Lepattanó ezüstérem

A mester, Saeed Armaghani sem hitte, hogy a Vasas U17-es fiú kosárlabdacsapata az aranyért játszhat az EYBL klaipedai szuperdöntőjében. Csakhogy bejött a „nincs teher”-filozófia, a tartalékos együttes két bravúrral fináléba jutott. A sikert közös meccsnézéssel ünnepelte a társaság.

reb Sokan, s talán maguk az érintettek sem gondolták volna, hogy az U17-es korosztály Európai Ifjúsági Kosárlabdaliga szuperdöntőjében lapot osztanak a Vasas Akadémiának. Csakhogy a pasarétiek az első meccsen 66-63-ra verték az olasz bajnok Stellaazzurrát, majd a litván Sabonis sem jelentett akadályt (74-67). Az aranyéremért azonban már nem tudott versenyben lenni a budapesti együttes, 104-69-re kikapott az alapszakaszban második helyen záró litván Aisciaitól. Nem sokkal hazaérkezést követően az edző, Saeed Armaghani értékelt a honlapunknak.

– Hitte volna a sorozat kezdetén vagy akár a szuperdöntő előtt, hogy a második helyen zár a Vasas? – Még ha a teljes csapattal utazunk, akkor sem számítottunk volna favoritnak. Úgy pedig, hogy négy kulcsjátékost nélkülöztünk (Bordács Soma és Lewis Chester sérülés, Ondima Olivér és Steier Bence tanulmányi okok miatt nem állt a mester rendelkezésére – A szerk.), még kevesebb volt az esélyünk a négy közé kerülésre. Arra meg végképp nem számítottam, hogy az aranyéremért játszhatunk. – Ráadásul nem könnyű út vezetett a fináléig… – Szó se róla, nehéz sorsolást kaptunk. A Stellának becsúszott egy-két vereség korábban, ezért végeztek az alapszakasz negyedik helyén, de nagyon erős csapat. A döntőért pedig az első helyen rangsorolt Sabonis következett. – Hogyan sikerült megverni a neves olasz akadémiát? – Bár jól ismerjük őket, tudom, hogy mire képesek a kosárlabdázóik, nem őket elemeztük, hanem igyekeztünk a saját játékunkra koncentrálni. A meccs előtt azt mondtam a fiúknak, hogy az égvilágon semmi teher nincs rajtunk, csak küzdjenek az utolsó pillanatig, hogy emelt fővel hagyhassák el a pályát, az eredmény pedig szinte nem számít. Az ellenfél soraiban négy külföldi játékos pattogtat, ráadásul – bár az egyikük hiányzott – a három legtehetségesebb olasz is náluk játszik. Elhúztak tőlünk, tizennyolc ponttal is vezettek, de feljavult a védekezésünk, és támadásban elkezdtünk ötletesen játszani. A végén a taktikai csatát is álltuk, így nyerhettünk. – Mennyire számított szenzációnak a Stella legyőzése? – Szerintem – magamat is közéjük értve – egyetlen hazai és külföldi szakember sem hitt abban, hogy képesek leszünk felülmúlni az olaszokat. A meccs után több gratuláló üzenetet is kaptam, és majdnem mindegyikben szerepelt a szenzáció szó. Valóban olyan teljesítményt nyújtottunk, amilyenre csapat csak ritkán képes.

– Ritkának nevezi, mégis, rögtön a következő találkozón hasonlót tettek a pályára. – No igen… Élveztük a győzelmet követő örömmámort, a dicséreteket, aztán egyszer csak tudatosult bennem, hogy most még nagyobb a tét. A lebonyolítás miatt előfordulhatott volna, hogy akár a hatodik helyen zárunk, és semmit sem ér a Stella elleni bravúr. Ennek ellenére mertem azt mondani a fiúknak, hogy az elődöntőnek még annyi tétje sincs, mint az első meccsnek, legyenek felszabadultak. – Ennyi volt a taktika, vagy azért más is kellett a sikerhez? – Két hibát kellett kijavítanunk: lassan támadtunk, és nem zártuk ki eléggé az ellenfelet. Miután a második félidőben sikerült tökéletesen megvalósítani, amit kértem, már nem volt gond. – Mennyit vett ki a csapatból a két kemény meccs? – Nagyon sokat. Nemcsak nekünk, hanem a hazai kosárlabda minden szereplőjének van hova fejlődnie koncentrációban. A döntőn érezhető volt, hogy nem tudtak eléggé felpörögni a fiúk, leszívta őket a korábbi két meccs. – Harmncöt ponttal nyert az Aisciai. Ennyivel jobb csapat lenne a litván? – Nagyon jó kezű játékosok alkotják, és az első félidőben nekik minden bejött, nekünk pedig szinte semmi. Két negyed alatt kaptunk annyi pontot, mint addig nagyjából egy egész meccsen. A mérkőzés második felében igyekeztem mindenkinek lehetőséget adni, de nem hinném, hogy ennyivel jobb együttes a győztes. Bár nagyon jó, és abszolút megérdemelten nyert. – Tudtak örülni a finálét követően? – A lefújás után persze még szomorkodtunk, de boldogok vagyunk, mert óriási eredményt értünk el. Nem tudom, volt-e valaha hasonlóan kiemelkedő klubsiker Magyarországon az utánpótlásban. A Vasasnak biztosan nem volt még. – Ünnepeltek már? – Valójában még nem volt rá idő, bár a Sabonis elleni győzelmet követően megnéztük a srácokkal a litván kupaelődöntőt. – Mi volt az idei menetelésük titka, mi kellett Klaipedában is a sikerhez? – Egyértelműen a CSAPAT, nagybetűkkel. Korábban is igaz volt ez ránk, de a szuperdöntőben mindenki még egy lapáttal rátett. A kezdő irányítónk a kétezres születésű Somogyi Ádám volt, aki nagyszerűen játszott, élmény volt nézni, hogy mennyire örültek egy-egy sikeres összjáték után, például Joel Nshimbával. Klassz volt részese lenni ennek az élménynek.