UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2015-06-16 13:13

Itthon, otthon

Élvezte az esseni légióslétet Hornyák Péter, de a magányt nem bírta, így a következő szezontól Csurgón kézilabdázik. A váratlanul érkező felnőttválogatott meghívóról és a tervekről is beszélt honlapunknak a fiatal jobbszélső.

reb Nem ábrándult ki a külföldi vendégszereplésből Hornyák Péter, és évek múlva – ha megfelelő csapat hívja – ismét szívesen állna légiósnak. A németországi szereplés azonban ebben a szezonban véget ért, a jobbszélső hazatér, Csurgón folytatja. „Nem tudtam megszokni a magányt – indokolja a döntést a balkezes játékos. – Sokat fejlődtem kint, fiatal korom ellenére sok lehetőséget kaptam a TUSEM Essen felnőttcsapatában. Védekezésben és támadásban is egyértelműen előre léptem, ráadásul az első idényben a hetesek lövését is rendre rám bízták. Hiába tanultam sokat, mégis, inkább haza akartam jönni.”
hornyak_peter03_tusemessen
hornyak_peter03_tusemessen
Mint mondja, a télen kereste meg őt a Csurgó, s a tárgyalások májusra hoztak eredményt. A másodosztályú német klubcsapata marasztalta, számoltak vele, de nem akarták magukhoz láncolni az inkább a távozást választó szélsőt. A jelek szerint idehaza a legjobb helyre került. A hazai mezőnyben az élcsapatok közül az idén bronzérmes Tatabánya mellett a Csurgó épít leginkább a fiatalokra, Sótonyi László keze alatt az igazolásoknak köszönhetően remek együttes formálódik. „Sóval már Balatonfüreden dolgoztam együtt, és nagyszerű edzőnek tartom. Biztos vagyok benne, hogy még rengeteget tanulhatok tőle. Erős csapat jött össze Csurgón, sok sikeréhes fiatallal. Szerintem képesek leszünk az élmezőnyben végezni, igazán a dobogós helyezésnek örülnék.” Vannak így ezzel néhányan a somogyi városban, hiszen a bajnokságban éppen a bronzpárharcban szenvedtek vereséget a tatabányaiaktól. Hornyák szerint egyébként a klubváltásban nem azért volt az elsődleges szempont, hogy Sótonyi a felnőttválogatott másodedzője a szövetségi kapitány, Talant Dusebajev mellett. Nyilván az sem hátrány, hogy szem előtt lesz idehaza. A szakemberek bizalmát egyébként már most élvezi, hiszen az utolsó két Eb-selejtezőn lehetőséget kapott a felnőttek között. „Eléggé meglepett a meghívó, hiszen azt gondoltam, hogy Németországban vagyok, senki sem figyel rám. Ehhez képest a gondoltak rám. Nagyon jó volt a hangulat a válogatottban, az pedig látszik, hogy Talant nagyon érti a dolgát. Mivel hasonló összetételben még nem dolgozott együtt a társaság, az edzéseken elsősorban a taktikával foglalkoztunk. Korábban szinte senki nem csinált hasonlót, hogy félig tét nélküli meccsen fiatalokat dobott a mély vízbe, már ez óriási lehetőség volt nekem. Azt mondta a kapitány, hogy novemberben nagyjából harminc embert hív a bő keretbe, és akkor találkozunk.” Hornyák fájlalja, hogy áprilisban elrontották a selejtezőt Hollandia ellen, így lemaradtak a brazíliai junior-világbajnokságról, viszont így az alapozás kezdetéig a pihenésé a főszerep.