UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2015-03-21 20:18

Csődtől a sikerekig

Versenyzőből előbb vállalkozó, majd edző lett, aki 2006-tól gyakorlatilag a nulláról építette fel az Újpest kenus-utánpótlását. A héten a MOL Új Európa Alapítvány Tehetséggondozásért díját vehette át. Ismerjük meg Martinkó Gábort.

reb – Egészen összeszorult a torkom, amikor megtudtam, hogy megkapom ezt az elismerést – mondja Martinkó Gábor, mennyit is számít a versenypályán kívüli díjazás. Az UTE edzője a héten a MOL Tehetséggondozásért-díjat vehette át, a kilenc példamutató munkát végző pedagógus egyikeként. Pedig az eredményes és aktív versenyzői pályafutást követően fel sem vetődött benne, hogy edző lesz. Tulajdonképpen vállalkozásának a csődje kellett ahhoz, hogy a korábban nem gondolt terepen próbálja ki magát.
martinko_gabor_uj_europa_alapitvany
martinko_gabor_uj_europa_alapitvany
– Egyáltalán nem akartam tréner lenni, ám az egyik ismerősöm kért meg, hogy segítsek neki fiatalokat edzeni – idézi fel a kezdeteket Martinkó. – Megfogott a feladat, mert könnyen szót tudtam érteni a gyerekekkel. Nem sokkal később jött Doma Gergő ajánlata, hogy Újpesten kezdjünk valami újba. Éppen amiatt vágott bele a munkába, mert élvezte, hogy a nulláról kezdve, saját elgondolásait, álmait megvalósítva építheti fel a szakosztály kenus részlegét. Az idő pedig szerencsére azt igazolta, hogy jók voltak az elképzelései. Nagyon sok szakmeberrel dolgozott együtt, például az olimpiai bajnok Parti Jánossal, így határozottan tudta, milyen edző akar lenni, és azt is, hogy milyen hibákat nem akar elkövetni. Ahogy az UTE kenuscsapata,  edzőként ő maga is alakult, fejlődött. – Nem szeretek pátosszal beszélni a munkámról. Mindig az volt a célom, hogy olyan közösséget teremtsek meg, ahová szívesen jönnek a gyerekek. Önkritikus vagyok, általában magamban keresem a hibát. Nyilván az ember edzőként a sikereknek örül a leginkább, főleg azért, mert a tanítvány boldog tőle. Mert láthatja, hogy a kemény melónak, a sok gyakorlásnak van gyümölcse. Ugyanakkor legalább  büszke vagyok arra, hogy sok olyan fiatal is kenuzik nálunk, aki már nem versenyez. Mégis a telepen maradt, mert sikerült megismertetni vele a sportolás örömét. Martinkó tíz év alatt csaknem kétszáz fiatalt tanított meg kenuzni, jó néhány közülük ma már az U23-as vagy felnőttversenyző. Nagy előnye, hogy mindenkivel megtalálja a közös hangot. – Ahogy nőnek a gyerekek, úgy nyílik ki a szemük, sokkal többet látnak a világból. Éppen ezért sok mindent meg kell beszélni velük. Ami a kenuzást illeti, mindig érdekel  versenyzőim véleménye, ám például az edzésadag kiszabásában nincs egyezkedés. Igaz, nem könyörtelenül tartatom be a távokat, figyelni kell rájuk, érezni, ha tényleg fáradtak. Fontosnak tartja, hogy emlékeztesse a legjobbakat: a többiek segítségével, az ő vállukon érték el a sikert. A közös sikert.

Tanítványai közül a Schmidt Richárd, Fekete Ádám kenupáros lett világbajnok az ifjúságiak között maratonon 2012-ben, Schmidt párosban 2013-ban (Dúró Józseffel) megvédte a vb-elsőségét. Szabó Kristóf az U23-as mezőnyben, egyesben, Dóri Bence Laczó Dániellel az ifjúságiak között párosban lett világbajnok az oklahomai maraton vb-n. A Nagymihály Levente, Kosznovszki Gergely páros az ORV-n remekelt. Ma már Martinkóval készül a világbajnok maratonista, Kövér Márton is.