UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2015-02-25 11:55

Szép világ, más világ

Tíz utánpótlás-válogatott úszónk egy hetet töltött Hollandiában, ahol ők és a kísérő edzők a sprinterképzésről tanulhattak. A tapasztalatokról, a különbségekről Gellért Gábor adott képet.

reb A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás néhány hónapja már beharangozta, hogy hamarosan a magyar fiatalok cserealapon többet készülhetnek külföldön. A kitűnő viszonynak köszönhetően tíz ifjúsági és serdülőválogatott úszó a nyílt vízi szövetségi kapitány, Gellért Gábor és a TF-vezetőedző, egyetemi docens Egressy János vezetésével Eindhovenben kóstolhatott bele a holland versenyzők mindennapjaiba. Miként azt várni lehetett, szívélyes és pazar vendéglátás fogadta a különítményt, amely a hét végén, a Hágában rendezett nemzetközi versenyről szakajtónyi éremmel, elsőséggel tért haza. Az érdekes és értékes tapasztalatokról Gellért beszélt:
hollandia_uszok
hollandia_uszok
– Láthatóan teljesen más a menedzselési rendszerük. Később várják el az eredményt, más a szisztéma, tizennégy éves korukig a saját klubjukban edzenek az úszók. Azt követően bevonulhatnak a válogatott felkészítésére szolgáló három központi helyszínre, de nem kötelező. Két világ különbségei sejlenek fel a mondatok mögött. A jóléti állam, Hollandia sikeres a sportban, ám a sport nem a kiemelkedés eszköze, hanem több közül az egyik út, amelyet a gyerek választhat. Idehaza viszont az élsport a jobb élet záloga, ezért nagyobb az elvárás, az eredménykényszer – nemcsak az úszásban, hanem bármelyik sportágban vagy akár a tanulásban is. Másként festenek a számadatok is: a 16-17 millió lakosú, de fél-magyarországnyi országban Gellért elmondása szerint 31 regionális központ működik: majdnem 450 klubban 140 ezer igazolt úszó tempózik. A múlt év értékelőjében dr. Szabó Tünde, a szövetség főtitkára örvendetes fejlődésnek nevezte – mert az is –, hogy idehaza az igazoltak száma átlépte a 7500-as határt. A hollandok hihetetlenül fejlett orvosi háttérrel rendelkeznek. Már az ifjúsági válogatottak mellett doktorok dolgoznak, akik reggel és este is figyelemmel kísérik az edzést. Nagyon komoly biomechanikai felszereltség segíti a képzést, és egyértelmű a csapatmunka: több edző foglalkozik a gyerekekkel, külön erőnléti, fordulóedző stb. Technikailag is jóval fejlettebbek: az eindhoveni medence be van kamerázva, a felvételeket két edzés között elemzik a trénerek. A hollandok gyorsúszóit az egész világ ismeri és elismeri – bár már a nyílt vízi úszásban is remek eredményeket érnek el –, így a náluk töltött egy hét egyértelműen hasznos volt. Idehaza a sportági hagyományokból fakadóan is a hosszabb számokra épül a képzés, ezért aztán a magyar vendégek értékes tapasztalatokat gyűjthettek a sprinterek felkészítéséről. – Nehéz az egyik rendszert a másikhoz mérni. Kevesebbet úsznak, hiszen a sprinterek felkészítése nem a napi tíz kilométerről szól. Ugyanakkor amelyik versenyző az egyik úszásnemben kiemelkedő, szinte meg sem tanítják másodikra vagy a többire. A hágai versenyen tátott szájjal nézték, hogyan pillangóznak a lányaink. Ők a magyar vegyes alapú felkészítésből meríthetnek sokat. Azt hiszem, nagyon gyümölcsöző kapcsolat kezdetén vagyunk, amelynek második állomásaként szeptemberben hollandok látogatnak hozzánk, várhatóan Hódmezővásárhelyre.