UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-04-05 10:24

Most nehezebb volt

Nehezebb volt elérni a célt, mint az előző években. Fekti István az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia szakmai igazgatója elégedett, és nagyszerűnek tartja, hogy néhány junior bekerült a felnőttválogatott bő keretébe. Jövőre csapatot indítanának a MOL Ligában.

Pusztai Viola Öt bajnoki címet ünnepelhetett az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia. Utánpótlás-csapatai minden korosztályban döntőt játszottak a magyar bajnokságban, s csak az U14-est nem sikerült megnyerniük. A juniorok az osztrák ligában is diadalmaskodtak. Az idényt honlapunknak az akadémia szakmai igazgatója, Fekti István értékelte: − Az alapvető cél az volt, hogy a magyar bajnokságban bejussunk a döntőkbe, ami maradéktalanul teljesült. Négyből hármat megnyertünk, azt gondolom: ez erőn felüli teljesítmény. Ugyanis ez már jóval nehezebb feladat volt, mint az előző években, mert az ellenfelek is erősödtek. A szakmai munka, főleg a MAC-ban, nagyon erős, hiszen az ifi kivételével – ahol a Vasassal vívtunk nagy csatát az elsőségért − mindegyik korosztályban velük döntőztünk.
A juniorok ünneplése a magyar bajnoki cím után Fotó: Soós Attila
A juniorok ünneplése a magyar bajnoki cím után Fotó: Soós Attila
Az elmúlt négy évben külön figyeltek arra, hogy a csapatok szerkezete, magja ugyanaz maradjon, illetve a szakmai stáb, az edzők személye is az állandó legyen. Így például a Tyler Dietrich, Kiss Dávid, Farkas Tamás alkotta trió az első junior EBEL óta irányítja az U20-as csapatot, és mindig arra törekedtek, hogy a játékosok megfelelő atmoszférában versenyezzek, eddzenek. Az U20-as csapat az osztrák juniorliga harmadik évében másodszor hódította el a bajnoki trófeát. Az U18-asok ellenben címvédőként és az alapszakasz győzteseként nem jutottak a négy közé. A szakember úgy véli, tanulniuk kell a negyeddöntős ellenfél választásakor elkövetett hibából, és a jövőben a lehető legjobb döntést kell hozniuk. ( A Fehérvár az alapszakasz ötödik L. A. Stars csapatával játszott az elődöntőért, és összesítésben 2-1-re kikapott – A szerk.) Az ifjúságiak magyar bajnoki címmel vigasztalódhattak, amelyet ugyanazon a napon nyertek el, mint a juniorok az U20-as bajnokságot. Jelesül április elsején, az ifj. Ocskay-akadémia ötödik születésnapján. Ünneplésre nem volt mód a bajnokság feszített tempója miatt, ráadásul a következő napok, hetek sem a pihenésről szólnak, hiszen Debrecenben április 12-én kezdődik a divízió I/A-s világbajnokság, és a válogatottban természetesen több fehérvári játékos is helyet kaphat. Az idényben a Fehérvár EBEL-csapatában is szerephez jutottak a fiatalok. A vezetőedző, Rob Pallin bátran nyúlt hozzájuk, ők pedig bizonyítottak. − Az alapszakasz utolsó, a Znojmo elleni mérkőzésén hat junior volt a keretben, de a középszakaszban is akadt olyan találkozó, amikor az EBYSL-ben jelenleg, vagy korábban jégre lépett hokisok játszottak. Ez jó visszajelzés, hogy az eredmények mellett az utánpótlás-nevelés is sikeres. Persze, fontos a felnőtt vezetőedző szemlélete is: mekkora teret ad a fiataloknak. 17726_992955117395956_831510171419733025_nNem mellesleg a juniorok közül néhányan a krakkói vb-re készülő felnőttválogatott összetartásán jelentkeztek április 3-án. Fekti ezzel kapcsolatban elmondta, a TAO-s támogatásoknak köszönhetően nem várt körülmények közé került a jégkorong utánpótlás-nevelése. Ez olyan ajtókat nyitott ki mindenki előtt, hogy ha jól sáfárkodnak a pénzekkel, akkor ennek az utánpótlás-nevelésben, majd a felnőttek között is meg kell mutatkoznia. − Úgy érzem, azokban a műhelyekben ahol megfelelő a szakmai munka, óriási fejlődés indult az elmúlt két-három évben. Rendkívüli sikernek tartom, hogy jelenleg négy olyan játékos szerepel a felnőttválogatott bő keretében, aki az akadémián nevelkedett. Ha ehhez még csatlakoznak más akadémisták, akkor reméljük, hogy négy-öt éven belül nagyon fiatal, és rendkívül eredményes felnőttválogatottunk lesz. A fiatalok fejlődésének érdekében az Ifj. Ocskay-akadémia szakmai stábja már február óta tervezgeti a jövőt. Írásban korábban jelezték a MOL Liga vezetésének, és az elmúlt hét végén el is kezdődtek a tárgyalások, hogy a következő szezonban a Fehérvár csapatot indíthasson a bajnokságban. − Mindenképp szeretnénk, ha a junior- és a felnőtt EBEL-csapat között lenne a MOL Ligában szereplő együttesünk. Így minden egyes lépcsőfok meglenne, hogy a játékosok az utánpótlásból eljussanak az osztrák bajnokságba, és azon keresztül a válogatottságig.