UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-03-29 09:52

Felépített siker

A MAC Budapest U18-as csapatának edzője, Kangyal Balázs elégedett a szezonnal. Különösen értékes eredménynek tartja, hogy együttese az osztrák ifjúsági bajnokság elődöntőjében szerepelt. Úgy véli, a klubban beérett az elmúlt három év munkájának gyümölcse.

Pusztai Viola A MAC Budapest U18-as jégkorongcsapata egyedüli magyarként jutott az osztrák ifjúsági liga (EBJL) elődöntőjébe. Bár a döntőbe kerülés a Klagenfurttal szemben nem sikerült, s a hazai bajnokságban a harmadik helyen végzett a gárda, Kangyal Balázs összességében elégedett: − Az idény elején az első pár forduló után azt mondtam, ha pályaelőnnyel bekerülünk az EBJL rájátszásába, maradéktalanul elégedettek lehetünk. Döcögősen indult, de a második fele kimondottan jól sikerült. Negyedikként végeztünk az alapszakaszban, s bár a pályaelőnyt elvesztettük, mert a szlovén csoport győztesét, a Celjét elénk sorolták, az végül nem számított. Éppen velük kerültünk össze a negyeddöntőben, nagyon erősek voltak, három meccsen tudtuk legyűrni őket az elődöntőbe jutásért. De hogy a Klagenfurt, a LA Stars és a Salzburg mellett ott voltunk a négy között, büszkeséggel tölt el minket.
A Klagenfurt elleni EBJL elődöntőben Forrás: EC KAC
A Klagenfurt elleni EBJL elődöntőben Forrás: EC KAC
Hozzáteszi, jobb körülmények között lehetett volna jobb is a szezon. A szeszélyes versenykiírás miatt ugyanis előfordult, hogy decemberben egy meccset játszott a MAC, míg február-márciusban négy hét alatt tizennégyet. Ráadásul az ifik közül többen is az U20-as csapatot erősítették, illetve páran feljátszottak az U16-ból. Arra is akadt példa, hogy a három együttes egyazon napon lépett jégre. − Ilyen esetben el kellett döntenünk, hogy melyik csapatot részesítsük előnyben. Például az U16-os bajnoki döntő kemény összecsapást hozott, hiszen az ötödik meccsen dőlt el az elsőség sorsa. Ekkor azok, akik egyébként az U18-ban is játszottak, csak erre koncentráltak. Miután a MAC olyan klub, amely elsősorban utánpótlás-neveléssel foglalkozik, így a különböző korosztályokban elért eredményeket összességében kell értékelni. A szakvezető a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy minden korosztályt versenyeztetni tudtak, és a csapatuk mindegyik korcsoportban az élmezőnybe tartozik. Három éve a 15-16 évesek voltak a legidősebb játékosaik, ma meg már arról beszélnek, hogy a következő idényben MOL Ligás csapatot indítanának. − Foglalkoznunk kell a magyar hoki érdekeivel is, mi lesz azzal az ötven gyerekkel, aki most nálunk jégkorongozik. Sokan támogatnak minket abban, hogy indítsunk felnőttcsapatot, de persze vannak klubok, amelyek ellenzik, inkább elvinnék tőlünk a játékosokat. Indultunk a Magyar Kupában, tulajdonképpen a juniorcsapattal játszottunk, és ott sem vallottunk szégyent. Ráadásul bármilyen marketing nélkül, körülbelül ötszázan voltak kíváncsiak a DAB elleni meccsünkre a Tüskecsarnokban. Az U18-as csapatból külön kiemelni senkit sem szeretne, de elmondta, természetesen voltak olyanok, akik kiváló teljesítményt nyújtottak, vagy várakozáson felül szerepeltek, illetve rengeteget fejlődtek a szezonban. Azoknak, akik a MAC-ból bekerülnek a debreceni U18-as divízió I/A-s világbajnokságon jégre lépő válogatottba, fizikálisan biztosan nem lesz gondjuk. Az viszont más kérdés, hogy mentálisan hogyan bírják a hazai vb nyomását. − Sok játékosunk van a válogatott bő keretében, de azt gondolom, hogy a vb-csapatba kerülésért kevesen lesznek versenyben. Ezért igazán nagy eredmény, hogy az EBJL elődöntőjében szerepeltünk. Ugyanis nem az egyéni képességek azok, amelyekben mi jók vagyunk, inkább mentálisan, taktikailag és a fegyelem terén próbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet. Úgy vélem, pont erről szól az utánpótlás-fejlesztés.

A MAC Budapest nyerte az U14-es bajnokságot, miután összesítésben 2-0-s állás után a szombati harmadik mérkőzésen hosszabbításban 5-4-re legyőzte az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát. Az U20-as fináléban ugyanez a két klub verseng az elsőségért, jelenleg 1-0 az állás a budapestiek javára. Korábban az U16-os csapat a második helyen végzett a bajnokságban, a döntőben összesítésben az Ocskay nyert 3-2-re.