Bizalomkorszak

Szinte csodákra képes a bizalom – ez is kiderül a 21 éves Faluvégi Rudolffal készített interjúnkból, amelyben vonzó képet fest a megfiatalított magyar férfi kézilabda-válogatottról, és főleg új érát nyitó Talant Dujshebaev szövetségi kapitányról.

reb Felébresztettem? – kérdezem kissé félszegen péntek tíz körül Faluvégi Rudolfot a telefonban is hallatszó álmos köszönés miatt. Nem, de mert az elmúlt két napban alig aludt, igyekezett a reggelit követően pihenni még néhány percet. A 26-25-re megnyert kézilabda Európa-bajnoki selejtező előtt megivott, gyümölcscukros mixből álló „pörgető”, majd a győzelmet követő eufória miatt nem sokat aludt Portugáliában. Ráadásul amikor pedig ágyba jutott, a szúnyogokkal vívott küzdelmet, amelyet a pályával ellentétben a „helyi erők"nyertek. Csütörtökön késő este ért Győrbe az együttes, ott pedig a kánikula nem engedi a nyugodt pihenést. – A szövetségi kapitány, Talant Dujshebaev már az oroszok elleni meccs után nyilatkozta, hogy a fiatalokra számít az utolsó két Eb-selejtezőn. Várta a meghívót? – Nem is hallottam, amikor erről beszélt, de aki ismer, az tudja, hogy nyilatkozat ismeretében sem vettem volna készpénznek, hogy gondolnak rám. Két-három hete szóltak, és mit is mondhatnék, hihetetlenül jó érzés volt. Hatalmas ajándék ez a lehetőség, amelyben a legszebb a bizalom.

