UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2015-05-22 12:13

Ügyességverseny

Váradi Orsolya egyedüli lányként szerepel az FTC U14-es jégkorong-csapatában. Technikailag sokat fejlődik, hogy fiúkkal játszik együtt. Megnyerte a lányok hazai Skills Challenge válogatóját: júliusban a finnországi kvalifikációs versenyen kiharcolhatja a 2016-os ifjúsági olimpiai való részvételt.

Pusztai Viola Váradi Orsolya kezdetben nem repesett az ötletért, hogy jégkorongozzon, de miután a nővére, Nikolett is a sportágat űzte, édesapja rábeszélte, hogy próbálja ki. A kezdeti ódzkodást hamar felváltotta a lelkesedés, ugyanis mindjárt az első edzésen beleszeretett a hokiba. Leginkább azért, mert megtanítja küzdeni és csapatban játszhat. A tizennégy éves támadó Újpesten ragadott először ütőt, majd a MAC Budapest korosztályos csapatait erősítette. Szezon közben igazolt az FTC-be. A zöld-fehérek U14-es gárdájában különös kiváltsága van. Ő az egyetlen lány:
Váradi Orsolya
Váradi Orsolya
− Korábban is játszottam már együtt fiúkkal, jól érzem magam velük. Befogadtak, ugyanúgy barátkoznak velem, mint egymással, sokszor dicsérnek, és megvédenek, ha az ellenfél ütközik velem a jégen. Ők is mindig vigyáznak, hogy óvatosabban tegyék. Úgy gondolom, azáltal, hogy velük edzek, illetve játszom, sokat fejlődök technikailag és korcsolyázásban. Mindezekre szüksége volt az úgynevezett Skills Challenge-vetélkedőben is, amelynek első helyezettje lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a 2016-os lillehammeri téli olimpiára kvalifikáló viadalon. A lányok mezőnyében a kilenc indulóból Orsolya bizonyult a legjobbnak az egyéni ügyességi versenyszámokban, így júliusban ő utazhat Finnországba. − A gyorsasági- és a szlalomkorcsolyázást, a pontos lövést, illetve passzolást, a korongvezetést és a lövőerőt pontozták. Erős ellenfeleket kellett legyőznöm, mindannyian izgultunk, és végig sportszerűen biztattuk egymást. Az eredményhirdetés után alig vártam, hogy felhívhassam a nővéremet és elmondhassam neki: nyertem! A vierumäki kvalifikációs verseny előtt a fiúknál győztes Vértes Nátánnal együtt külön edzéseken készül a megmérettetésre. Ha a következő akadályt sikerrel veszi, az ifjúsági olimpiára azzal a céllal utazik, hogy a legtöbbet hozza ki magából.

Az első téli ifjúsági olimpián remekeltek a magyar jégkorongozók: a 2012-es innsbrucki játékokon Kovács Attila és Gasparics Fanni is ezüstérmes lett az egyéni ügyességi versenyszámban.