Pisont István: "Csak bambulnak"

Pisont István kifakadt az U18-as válogatott norvégok elleni veresége után: úgy érzi, fölöslegesen dolgozik a csapattal, mert nem látja viszont a pályán a gyakoroltakat. Bár szerinte fejlődött az olaszok elleni hatgólos zakó óta a gárda, már sokkal előrébb kellene tartania. Nem szeretne tovább ezzel a korosztállyal dolgozni.

Nagy-Pál Tamás Pisont István kifakadt az U18-as válogatottra. Megint.

Legutóbb tavaly februárban, amikor a korosztály 6-0-ra kikapott az olaszoktól (ITT). Most pedig, amikor a válogatott Norvégia elleni 3-1-es veresége után megkerestük, hogy árulja el: igaz-e az a hivatalosan meg nem erősített sajtóinformáció, hogy a lefújás után lemondott az öltözőben?

– Tényleg lemondott?
– Csak közöltem a srácokkal, hogy nem szeretnék tovább velük dolgozni.

– Vagyis maradna szövetségi edző?
– Igen.

– Van ennek bármi köze az elmúlt hetek eseményeihez? Hogy az új sportigazgató, Bernd Storck kemény kézzel kezdte meg az irányítást?
– Az égvilágon semmi. A játékosaimban csalódtam, dühös vagyok rájuk. A norvég csapat borzasztóan gyenge. Csak rúgdosta fel a labdákat, semmiféle játékot nem épített. Tőlünk viszont olyan taktikai és technikai hibákat láttam, hogy siralmas. Félelmetes, hogy hiába gyakorolunk fél éve dolgokat, nem látom viszon a pályán. Úgy tűnik, semmi értelme annak, amit csinálok. Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem jelenik meg az, amit látni szeretnék.

– Ez a korosztály kapott ki 6-0-ra az olaszoktól. Ezek szerint azóta nem fejlődött semmit?
– Valamennyit igen, de jóval előrébb kéne tartanunk. Ősszel jönnek az Eb-selejtezők, és még olyan labdaátvételi és átadási problémák is mobile casino megjelennek, hogy elképesztő. A pályán nem kommunikálnak egymással, csak bambulnak. Pedig olyan minőségű labdarúgókról beszélünk, mint Kitl Miklós vagy Sallai Roland, akik már az NB I-ben is játszanak. Kérdeztem tőlük: itt miért blokkoltok le? Én csinálok valamit rosszul? Tőlem féltek? Azt mondták, nem. Felszabadultak itt, jól érzik magukat. Nem értem, akkor miért nem tudják kiadni, ami bennük van. Az pedig a belső morált jellemi, hogy a bejelentésem milyen gyorsan kikerült az öltözőből…

– Az olasz meccs mekkora nyomot hagyhatott bennük? Hiszen elég komoly visszhangot váltott ki…
– Akkor én indokolatlannak éreztem, amit a sajtótól kaptunk. A sportnapilap újságírója megkérdezte, hogy a fiúk miért nem gladiátorok. Azért, mert mi az ügyes gyerekeket keressük, akik minőségi futballra képesek. Szerintem nem az a lényeg, hogy gladiátorként felborítsák az ellenfelet. Az én filozófiámba azok illenek bele, akik focizni tudnak. Mi nem tudunk harcolni. Technikailag képzett srácokra van szükségünk, akik labdabirtoklásra képesek, amiből felépítik a játékokat. Közben mindenki azt hajtogatja, hogy fizikailag milyen rosszul állunk. De ez csak azért van, mert nincs nálunk a labda, és állandóan futni kell utána. Azért van szükség a technikára, hogy nálunk legyen, és máris jobban fogjuk bírni erővel is.

– Gondolom, itt elsősorban a küzdőszellemre célozhatott a kolléga. Egyébként ezek a filozófiai nézetei mennyire egyeznek Bernd Storck elképzeléseivel?
– Nem tudom, még csak ismerkedünk. De az edzéseit elnézve láttam, hogy nála is minden az ütemről és a ritmusról szól.

– Mi lesz most?
– Elképzelésem sincs, tanácstalan vagyok. Egyeztetnem kell a vezetőséggel, aztán elválik.