UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2015-05-20 19:59

Két érem már zsebben

Takács Tímea a taktikai utasítást betartva felőrölte ellenfelét az ifjúságiak között a tajpeji világbajnokságon negyeddöntőjében, így – Budai Vivienhez hasonlóan - biztosan éremmel tér haza. Villás Veronika, Nagy Angéla, Juhász Adrienn és Szokol Fanni ötödik lett.

Nagy-Pál Tamás Öt lány próbálkozott a tajvani utánpótlás-világbajnokságon, hogy csatlakozzon Buda Vivienhez, vagyis bejusson az elődöntőbe, ami már biztos érmet jelent. A junior Villás Veronikának (60 kg) volt arra a legkisebb esélye, és nemcsak azért, mert Ya-Xuan Lin személyében hazai versenyző ellen lépett a szorítóba, hanem mert kezdőként csak a tapasztalatszerzés lehetett a célja. Bizonyította, hogy a képességei megvannak, de még fejlődnie kell. Egyhangú pontozással kapott ki. Nagy Angéla (52) a tizenhat között már győzött le tajvanit TKO-val, viszont az indiai Mandip Szandu ellen túlságosan is hajtotta a bizonyítási vágy, ami a visszájára fordult. Zaklatottan és rossz taktikával küzdötte végig a meccset, így neki sem jött össze az elődöntő. Juhász Adrienn (+80) ukrán ellenfelén, Julija Gyagyukon már az első pillanatokban látszott, hogy jóval rutinosabb, többet ütött, és talált is. Ugyanakkor a csibészség sem hiányzott belőle: meglehetősen sportszerűtlenül mindegyik gongszó után bevitt még két-három ütést Juhász testére. Ettől függetlenül megérdemelten nyert, egyhangú pontozással. Izgalmasan indult az ifjúsági Szokol Fanni (75) meccse az amerikai Iesha Kenney ellen, ugyanis két menet után két pontozóbírónál is döntetlenre állt. Fejben azonban nem volt teljesen jelen, és a harmadik két perc során annyira egyoldalúvá vált a mérkőzés, hogy a vezetőbíró beszüntette, KTO-val nyert Kenney. A végére hagytuk Takács Tímea (60) mérkőzését, nem véletlenül. A nap magyar amazonja ugyanis, mintha puskából lőtték volna ki, azonnal nekirontott a dél-koreai Csön Dzsöng-szönnek. „Őröld fel, őröld fel” – hallatszott egyfolytában az utasítás a piros sarokból. Takács maradéktalanul hozta a szükséges taktikát, a második menetben is űzte-hajtotta ellenfelét, és hiába diktált nagy iramot, nem akart elfáradni. Az utolsó felvonásra sem, amikor még jó néhány tiszta találattal is jelentkezett, így nem is lehetett kérdés, hogy egyhangú pontozással lépett az elődöntőbe. Seres Attila szövetségi edző célkitűzése ezzel teljesült, hiszen két éremmel tér haza a csapat – pénteken kiderül, hogy Budai és Takács szerezhet-e a bronznál fényesebbet is.