Csúcsra törve

Kuttor Enikő alig tizennyolc évesen felnőttbajnoki címet nyert a Sopronnal, ráadásul a juniordöntőn is begyűjtötte az aranyérmet. A korábbi élsportolók gyermeke a következő szezontól az Egyesület Államokban tanul. Bemutatjuk az U17-es vb-harmadik, életvidám és vagány kosarast.

reb Kuttor Enikő lekörözte édesanyját, miközben kvázi szívességet tett neki. A Sopron 18 éves játékosa is részese volt annak, hogy csapata megnyerte a kosárlabda-bajnokságot a Diósgyőr ellen. Ezzel megelőzte az anyukáját, Lakosa Editet, aki néhány évvel idősebben gyűjtött be Magyar Kupa elsőséget a DKSK-Miskolccal, viszont hozzájárult ahhoz, hogy ne beszélhessenek újabb diósgyőri aranycsapatról. – Furcsa is volt kicsit a finálé, hiszen a miskolciakat mindig anyával kötöm össze, és ugye ellenük nyertünk – enged bepillantást Kuttor a három győzelemig tartó párharcban 3-1-gyel elhódított bajnoki címhez fűződő érzéseibe. – Nagyon örülök a sikernek, hiszen elég fiatalon lehettem részese. A győzelem másnapján az Arénában a szurkolók köszöntöttek minket, és bár nem is gondoltam volna, rengeteg aláírást kellett kiosztanom.

Az U17-es vb- és U16-os Eb-harmadik persze cseppet sem bánta, hiszen szeret az események középpontjában lenni. Azzal sem volt baja, hogy a szezon vége felé haladva a pályán már nem volt a történések centrumában. Az idény első felében Weninger Virággal együtt sokat játszott a felnőttek között, hiszen szabály kötelezi az együtteseket a fiatalok szerepeltetésére, ám a regula csak az alapszakaszra érvényes. – Nem foglalkozom azzal, hogy mennyi játékpercet kaptam. Tanulságos volt az egyik esztendőm a válogatottban, amikor a korosztálynál fiatalabbként keveset szerepeltem. A szüleim azonban élsportolók, felnyitották a szememet, hogy minden apró lehetőséggel élni kell. Amikor idén kaptam ilyet, mindent megtettem. Nem vártam el magamtól, hogy megváltsam a világot, de igenis felszántottam a pályát. És talán ez is kellett a közösségnek a győzelemhez. Ebben a szezonban – akárcsak korábban – a felnőttek és a juniorok között is párhuzamosan szerepelt, bár döntően inkább „feljátszott”. Arra viszont még nem volt példa, hogy duplázzon, márpedig idén mindkét garnitúrával összejött a bajnoki cím. Ha hozzávesszük, hogy az iskolában is helytáll, el tudjuk képzelni zsúfolt mindennapjait… – Kemény időszakon vagyok túl, a családom meg is szenvedte, hogy néha megkergültem a fáradtságtól, és ingerlékenyebb voltam. Ha nem az érettségivel párhuzamosan készülök, most jöhetne a lazább időszak a júniusban kezdődő válogatott összetartásig, ám ezért most tanulva pihenek… Merthogy a pályán kívül is komoly céljai vannak. Ahogy hihetetlenül nyitottan és szórakoztatóan meséli: gyerekkorában az volt az álma, hogy a Harvardra járjon, ám időközben rájött, hogy nem éppen „agytröszt", ezért inkább a tehetsége segítségével akart amerikai egyetemre jutni.

Ez – idézve őt – kilencven százalék, hogy sikerült, augusztus végétől várhatóan a pittsburgi Duquesne University tanulója lesz (a választásában közrejátszott, hogy ott játszik Szamosi Amadea, és az edző felesége is magyar). A négyéves képzésre teljes ösztöndíjat kapott. Célja, hogy anyanyelvi szinten tanulja meg az angolt, értékes amerikai diplomát szerezzen, egzisztenciálisan megalapozza az életét, és elsősorban minél jobb játékos legyen. A kérdésemre, miszerint inkább a civil pálya felé fordulna vagy a kosárlabdázóként teljesedne ki, az utóbbi mellett teszi le a garast. „Hosszú Katinkásan térnék vissza” – vágja rá mosolyogva, utalva arra, hogy az úszó az amerikai egyetemről hazatérve szárnyal, és uralja a világot. A szülők ebben – ahogy eddig is mindenben – támogatják. Az édesapja, Kuttor Attila 19-szeres válogatott, 560 találkozójával a második legtöbbször pályára lépő játékos a labdarúgó NB I-ben, édesanyja a DKSK-Miskolc kosárlabdázója volt, öccse, Gergő pedig Szombathelyen kosarazik. Amikor Enikő pályafutása megkívánta, a család Sopronba költözött. Az idén azonban már egyedül lakott a hűség városában, a család ugyanis a testvér érdekében Szombathelyre tette át a székhelyét. – Szeretem a focit, sokszor néztem meg apu meccsét, és bár nekem ma már túlságosan hosszú egy mérkőzés, azért néha leülök apával a tévé elé. Otthon persze sokszor van szó a sportról, hiszen mindannyian kötődünk hozzá. Csakhogy hiába imádom a kosárlabdát, azért anyuval sokszor beszélünk csajos dolgokról. Persze, ha apa megjelenik, tuti, hogy sportra terelődik a téma. Igaz, ha már mindhárman kirakjuk a stoptáblát, akkor témát vált. Akárcsak Enikő néhány éve, öttusáról a parkettra. A végső lökést az adta meg, amikor jelezték az edzők: eljött a hajnali úszóedzések ideje. A sokrétű sportág így sokszínű egyéniséget vesztett. A kosárlabda meg nyert.