„A szőnyegre születtünk”

Szél Anna ezüstérmet nyert az országos serdülőbajnokságon, az 54 kilogrammos súlycsoportban. Igen ám, de a fiúk mezőnyében, ráadásul kötöttben, holott a női birkózás a szabadfogás szabályai szerint zajlik. Az Orosházi Spartacus tizennégy éves versenyzője arra vár, hogy már ne legyen „kicsi”, mert most még az, a szakmai céljaihoz képest.

Szekeres István Szél Anna fiúezüstje azért már a sportágban is visszhangot váltott ki. A kisebb korosztályokban a hamarabb érő lányok elég gyakran elverik a fiúkat a birkózószőnyegen, de a kamaszkorra már nem jellemző. A kötöttfogású serdülőbajnokságon a papa, Szél Attila, az orosházi birkózóklub elnöke néző volt. A nagyobbik fiú, Dávid bíráskodott (már nemzetközi minősítése is van), míg a kisebbik, Balázs az Egyesült Államokban versenyzett éppen, tagja volt annak az utánpótlás-különítménynek, amely Concordban megnyerte a hagyományos csapatviadalt. Nem csoda, hogy az Annával készített interjúban főszerep jut a családnak. – Az orosházi református általános iskola hetedikes tanulója vagy. Fontos, hogy melyik osztályban? – Fontos. Az a-ban. – Sportos társaság? – Nem. Néhány srác focizik, egy pedig aerobikban versenyez. Az egyik fiú birkózott, de már csak hobbiból birkózgat. – Neked országos híred van. Számon tartanak a többiek? – Igen, nagyon aranyosak. – Két tanítási nyelvű iskolába jársz. Melyik a másik nyelv? – A német. Nem éppen a kedvencem. A második idegen nyelv, amelyet tanulok, az angol. –  Mekkora szükség lehet rájuk a későbbi életedben? – Szerintem nagy. Sportpszichológusnak készülök. – A lélektant emlegetik azok is, akik nem értik: leány hogyan választhatja sportágának a birkózást. – Én pedig azt kérdezem: miért ne választhatná? – Te például miért igen? – Nem választottam, hanem jött, magától. A nagyobbik bátyám, Dávid végigpróbált szinte minden sportágat, végül – kilenc évesen – a birkózás mellett kötött ki. Az meghatározta az én életemet is. A kisebbik bátyámmal, Balázzsal együtt mi már a szőnyegre születtünk. – Van birkózópéldaképed? De érdekesebb, hogy nő vagy férfi az illető. – A kérdés tényleg érdekes, de a válasz egyszerű. Kettő van. Az egyik nő, a japán Josida, a másik férfi, az amerikai Burroughs.

Anna példaképei csakugyan nem akárkik. Egyben jelzik, hogy kitárult a világ. Ma már aligha van olyan mérkőzés, amelynek a videója nem lenne elérhető. De ami még annál is lényegesebb: a fiatalok nyitottak a világra. Keresik a minőséget, és elmélyednek benne. A japán Szaori Josida (és honfitársa, Kaori Icso) a női birkózás háromszoros olimpiai bajnoka. Josida már a huszonharmadik aranyérménél tart, tizenkettőt vébén, négyet-négyet pedig kontinensbajnokságon, illetve az Ázsiai Játékokon nyert. Az amerikai Jordan Burroughs a szabadfogás 74 kilós súlycsoportjának olimpiai és kétszeres világbajnoka.

– Hány edzésed van hetente? – Csak öt. – Csak?... – Igen, mert még kicsi vagyok, és délelőtt nem engednek el az iskolából. De jövőre már lehet egyéni órarendem, és akkor megoldható a napi két edzés. – Többletmunkát most is végezhetsz. – Szerencsére. Reggelente együtt fut a család. A futást ugyan nem nagyon szeretem, de szükség van rá. Az edzések után pedig a teremben maradok, birkózni és kondizni. – Az erő vagy a technika az előbbre való? – A kettő csak együtt ér valamit. A birkózásban egyébként a fej a legfontosabb. – Azt mondják rólad, hogy mindenkit meg tudsz pörgetni. – Túlzás. Josidát biztosan nem tudnám… De a pörgetésemben a szükséges módon van együtt a fizikai és a technikai összetevő. – A leánymezőnyben hogy állsz? – Még senki nem vert meg. – Mi a következő nagy feladat? – Szeretnék serdülőválogatott lenni. Most nem lehetek, mert még ahhoz is kicsi vagyok. De jövőre, korengedménnyel, mindenképpen nekifutok.