– Mire gondol? – Itt van a csomó fiatal, behívnak minket egy csokorban, és van esélyünk arra, hogy bizonyítsunk. Korábban elképzelhetetlennek látszott hasonló. De hát Dusi már többször bebizonyította, hogy a saját szabályrendszere szerint dolgozik, és megy a feje után. Nem is találkoztunk korábban, bár úgy tudom, hogy felkészült belőlünk, megnézte a korábbi utánpótlásmeccseinket. – Milyen várakozással érkezett a válogatottba? – A korábban a kapitánnyal dolgozó társaktól tudtam, hogy kemény lesz. Viszont a határozottsághoz hihetetlen korrektség társul. Nagyon következetes a szabályok betartásában. Ugyanakkor instruktív. Mindenből a legjobbat várja el, viszont tisztában volt azzal, hogy a színvonal, amelyet megkövetel, a veszprémi és szegedi játékosokon kívül – akikből ugye most nem sok volt – szinte mindegyikünknek ismeretlen. Az igényeit próbálta a tudásszintünkhöz igazítani, és mindenben segített, ha kellett, akár ötvenszer is elmondta, amit nem értettünk. – Nagyon elismerően beszél róla. – Csak így lehet. Már nem láttam játszani, de tudtam, hogy klasszis kézilabdázó volt, és edzőként is tovább írja a történelmet. Rajongani nehezebb érte, de elismerni könnyű. Szakmailag megkérdőjelezhetetlen, és ahhoz nagyszerű emberi tulajdonságok is társulnak. Persze, a szakmai rész fontos, viszont nagyon nehéz, amikor a két oldal nem jár együtt. Ellenben ha Dusi levetkőzi az edzői „öltönyét”, akkor is tisztelhető személyt látok. Ha a válogatott meghívóm egyszeri alkalom volna, akkor is a vitrinemben a helye, hogy ilyen ember előtt bizonyíthattam. És Só (Sótonyi László, Dujshebaev segítője – A szerk.) is ugyanolyan, mint a kapitány. – Nem volt túl nagy a nyomás? Első válogatottság, bizonyítási vágy?... Tudva, hogy a Dujshebaev minden meccsen nyerni akar? – Persze, volt bennem izgalom, mert mégis csak először vehettem fel a felnőttek között a címeres mezt. Egyébként elsősorban amiatt izgultam, hogy a taktika betartásával csökken az egyéni mozgástér. Megmarad persze, de talán a kettő összehangolása miatt voltam idegesebb. Viszont ha az embernek nincs tele a nadrágja, akkor az izgalom elszáll a meccs alatt. Olyan gyorsan történik minden, hogy nincs idő morfondírozni. – Elégedett a portugálok elleni meccsel? – Az értünk szurkolók néhányszor irulhattak-pirulhattak, mert elég sok technikai hibát követtünk el, könnyű ziccerek maradtak ki. Viszont ugyebár ebben az összetételben sosem játszott együtt a csapat, és az öt újonc mellett sokaknak csak néhány válogatott meccs jelentette a tapasztalatot. De a végén, a fontos pillanatban mégis volt erőnk fordítani, és megnyerni a meccset. Talán nagyobb fegyverténynek tartom a végjátékunkat, mint magát a sikert. – Honnan merítették az erőt ahhoz, hogy a pontatlan játék a végére győzelmet érően javuljon fel? – Bartucz László védései lendületet adtak, képesek voltunk minden támadást lövéssel befejezni, és jóval kevesebbet hibáztunk, ráadásul Talant bízott bennünk. – A saját teljesítményével mennyire elégedett? – Amikor felmentem a pályára, egyből gólt szereztem, viszont később én is élen jártam a technikai hibákban. Amúgy igazi debütálós meccs volt, annak minden hülyeségével. Talán a túlzott lelkesedés is hozta a rossz megoldásokat, de összességében a jó és a rossz megmozdulások felváltva következtek. – Azért az utolsó percekben a nagyszerű labda Bánhidi Bencének, és a semmiből jött hatalmas gól a kiemelkedő pillanatok közé kívánkozik. – Elmondom, mi változtatott meg mindent. A mérkőzés közepén zsinórban öt-hat rossz döntést hoztam. A szemem sarkából már láttam, hogy Bodó Richárd a kispad végéről az elejére ül. Gondoltam, azért a védekezést még jól megoldom, aztán mehetek le. Egyszer csak azt láttam, hogy Ricsi a pályán van, Dusi pedig szólt nekem, hogy szervezzem a játékot. Vezettek a portugálok, már leromboltam az önbizalmamat, és akkor ott van ez a fazon a pálya szélén, aki még mindig hisz benned. Ilyen korábban elképzelhetetlen volt. Igaz, ha ő az itthon megszokott szabályok szerint dolgozna, valószínűleg nem tartana ott, ahol, és nem is Talant Dujshebaevnek hívnák. Egyébként, ha nem jön be az, hogy a pályán tart, akkor biztos, hogy magára vállalja a felelősséget. A pályáról lejőve dicsért minket, aztán a sajtónak is. Ez mind elmondhatatlanul sokat számít. – Teher nélkül játszhatnak? – Nem fogalmaznék így, mert a kapitány tényleg mindig nyerni akar. És hát amit korábban mondtam: olyan ajándék előtte bizonyítani, hogy ha csak egymás ellen, jelzőtrikóban játszanánk, akkor is mindent ki akarnék hozni magamból. – Az ukránok elleni szombati találkozó sem tekinthető jutalomjátéknak? – Attól függ, hogy értelmezzük a szót. A hazai közönség előtt a maximumra törekszünk. Fél év múlva Európa-bajnokság, és nyilván páran eljátszadoznak a gondolattal, hogy az igazi jutalomjáték az azon való szereplés lenne. Most pedig látszik, hogy tényleg van értelme mindent beleadni. Egyáltalán nem bánom, hogy múlt héten nem mentem el a haverommal Barcelonába, pedig a jegyünk is megvolt. De ki számolja, hogy buktam pár tízezret? Hihetetlen löketet ad, hogy a korábbitól eltérőek a morális keretek, hogy érzem a bizalmat, hogy tudom, elismerik az elszántságot és a küzdést.