UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2015-06-20 17:47

Balzsay: Taníts és tanulj!

Édesapjától és Fritz Sdunektől is azt leste el: pedagógusként kell bánni a gyerekekkel. Már nemcsak a KSI-ben, hanem a serdülő válogatott mellett is edzősködik ifjabb Balzsay Károly, aki egyszer szövetségi kapitány lenne. Addig azonban még rengeteget akar tanulni a fiatal szakember.

Nagy-Pál Tamás A profiként világbajnok, amatőrként Európa-bajnoki ezüstérmes Balzsay Károly visszavonulása után szinte azonnal edzősködésbe kezdett a KSI-ben. Közben súlyos betegséggel kellett szembenéznie, ám amióta sikerrel megvívta ezt a harcot, még nagyobb fába vágta a fejszéjét: eddigi feladata mellett a serdülő válogatott vezetőedzője is lett.
Balzsayk
Balzsayk
Pedig sokáig inkább sportvezetőként képzelte el visszavonulása utáni pályafutását. „Aztán apu hívott a KSI-be, hogy legyek kicsit a gyerekekkel. Megtetszett, és végül annyira komolyra fordult a dolog, hogy elvégeztem a szükséges iskolákat. Nyilván az is közrejátszott ebben, hogy gyerekkorom óta ebben a közegben nőttem fel.” A fiatal trénernek ráadásul hatalmas előnye, hogy édesapja, idősebb Balzsay Károly személyében közvetlenül a szakma legnagyobbjainak egyikétől tanulhat. „Amikor régebben együtt jártunk a versenyekre, mindig ott voltam vele a ringsarokban. Azóta is tanít és én is rendszeresen kérdezek tőle. És a legtöbb esetben egyet is szoktunk érteni. Amikor valami új módszert szeretnék kipróbálni, akkor is mindig támogat, hiszen egyébként hogyan mérhetnénk le, hogy az hasznos-e egyáltalán?” Mindemellett a gyerekekkel is könnyen megtalálja a közös hangot, hiszen még mindig csak 35 éves. „Jól emlékszem, milyen volt annyi idősen, mint ők. Szerencsésnek mondhattam magam, mert nálunk az egész család a bokszra tette fel az életét. A tetejébe mi annak idején az ökölvívásban életpályamodellt is láttunk, manapság ez csak arra lehet igaz, aki eredményesen szerepel az Eb-n, a vb-n vagy az olimpián, más nem tud megélni belőle. Vannak rá ötleteink, hogyan lehetne ezen változtatni: egyetemekkel, illetve munkahelyekkel kellene együttműködnünk.” Balzsay olyasfajta edzőnek tartja magát, aki pedagógus is egyben: meghallgatja a gyerekeket, és próbál segíteni nekik.Ezt a példát látta édesapjától, valamint németországi profi pályafutása alatt a német sztáredzőtől, Fritz Sdunektől is. „Ugyanakkor próbálom megtartani a három lépés távolságot is. Ha kell, szigorú is tudok lenni. Főleg, amikor azt gondolják a fiatalok: jobban tudják, mit és hogyan kellene csinálni. Mert ők mindig szeretik feszegetni a határokat.” A hazai utánpótlással kapcsolatban elmondta: jó dolog, hogy szélesedik a tömegbázis és gyakorlatilag minden világversenyről legalább egy éremmel tér haza a magyar válogatott. Ám fontosnak tartja kiemelni: minél korábban el kell kezdeni tanítani a gyerekeket bokszra. „A világban ma már Nyugaton és Keleten is tízéves kortól versenyeznek a fiatalok. Mire serdülőkké válnak, hatalmas előnyt szereznek a mieinkhez képest, akik csak akkor kezdenek el versenyekre járni. Emiatt egész pályafutások mennek el arra, hogy ledolgozzák ezt a hátrányt. Úgyhogy most szeretnénk kidolgozni a tíz-tizenkét éves gyerekek hazai versenyrendszerét, hogy, ha csak bemutató jelleggel is, de legyenek már meccseik.”
Budai Vivien
Budai Vivien
A KSI-ben a női szakágra is nagy figyelmet fordítanak, és nem csak azért, mert Balzsay édesapja a válogatott szövetségi kapitánya. „Miután a női boksz már olimpiai sportág, kutya kötelessége minden edzőnek a lányokkal is foglalkoznia. Egyre elfogadottabb ez a szakág, és mind képzettebbek is a lányok. Mint Budai Vivien, aki bronzérmet nyert az utánpótlás-világbajnokságon. Alig egy évvel ezelőtt kezdett el bokszolni, az elején még csak egészségügyi okokból, a súlya miatt. Rengeteget fejlődött, magyar bajnok lett és mehetett a vébére. Igyekszünk kiemelten figyelni a menedzselésére, hogy egyszer viszontláthassuk az olimpián is.” Végül arra voltunk kíváncsiak: Balzsay mit szól a szövetség elnökének, Csötönyi Sándornak nemrég tett kijelentéséhez, miszerint jó az esély arra, hogy egyszer a férfi válogatott szövetségi kapitánya legyen? „Szerintem ez a lehetőség mindenkinek megfordul a fejében, amikor erre a pályára téved. Szívesen lennék egyszer én is kapitány, de addig még rengeteget kell tanulnom. Első lépésként most a serdülő válogatott edzőjeként kell sikeres munkát végeznem. Eddig nagyon tetszik a feladat.”