaszban már említett jogszabály tartalmazza az előrehaladás benyújtására vonatkozó előírást is. Ezekből azok a programok is folyamatosan követhetőek és szükség szerint akár dokumentum bekéréssel, vagy helyszíni ellenőrzéssel is vizsgálhatók, amelyek előfinanszírozottak és egyébként csak a támogatási időszak végén van elszámolási kötelezettség. Néhány esetben szúrópróba szerűen alkalmaztuk is az idő közbeni ellenőrzést.”
A legtöbb pénz a focihoz került
A legtöbb pénz a focihoz került
De vajon Újvári nyilatkozata nyomán indult-e ellenőrzés? Hiszen bűncselekményekről beszélt. „A cikkben említett feltételezett bűncselekmények kivizsgálására nem az EMMI hivatott” – kaptuk a tömör választ. Végül arra kértük a sajtóosztályt, hogy összegezzék a támogatási rendszer működése óta szerzett legfontosabb tapasztalatokat. „A támogatás sok olyan egyesülethez, kis településre is eljutott, ahol ez a lehetőség a szervezet életben maradását jelentette, illetve sok hátrányos helyzetű fiatalnak nyújt kiugrási lehetőséget. Az összes látvány-csapatsportágban megvalósuló infrastrukturális beruházás az ország minden térségét lefedi, melynek haszonélvezői nem csak az igazolt sportolók, hanem a szabadidő sportolók, iskolás gyermekek is. A 2014-es tapasztalatok összegyűjtése jelenleg is folyik a Kormányrendelet módosítása az 2015. év első félévében várható.” Olybá tűnik, az utolsó kérdésünket félreértették picit: nem a támogatás nemes és rendkívül hasznos céljait, hanem tapasztalatait szerettük volna megtudni, mert meggyőződésünk, hogy - sajnos - a két halmaz metszete egyelőre igen szűkös.