UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2015-05-14 10:39

Ifjú hölgyek világbajnoksága

A magyar lányok nem adják olcsón a bőrüket minden idők legnagyobb létszámú utánpótlás-világbajnokságán. Seres Attila szövetségi edző két éremmel lenne elégedett Tajpejben.

Nagy-Pál Tamás Már elutazott a kínai Tajpejbe a női utánpótlás-válogatott, ahol minden idők legnagyobb junior és ifjúsági világbajnokságát rendezik. Seres Attila szövetségi edző mindkét korosztályban hat lányt vitt magával. Vele beszélgettünk: „Rekordszámú nevezés érkezett, több olyan ország is részt vesz a vébén, amely korábban soha. Elég, ha csak Kanadára gondolok. Az utóbbi kilenc évben megháromszorozódott a női bokszolók száma, ami az utánpótlásban is érezhető, és természetesen erősödött is a mezőny.” A szakember úgy érzi, sikeres felkészülésen vannak túl, mindenki magas hőfokon égett. „Kemény, kéthetes edzőtáborral zárunk, remek körülmények között dolgozhattunk. A végén a mentális felkészítés és a formaidőzítés kapott nagyobb súlyt. A lányok nagyon elszántak. Azt megígérhetem, hogy senki nem adja olcsón a bőrét. A harciasság meglesz, amit persze el is várunk. Meglátjuk, hogy az mire elég.” A keretben Gáll Bernadett és Szokol Fanni személyében két olyan versenyző található, aki tavaly bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot. „Akkor összesen négy éremmel tértünk haza. A legutóbbi vébéről viszont kettővel, amivel most is elégedett lennék, bármilyen színűek legyenek is. Az el is várható a társaságtól. Jósolni viszont nehéz, mert például a legrutinosabb versenyzőinknek lesz a legnehezebb a mezőny. De a juniorcsapatunk erősödött, mert sok a másodéves.” Seres végül hozzátette: nemcsak az ellenfelekkel, hanem a hatórás időeltolódással, a harminc fokos hőséggel és a több mint nyolcvan százalékos páratartalommal is meg kell küzdeniük. A vb május 15-én kezdődik, honlapunk természetesen minden nap beszámol az aktuális történésekről. A magyar csapat Juniorok: Károlyi Gabriella (46 kg), Nagy Angéla (52), Villás Veronika (60), Gáll Bernadett (63), Budai Vivien (80), Juhász Adrienn (+80). Ifjúságiak: Kalmár Beatrix (48), Viglási Alexandra (51), Mezővári Kinga (57), Takács Tímea (60), Papp Dorina (64), Szokol Fanni (75).