UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-03-10 21:14

Barátból ellenfél

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért fél évig semmilyen meccsen nem játszhatott Győrben. De megérte: a nyáron a Kecskemétbe igazolhatott, ahol mostanra alapember lett. Ráadásul közben volt ideje összebarátkozni Nagy Gergellyel, akivel most ellenfélként nézhet farkasszemet. Novák Csanád tizenhárom évesen majdnem abbahagyta a futballt.

Nagy-Pál Tamás A honlapunk által összeállított őszi U21-es, NB I-es válogatott csatársorában Novák Csanád (címlapfotó: kecskemetite.hu) is helyet kapott (ITT). A 20 éves labdarúgó akkor még leginkább csereként játszva szerzett két gólt. Az idén a Kecskemét mindkét bajnokiján kezdőként kapott szerepet, és a múlt hét végén szép fejessel be is talált a Diósgyőr ellen, csapata 2-1-es sikernek örülhetett. A hórihorgas csatárral beszélgettünk.
Novák Csanád Bús Csaba
Novák Csanád Bús Csaba
– Specialitásod a fejesgól? – Az nem úgy megy, hogy valaki két méter magas és már rögtön jól is fejel. Nekem például nemrég még elég gyenge volt a fejjátékom, de most már egyre jobb, mert rengeteget gyakorlok. – Edzések után is? – Persze. Megkérem az egyik csapattársamat, hogy adogasson be nekem, én pedig fejelgetek. De lábbal sem vagyok ügyetlen. – Az ősszel még jobbára padoztál, az idén viszont mindkét mérkőzésen kezdő voltál. Ennyire jól sikerült a felkészülés? – Az eleje igen, aztán megsérültem. Viszont szerencsém volt, mert Balázs Zsolt a Paksba igazolt, így felszabadult egy hely a támadósorban. Én kaptam meg a lehetőséget, amivel szerintem eddig éltem is. Nagyon fontos, hogy érzem a bizalmat az edző részéről, így sokkal nyugodtabban tudok dönteni, ha helyzetbe kerülök. – Ez volt a harmadik gólod ebben a kiírásban. Mennyinél szeretnél megállni? – Nincs célom. Ez az első NB I-es szezonom, remélem, minél több gólt szerzek. – És a Kecskemét hol szeretne megállni? Hiszen az idén szerzett hat ponttal már nyolcadikak vagytok. – Éppen ez az, hogy nem szeretnénk megállni! Küzdeni fogunk a végsőkig, hogy minél feljebb jussunk. Ennyivel nem elégedünk meg. – Miben rejlik az erőtök? – Már a nyár óta együtt van a csapat, egy-két játékos jött csupán. Az összhang és az egymásért való küzdés tesz erőssé minket. – A hétvégén a Dunaújvároshoz látogattok, ahol jó barátoddal nézhetsz farkasszemet. Szó szerint, hiszen Nagy Gergely a kapuban fog állni. Honnan a jó viszony? – Győrben ismertük meg egymás. Szép időszakot töltöttem ott, az U19-ben gólkirály lettem és bemutatkoztam az NB I-ben. Az utolsó fél évem előtt hosszabbítani szerettek volna velem, de nem éreztem, hogy komolyan számítanának rám az első csapatban. Bár tudtam, hogy ennek a következményeként a tavasszal félre leszek dobva, nemet mondtam az ajánlatra. És tényleg sehol nem játszhattam, ahogy Gergő sem. Ekkor lettünk nagyon jóban. Együtt laktunk, együtt jártunk edzésre és gyakoroltunk utána is. Minden esélyt megragadtunk, hogy csökkentsük a lemaradást. –Sikerült? – Igen. Amikor utána a Haladásban voltam próbajátékon futás közben az erőnlétemet éreztem csak gyengébbnek, de azt könnyen visszaszereztem. – Akkor megérte? – Persze, egy pillanatra sem bántam meg, hogy a Kecskemét játékosa lettem. – És így a meccs közeledtével beszéltek Gergővel vagy majd csak utána? – A hétvégén még találkoztunk is. Beszélgetünk persze, de, ha csapattal kapcsolatos titkokra kíváncsi, nem árulom el neki. A zrikát leszámítva inkább nem a meccsről folyik a társalgás. Arról majd utána. – Az U21-es válogatottban most is csapattársak vagytok, úgyhogy elég jól ismerhetitek egymást.
Novák Csanád1
Novák Csanád1
– Azért még biztos tudok neki újat mutatni. Minden lehetőséget megragadok, hogy gólt lőjek. – Büntetőt mernél vállalni ellene? – Nem tudom, de erre biztos nem kerül sor, mert nem az én vagyok az ítéletvégrehajtó. – Viszont nem sok híja volt, hogy soha ne ismerkedhess meg Gergővel. Legalábbis nem a focin keresztül… – Tizenhárom éves lehettem, amikor a Sándor Károly Akadémián voltam többször is próbajátékon, de az utolsóra nem tudtam elmenni, mert előtte műtötték a térdemet. Így persze nem is vettek fel, és hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek. Csak a tapolcai gimnáziumba felvételiztem, így úgy tűnt, máshová nem igen mehetek. Majdnem visszavonultam. Aztán anyukámat többször is hívták Pápáról, végül elfogadtuk az ajánlatukat. – Még szerencse, hiszen közben korosztályos válogatott is lettél. Hogy teltek az U21-es összetartások Szalai Lászlóval? – Eddig két edzőtáborban voltam, az oroszok ellen gólt is lőttem. Előtte nem ismertem az edzőt, de hallottam róla többféle véleményt. Nekem csak pozitív tapasztalatom volt vele kapcsolatban. Másodedzője egyébként az a Liszkai Dezső, aki annak idején Győrbe vitt, külön öröm vele dolgozni. – És a csapat? – Még formálódik. Nem is beszélhetünk végleges keretről, hiszen az U20-as gárdából is sokan jönnek majd, de ők egyelőre még a világbajnokságra készülnek.