UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2015-04-30 10:40

Érzik a ritmust

A közvetlen élmezőnybe igyekszik a magyar junior kéziszer-válogatott a ritmikus gimnasztikázók pénteken, Minszkben kezdődő Európa-bajnokságán.

UP-infoPénteken kecsesebbnél kecsesebb versenyzők veszik birtokba Fehéroroszország fővárosát: kezdődik a nyílt kontinensviadal. A korábbi eredményei miatt a figyelem a magyarok közül elsősorban Vass Dórára irányul, ráadásul a tét a jövő évi top Európa-bajnokságon való részvétel.
kis_alexandra02
kis_alexandra02
Vasson és a felnőttcsapaton kívül viszont érdemes követni a junior kéziszercsapat szereplését is. Az ötlabda-gyakorlatot kétszer mutatja be a Katona Hanna, Kis Alexandra, Mercz Flóra, Pigniczki Fanni, Váray Míra (tartalék: Árkai Zsófia) alkotta együttes, az előadások alapján hirdetnek összetett eredmény. Ezután alakul ki a szerenkénti finálé mezőnye, ahova a legjobb nyolc csapat kerül be. A tavalyi junior Eb-n buzogánnyal nyolcadik Kis Alexandra februárban még arról beszélt honlapunknak, hogy Minszkben a legjobb nyolc közé kerülne a csapattal, ám most már kicsivel merészebb célokat fogalmazott meg. – Minél jobb eredményt szeretnénk elérni az Európa-bajnokságon, nem titkolt célunk a dobogó közeli helyezés. Az elmúlt időszakban több nemzetközi versenyen is jól szerepeltünk, ez bizakodásra ad okot. Nekem ez az utolsó junior évem, ezért személy szerint is fontos a jó helyezés. A kontinensviadal után már az egyéni szerekre kerül a hangsúly, hiszen augusztusban az MTK Budapest-kupán már egyéniben indulok. A juniorok magyar idő szerint pénteken 9 órától tartják az első bemutatót, a másodikat pedig szombaton, ugyancsak kilenctől. Vasárnap (10 óra) kerül sor a szerenkénti finálékra. A magyar indulók. Junior csapat: Katona Hanna, Kis Alexandra, Mercz Flóra, Pigniczki Fanni, Váray Míra; tartalék: Árkai Zsófia. (Edző: Deutsch-Lazsányi Erika, Gelle Noémi, Lauber Zsófia.)

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő ifjúsági tornászok – Boncsér Krisztián, Földes Márton és Csorvási Soma – a hét végén nemzetközi versenyen vesznek részt Portugáliában.