UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-04-18 20:36

Szépségtapasz nélkül

Utolsó mérkőzését is elvesztette, így pont nélkül búcsúzott a divízió I/A-tól az U18-as jégkorong-válogatott. A franciák korán vezetést szereztek, s bár a második harmad kiegyenlített játékot hozott, a magyar csapat 5-2-re kikapott.

Pusztai Viola Szólt a „Ria-ria, Hungária!” a debreceni jégcsarnokban az U18-as divízió I/A-s világbajnokság záró napján. Bár az már a franciák elleni meccs előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott kiesett a csoportból, szépen akart búcsúzni. Ahhoz pedig elkelt a szépszámú nézősereg segítsége. Hiába kezdődött a mérkőzés Tóth Gergely veszélyes helyzetével, pár perccel később már a franciák ölelkezhettek: megszerezték a vezetést. A magyarok igyekeztek egyenlíteni, erre a legnagyobb esélye a védők között megugró Gáspár Máténak volt, de a kísérletet hárította a francia kapus. Emberelőnyben újabb kecsegtető helyzet alakult ki, de Kiss Zsombor közvetlen közelről nem talált a hálóba. Gáspár Máté neve mellé írhattuk az újabb kimaradt lövést, Bors Gergelyéhez pedig az újabb nagy védését. Megint kiállítás, de ezúttal kettős, viszont maradt idő az előzőből is. Azalatt Glen Williamson legénysége beszorította a franciákat a harmadjukba, de csak Kiss Patrik lövése ért el a kapuig. Gól viszont abból sem lett. Szerencsére, a franciák hatalmas helyzetéből sem, bár ez csak pár másodpercig volt igaz. Amikor már épp kezdett magához térni a magyar csapat, és helyzeteket alakított ki, ártalmatlannak tűnő szituációban kiállították Kiss Patrikot. Kivédekeztük, ez is jó hír. Aztán újabb meleg helyzetet kellett átélniük a fiúknak, de azt is megúszták, ahogy a franciák is az ígéretes magyar támadást. A kimaradt helyzet után viszont egy az egyben mehettek a kapura, még jó, hogy félúton a harmad végét jelző óra megállította őket. A magyarok kezdték agilisabban a második játékrészt, azonban Szabó Dávidnak mégsem gólt, hanem kiállítást húzhattak be a statisztikusok. Péter Andor ugyanarra a sorsra jutott, de talán le sem ült még a büntetőpadra, jöhetett vissza. 3-0.
Jobbak voltak a franciák Forrás: MJSZ
Jobbak voltak a franciák Forrás: MJSZ
Szegény embert ág is húzza. Az addig remekül védő Bors Gergely hibázott, és a korong becsúszott a kapuba. Újabb francia gól. No, meg kiállítás. Garát Zsombor és Stipsicz Bence is próbálkozott, de a pakk csak nem akart kikötni a hálóban. Pedig nem két, hanem négy percig voltunk többen a jégen. Az egyébként parázs hangulatú összecsapáson a két csapat tagjai többször is összeszólalkoztak, nem csoda, hogy a mérkőzésen már a második kettős kiállítást ítélték meg. El ne felejtsem a sorozatos büntetések közepette: a franciák újabb góljától csak a kapuvas mentett meg csapatunkat. Az ellenfelet viszont már semmi a szépítő találattól, amelyet Kiss Patrik szerzett. Az feltüzelte a magyar válogatottat, és újabb két helyzetet dolgozott ki, de mindkettő kihasználatlan maradt. A következő percek kevesebb izgalmat hoztak, nem úgy a végjáték: Szabó Dávid előbb mehetett a szünetre, mint szerette volna, a társak azonban hátrányban is támadtak, s milyen jól tették. Bár Stipsicz lövése még kimaradt, Nagy Ákosé már nem. Egy lépéssel közelebb a franciákhoz a magyar válogatott, kár, hogy a harmadik harmadot kettős emberhátrányban kezdte… Nemcsak kivédekezte a kettős hátrányt, csak pár centin múlott, hogy Vizi Dániel révén nem szerezte meg a magyar csapat a harmadik gólját az utolsó játékrész elején. Erre aztán Tóth Gergelynek és Horváth Bálintnak is komoly lehetősége nyílt. Közben Borsnak szintén akadt dolga, de már korántsem annyi, mint az első harmadban. A bírókban viszont egyre több, már-már ők is belezavarodtak abba, kit miért állítottak ki, így a játék is állt pár pillanatig. Míg mindkét oldalon egy-egy ember a büntetőpadon hűsölt, Stipsicz faraghatott volna a hátrányból, de a pakk elakadt Pappilonban. A fordulásból is veszélyes helyzet alakult ki, Borsnak kellett védenie. Újra a magyarok előtt adódtak lehetőségek, ha kicsit pontosabbak a passzok… Akkor 4-3 lett volna és nem 5-2. Az utolsó tíz percben a franciák egyre jobban nyomtak, ami gólban is testet öltött. A győzelmük az utolsó percekben már nem forgott veszélyben, különösen az után, hogy Szabad Kevint durva belépője miatt egyharmadnyi bűnhődésre ítélték a játékvezetők. Annyi viszont nem volt hátra a magyar válogatott divízió I/A-s „kalandjából”. Jövőre újra meg lehet próbálni. A mérkőzés után a magyar válogatott kapusa, Bors Gergely így értékelt: − Nagyon élveztem ezt a mai meccset, jó volt a tempó, örülök, hogy védhettem. Egyetlen negatívum, hogy kikaptunk. Magasabb színvonal volt ezen a vb-n, mint amihez szoktunk. Az ellenfelek nagyon jók voltak, tudták, mit akarnak csinálni. Úgy érzem, kapusként fejlődtem, felnőttem a feladathoz, és élveztem, hogy tanulhattam. De ez az egész csapatra igaz, és mindenképpen az a célunk, hogy jövőre visszajussunk a divízió I/A-ba. Mayer Péter edző így látta a meccset: − Hajtós, küzdős mérkőzés volt, olyan, amilyet játszottunk is már egymással pár hónappal ezelőtt Olaszországban. A góllövés hatékonyságában voltak jobbak a franciák, azaz jobban céloztak. Ha az eredményt nem ismerjük, és csak a meccs képét nézzük, akkor nem kell szégyenkeznünk, mert jó tempóban, megfelelő küzdőszellemben játszottak a fiúk. Fiú U18-as divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság, Debrecen Magyarország−Franciaország 2-5 (0-2, 2-2, 0-1) Fehéroroszország−Kazahsztán 6-3 (2-1, 2-1, 2-1) Dánia−Norvégia később