UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-05-18 21:46

Új-Zéland, új filozófia

Az Észak-Korea elleni nyitómérkőzés nagyon fontos az U20-as válogatottnak, hiszen egyetlen sikerrel akár tizenhat közé juthat a világbajnokságon. Az azonban nem egyszerű feladat, még ha Kalmár Zsolt és Kecskés Ákos is jó formában érzi a csapatot. Bernd Storck szerint a mutatott játék és az eredmény is fontos.

Nagy-Pál Tamás A szövetség sportigazgatója, Bernd Storck megtartotta utolsó magyarországi edzését az U20-as válogatottnak (címlapfotó: mlsz.hu), hiszen május 19-én már utazik is az új-zélandi világbajnokságra. A torna első magyar érdekeltségű mérkőzését csak június elsején rendezik, de megvan az oka annak, hogy már ennyivel korábban megismerkedik a helyszínnel a gárda.
KZS
KZS
„Azt mondják, ahány óra az időeltolódás, annyi napot kell eltöltened adott helyen, hogy megszokd – árulta el a Telkiben tartott foglalkozáson a német szakember. – Új-Zélandon ez tizenkettő. Ezen kívül vannak még fortélyaink arra, hogy a játékosoknak mit kell csinálniuk a különböző napszakokban a zökkenőmentes akklimatizálódás érdekében.” Az RB Leipzigben futballozó Kalmár Zsolt azt is elárulta honlapunknak: bár a felkészülés szerinte remekül sikerült, a korábbi érkezés arra is tökéletes lesz, hogy finomítsanak még a Storck által bevezetett új játékstíluson. „A támadófocit erőltetjük, rövid passzokkal és gyors visszatámadásokkal. Fontos, hogy minél kevesebb labdaérintéssel oldjuk meg. Jó formában érzem magam, Németországban fejlődtem a védekezésben, agresszívabb lettem, és gyorsabban is gondolkodom, hiszen a Bundesliga kettőben nincs sok idő döntéseket hozni. Fizikálisan is rengeteget erősödtem az U19-es Európa-bajnokság óta.” Ahol a minimális célját, a világbajnokságra jutást elérte a gárda, de a mutatott játék finoman szólva is hagyott kívánni valót maga után. Az Atalantában játszó bekk, Kecskés Ákos szerint azóta sokkal intenzívebbek az edzések, illetve mindenki sokkal jobban koncentrál. „Profi munka folyik körülöttünk. Amellett a Mexikó, Mianmar és az U21-es válogatott ellen mutatott játékunk miatt is optimista vagyok. Külön örülök, hogy csapatkapitányként is bizalmat kaptam. Egyben van a csapat, remélem, minél több pontot gyűjtünk, de először is Észak-Korea ellen kellene nyernünk.” És ha már az ázsiaiak: mivel rajtuk kívül Nigéria és Brazília alkotja a magyar csoportot, kétség sem férhet hozzá, hogy a legkönnyebb ellenfélről beszélünk, ugyanakkor ellenük sem honfitársaink az esélyesek. Sokat mond például, hogy az Ázsia-bajnokságon 5-0-ra verték azt az Üzbegisztánt, amely még az U19-es kontinenstora előtt felkészülés találkozón 2-1-re győzte le a mieinket Telkiben. De azt is hozzá kell tenni, hogy azóta alaposan kicserélődött a magyar keret, a szakmai stábról nem is beszélve.
Bernd Storck
Bernd Storck
„A mutatott játékunk is és az eredmény is nagyon fontos a tornán – mondta Storck. – Ha vb-n veszel részt, akkor az elvárások mindig magasak. Kemény csoportban vagyunk. Az első mérkőzésen aratott győzelem lendületet adhatna. Észak-Korea remekül védekezik és kontrázik. Hagyni fognak minket játszani, többet birtokoljuk a labdát. Türelmesnek kell lennünk, hogy megvárjuk a megfelelő lehetőséget helyzetek kialakítására. Hátul pedig meg kell akadályoznunk a kontrákat.” A nyitómérkőzés azért is lesz különösen fontos, mert a négy legjobb csoportmásodik is továbbjut a nyolcaddöntőbe, amihez egyetlen győzelem is elég lehet. A szakember hozzátette: még nem állt össze a kezdőcsapat a fejében, de nem baj, mert szerinte a keret összes játékosa hasonló szinten van: minden poszton legalább két embert tud bevetni, a fiúk jól kiegészítik egymást. A válogatott kedden utazik el Új-Zélandra, kivéve az FTC két ígéretét, Nagy Dominiket és Nagy Ádámot, ugyanis rájuk számít Thomas Doll vezetőedző a szerdai, Videoton elleni kupadöntőn, így csak két nappal később csatlakoznak társaikhoz.

A keret Kapusok: Székely György (Újbuda), Horváth Dániel (Győri ETO), Demjén Patrik (MTK Budapest) Védők: Osváth Attila (SZTK-Erima), Tamás Krisztián (Slavia Praha), Kecskés Ákos (Atalanta), Lenzsér Bence (Paksi FC), Talabér Attila (MTK Budapest), Forgács Dávid (Atalanta) Középpályások: Pongrácz Viktor (Lombard Pápa), Oláh László (Vasas Kubala Akadémia), Vida Máté (Vasas), Németh Márió (Szombathelyi Haladás), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Nagy Ádám (Ferencváros), Berecz Zsombor (Vasas), Sallai Roland (Puskás Akadémia) Támadók: Mervó Bence (Győri ETO), Zsótér Donát (Puskás Akadémia), Nagy Dominik (Ferencváros), Popov Patrik (Ferencváros) Biztonsági tartalékok: Bukrán Erik (Hull City), Korozmán Kevin (Ferencváros)