A csapategység ereje

Nagyot lépett előre a MAC Budapest U20-as jégkorongcsapata az osztrák juniorligában. Arany Gergely szerint az egész szezonban segítették egymást, s az meghozta a sikert. A kapus a saját teljesítményével is elégedett, de úgy véli: mindig van feljebb.

Pusztai Viola A MAC Budapest U20-as jégkorongcsapata az elődöntőben búcsúzott az osztrák juniorligában. Az előző szezonhoz képest ez nagy előrelépés, hiszen akkor a rájátszásban a csoportjuk utolsó helyén végeztek. Az idény tapasztalatairól a csapat tizennyolc éves kapusát, Arany Gergelyt kérdeztük. − Mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel? − Természetesen úgy indultunk neki, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot, mert ha nem az  a cél, felesleges is nekivágni. Úgy gondoljuk, tisztes eredményt értünk el. Tavaly utolsó előttiek lettünk, idén elődöntőt játszottunk, ráadásul a harmadik meccsen dőlt el a döntőbe jutás sorsa. Így kikapni nem szégyen. Bob Dever és Fodor Szabolcs, a két edzőnk azt mondt, büszke ránk. Igazából senki sem várt minket oda, ahová eljutottunk. Különösen azért értékes az elődöntő, mert a negyeddöntőben a nagyon erős Znojmót búcsúztattuk. Ráadásul végig ugyanazzal a kerettel játszottunk.

− Mi változott a tavalyi idényhez képest? − A csapat magja kicserélődött, tavaly még a 94-95-ös korosztályra, idén viszont főleg a 96-osokra épült a keret. Teljesen más volt a játékrendszer, más a mentalitás, illetve változott az edzői stáb. Bár az előző edzőnk keze alatt is sokat fejlődtünk, ez mégis újabb lendületet adott. − Összetartó a csapat? − Szerintem igen, bár természetesen vannak kisebb konfliktusok, de azért alkotunk csapatot, hogy kiküszöböljük, s idén sikerült.  Legalább öt-hat olyan meccsünk volt, amely sorsdöntőnek bizonyult, de egyszer sem roppantunk meg a teher alatt. A Znojmo ellen például volt, amikor mi vezettünk 3-0-ra, de olyan is, amikor ők. A csapat erejét mutatja, hogy ekkor sem estünk szét. A Salzburg elleni vereségért nem hibáztattuk egymást, úgy voltunk vele, hogy küzdöttünk, megtettünk mindent, és büszkék vagyunk magunkra. Várjuk a következő feladatot, a magyar bajnoki döntőt. − Mi volt a szezon legmeghatározóbb pillanata? − Ha egyet kell kiemelnem, akkor a Znojmo elleni negyeddöntő harmadik meccse: hazai pályán a 80. percben szereztük meg a győzelmet.  Az egész olyan volt, mint a hullámvasút. 3-0-ra vezettünk, de kiengedtünk, viszont nem kezdtünk el kapkodni, hisztizni, hanem betartottuk a taktikát, és az eredményre vezetett. − Az elődöntőben a Salzburg elleni győzelem a második meccsen bravúrnak számított? − Másoknak biztos, de mi tudtuk, hogy képesek vagyunk rá.  Egyszer  már megvertük őket, és tudtuk, mit kell csinálni, hogy újra összejöjjön. Örültünk, de tisztában voltunk azzal, hogy előttünk áll a következő feladat, amit végül nem sikerült megoldani.  A második meccsen minden bejött, a harmadikra a Salzburg erősebb kerettel érkezett, akkor már ők is érezték, hogy van veszteni valójuk. − A második meccsen 95 százalékkal védtél, a szezont 93,03 százalékkal zártad. Elégedett vagy? − Úgy gondolom, mindig van feljebb. Ha valaki elégedett az egyrészt jó, mert kell, de a maximalizmusra szintén szükség van. Azt a célt tűztem ki, hogy összesítésben érjem el a 92 százalékot, és minél többet segítsek a csapatnak. A számadatok szerint sikerült, szerintem a gyakorlatban is. De a csapaton is múlott, amely remekül védekezett előttem. Természetesen néha hullámvölgybe kerültem, de mindig volt valaki, aki segített. A kapusedzőmtől, Juha Lehtolától rengeteg támogatást kaptam, az edzőktől pedig a bizalmat, hogy az egész szezonban számítottak rám.

− Miben fejlődtél a legtöbbet? − Eddig is elég erős voltam fejben, de most még kiegyensúlyozottabban teljesítek. Nincs olyan, hogy egyik meccsen kiválóan védek, a másikon pedig kapok három lövésből két gólt, és lehoznak. A sorozatterhelést is jobban kezelem, ami nagy előny. Másrészt a csapattal is megfelelő volt a kapcsolat, állandóan kommunikáltunk. Végül a kapusedzőm sokat csiszolt a védési technikámon, ami mindenképp az előnyömre válik. − Bár az EBYSL-ben már nem léptek jégre, még hátra a van a magyar U20-as bajnokság döntője a Fehérvár ellen… − A két csapa rivalizálása mindig parázs csatákat ígér, teljesen mindegy, hogy az a bajnoki elődöntő, vagy tétnélküli utolsó meccs az alapszakaszban. Az egymás elleni találkozók mindig érzelmeket hoznak a felszínre. Úgy vélem, ha a csapat azt a játékot hozza, amit az EBYSL rájátszásában, ugyanazzal az akarással vágunk neki a döntőnek, és elhisszük, hogy meg tudjuk verni a Fehérvárt, akkor bármi megtörténhet. − A szezon vége felé felmerült már benned a kérdés, hogy hol kezded a következő idényt? − Még nem gondolkodtam ezen, mindig a következő feladatra koncentrálok. Hogy mi lesz jövőre, attól is függ, hogy a MAC indulhat-e a MOL Ligában. Jól érzem magam, szeretnék maradni. − A korosztályodból többen is külföldön játszanak. Gondoltál arra, hogy te is kipróbáld magad? − Megfordult a fejemben, de a kapusoknak ez más helyzet, mi később érünk. Jó példa erre Hetényi Zoltán, aki 23 évesen ment külföldre, és milyen jó döntést hozott, hiszen kiválóan játszott. Másrészt nekem eddig tökéletes fejlődési lehetőség volt az U20, így nem tudom, megérné-e  váltani. Mindenképp elgondolkodom rajta, hiszen kaland, és teljesen más világ.