UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-03-16 08:36

Hagi felfedezettje

Először akkor figyeltek fel rá, amikor borosüvegbe való parafadugóval focizott. Aztán Gheorge Hagi szúrta ki magának, majd a Puskás Akadémiára került, ahol azonban három évig nem léphetett pályára. A 17 éves Magyari Szilárd kalandos pályafutást tudhat maga mögött.

Nagy-Pál Tamás Az erdélyi születésű, de már magyar állampolgársággal is rendelkező Magyari Szilárd bekezdett tavasszal: a Puskás Akadémia U17-es csapatában egy, míg az U18-ban három gólt szerzett. A 17 éves játékos elmesélte nekünk, hogy a gyengébb tavalyi éve után mitől kapta el a fonalat 2015-ben.
Magyari Szilárd3
Magyari Szilárd3
– Egész ősszel két gólt lőttél, idén már a duplájánál tartasz. Mitől táltosodtál meg? – A nyári felkészülés nem sikerült annyira jól. Ráadásul előtte kihagytam három évet, szeptemberben játszhattam ismét bajnoki mérkőzést. Beteg is voltam, így csak az ősz végefelé lendültem játékba. Aztán a téli felkészülés elég jól sikerült, és egyre nagyobb lett az önbizalmam. – Nem három hónap kihagyást akartál mondani? – Nem, évet. A FIFA szabályzata szerint tizenkét és tizenhat éves kor között nem lehet külföldre igazolni, én viszont tizenhárom voltam, amikor Felcsútra kerültem Romániából. – Vagyis gyakorlatilag három éven keresztül el voltál tiltva a futballtól? – Nem teljesen. Folyamatosan edzhettem a csapattal, csak bajnoki mérkőzéseken nem szerepelhettem. – És hogyan sikerült átvészelni ezt az időszakot? – Reménykedéssel. Eleinte úgy volt, hogy ha megkapom a magyar állampolgárságot, akkor ismét játszhatok. Mindig abban bíztam­: már csak pár hónapot kell kibírnom. Aztán mégsem jött meg az engedély. – Nem vetette nagyon vissza a fejlődésedet? – Rengeteget edzettem. Nemcsak a csapattal, hanem egyénileg is. Sokat fejlődtem így is, de persze a meccsek hiányoztak. – De ha már elkaptad a fonalat: meddig szeretnél eljutni? – Az U18-ban és az U17-ben is játszom, a kettőben összesen húsz gólig. – És a csapattal mik a célok? – Az idősebbekkel a bajnoki cím, hiszen akkor indulhatnánk az ifjúsági Bajnokok Ligájában. A fiatalabbakkal pedig a Puskás-Suzuki Kupán szeretnénk minél jobban szerepelni. – Az a hír igaz, hogy parafadugóknak köszönheted a pályafutásodat? – Részben. Farkaslakán éltem, ahol Jakab Zoltán edző – jelenleg a román futsal-válogatott szövetségi kapitánya – nagyon jóban volt édesapámmal. Sokat volt nálunk és én mindig fociztam, ha nem a labdával, akkor parafadugóval. Aztán mondta, hogy menjek el edzésre. Székelyudvarhelyen kezdtem el játszani. Később jártam Győrben próbajátékon, de a szüleim még egy évet várni szerettek volna, mielőtt átigazolok. Közben tornán vettünk részt, ahol Gheorghe Hagi felfigyelt fel rám. Próbajátékra hívott a Hagi Academiára, ahol megfeleltem. – Milyen poszton? – Akkor hallotta már a történetet. Az iskolában tanultam előtte románul, de csak írni és olvasni tudtam. Amikor az edző kérdezte, hogy melyik poszton szeretek játszani, védőt mondtam, holott csatár vagyok, mert összekevertem a szavakat. Betett oda, és nem volt az igazi. Mondtam apunak, hogy valami nem stimmel. Ő szólt végül az edzőnek, hogy támadó vagyok. Miután a szélre kerültem, már jól ment a játék. – Most már két ország akadémiáját is elég jól ismered. Milyen fontos különbségeket tapasztaltál? – A körülményeket nézve a Puskás jóval színvonalasabb, bár a Hagi még csak akkoriban épült. Csak műfüvön tudtunk edzeni, aminek akkortájt még örültem, hiszen Székelyudvarhelyen az sem volt. Ha a srácokat hasonlítom össze, akkor azt mondhatom, hogy a románoknak jobb a mentalitásuk, a magyarok technikailag képzettebbek. – Rád melyik a jellemző? – Nálunk, Erdélyben is a román mentalitás volt a jellemző, amit most próbálok itt is meghonosítani, mert szerintem rengeteget számít. De technikailag sem vagyok gyenge. – Mit tartasz még erényednek? – Jó a rugótechnikám. Nem tartozom a leggyorsabb játékosok közé, viszont nem nagyon tudnak ellökni, megtartom a labdákat. Ezen kívül mindkét lábamat jól használom. – Miben javulnál? – A fejjátékomon, a passzaimon kéne javítani, és szeretnék dinamikusabbá válni, hogy külföldre, a holland vagy az olasz élvonalba kerülhessek. És egyszer a felnőtt magyar válogatottban is szeretnék játszani.