Nagy ügy a kicsiké

A szakma még mindig nem jutott el odáig, hogy a tizennégy év alatti gyerekekre fókuszáljon, mert már akkor hátrányba kerülnek külföldi kortársaikhoz képest. Újvári Gáborral beszélgettünk.

Nagy-Pál Tamás A magyar futball problémáit sorolni napestig lehetne. Egyértelmű, hogy a profi labdarúgásunk sikertelensége az utánpótlás-nevelés hiányosságaiból ered, ott kellene mindent új alapokra helyezni. Az igyekezet felfedezhető, de a próbálkozások nem a problémák valódi okával foglalkoznak.

Remek példa Bernd Storck kinevezése az MLSZ sportigazgatójává. Anélkül, hogy a német szakember képességeit kétségbe vonnánk – hiszen azokról csak idővel kaphatunk képet –, hiába visz véghez reformot a korosztályos válogatottakban, a magyar focit alapjaiban nem fogja megváltoztatni. Ahhoz az építkezést ugyanis lejjebb kellene kezdeni. „Nem a tizennégy év feletti labdarúgókra kellene fókuszálni – fejtette ki véleményét honlapunknak ezzel kapcsolatban a Mészöly Focisuli szakmai igazgatója, Újvári Gábor. – Azok a gyerekek már egy évtizede űzik sportágat, és pótolhatatlan az, amit addig nem kaptak meg belőle. Márpedig ez a helyzet, itthon ugyanis gyermekkorban csapatot építenek, és csak felnőttkorban folyik egyéni képzés. Éppen fordítva kellene történnie. A kollégák többségének viszont védenie kell a helyét, ezért inkább a csapatjátékra koncentrálva próbál eredményt elérni, sutba dobva a kiemelkedő gyerekek egyéni képzését. Nagyon gyenge alapra építünk. Ezért kellene mielőbb változtatni.” A szakember régóta próbálja ezt az üzenetet közvetíteni, de miután nagyrészt süket fülekre talált, szavait tettek követték és belevágott a Mészöly Focisuliba. „Úgy érzem, követendő példát tettünk le az asztalra. Megmutattuk, hogy a magyar piacon ez a modell igenis működőképes. Valamiért mégsem éri el az ingerküszöböt, hogy érdemben foglalkozzanak vele. Én pedig egyre türelmetlenebb vagyok, mert látom, milyen sokan nincsenek tisztában az ügy fontosságával. Olyan körülmények között dolgozhatunk, amilyenekről nemrég még csak álmodozhattunk, és mégis elherdáljuk a lehetőségeket.” Újvári kifejtette: nem lehet azzal takarózni, hogy egy-egy akadémiáról ennyi vagy annyi játékos kerül az NB I-be vagy a magyar válogatottba, hiszen a valódi tudásukra akkor derül fény, amikor nemzetközi megméretésen vesznek részt. „Hiába volt a felnőttválogatott például csapatként egyenlő fél a görögök ellen, amikor tisztán látszott, hogy a mieink mennyivel képzetlenebb játékosok. Annak rengeteg oka van. Egyrészt szelektálni kellene a gyerekeket, hogy kicsi koruktól kezdve hasonló képességűekkel szerepelhessenek. Nem olyan véletlenszerű Bozsik-tornákra van szükség, ahol egyik csapat akár tizenvalahány-nullra veri a másikat. Azon kívül az elengedhetetlen fizikai képzés is hiányos. Azt gyerekkortól adagolni kell, hogy később is bírják a terhelést, és ne sérüljenek meg a külföldre eljutó fiatalok. Persze, önfeledt játékra van szükségük a kicsiknek, de edzésintenzitásra is. A kellő, csiszolt technikai tudásuk sincs meg, hiszen maximum ügyesek, de hiányzik az eszköztáruk a különböző mérkőzésszituációk megoldására.” Újvári éppen ezért büszke arra, hogy a Mészöly Focisuli gyerekeit látva mindig megjegyzik: cseleznek, kreatívak, döntenek, letámadnak és csapatként védekeznek, vagyis a modern futball stílusjegyeit képviselik. „Azért nyerünk meg akár ötből öt meccset elképesztő gólkülönbséggel az NB I-es klubok utánpótlás-csapatai ellen is. Ez sok mindent elárul a rengeteg pénzzel, jó körülményekkel és tradícióval rendelkező klubokról: hogyan is gondolkodnak a legkisebbek képzéséről. Tavaly nyolc játékosunkat adtuk át az MTK-nak, idén még annál is többet fogunk. Ezek beszédes számok. Főleg annak tükrében, hogy mi nem összegyűjtjük a gyerekeket más klubokból, hanem azt képezzük, aki jelentkezik.” A szakmai igazgató szerint egyértelmű, hogy ha már a kisgyerekek képzését is komolyan vennék itthon, akkor az évek múltán ugrásszerűen javulna az utánpótlás-válogatottak tudásszintje. „Az a baj, hogy az MLSZ-ben remek menedzsment dolgozik, viszont a szakma hiányzik mögüle. Sportágat olyanoknak kell irányítaniuk, akik szerelmesek a futballba, nemcsak munkahelyként tekintenek rá. Tisztességesen dolgoznak, ahhoz nem férhet kétség, de a labdarúgás legmélyebb bugyraiba nem látnak bele.”