Világ-kép 2014
A szabadfogásúak küzdelmével rajtol a junior Európa-bajnokság (holnap, június 23-án) Isztambulban. De nem azért, mint talán sokan tudni vélik… Előzetesként mi a tavalyi utánpótlás-világversenyekhez nyúlunk vissza, hogy teljes esztendő tényeivel tudjuk érzékeltetni a sportág elterjedtségét, nagyságát.
Szekeres István 3341 rajtot regisztráltak a birkózás 2014. évi utánpótlás-világversenyein, amiben természetesen sok az átfedés: gyakran szinte ugyanazok a fiatal birkózók lépnek szőnyegre korosztályuk kontinentális-, majd világbajnokságán is. De a 3341 rajt mindenképpen tekintélyes szám. Nem azért idézzük fel a tavalyi történéseket, mintha bármiféle üzenetük lenne a most kezdődő sorozatnak. 2014-ben a magyar fiatalok összesen tíz érmet nyertek. A legértékesebbet (junior vb-ezüstöt) például Dénes Mercédesz, aki azóta viszont már a felnőttek közé lépett, ráadásul új súlycsoportban.JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL A verseny programja és magyar szereplői Kedd-szerda (június 23-24.): szabadfogás Kedd. 50 kg: magyar induló nincs. 60 kg: Vida Csaba. 74 kg: Szél Balázs. 96 kg: Wittmann Kristóf Szerda. 55 kg: Vilhelm Richárd. 66 kg: Makula Ramón. 84 kg: Püspöki Patrik. 120 kg: Nagy Mihály Csütörtök-péntek (június 25-26.): női birkózás Csütörtök. 44 kg: Réczi Bianka. 51 kg: Szenttamási Noémi. 59 kg: Galambos Ramóna. 67 kg: Sándor Klaudia. Péntek. 48 kg: Váncza Ivett. 55 kg: Vilhelm Viktória. 63 kg: Szabó Eliána. 72 kg: Száraz Vivien Szombat-vasárnap (június 27-28.): kötöttfogás Szombat. 50 kg: Andrási József. 60 kg: Kovács Márk. 74 kg: Lévai Zoltán. 96 kg: Török Zsolt Vasárnap. 55 kg: Torba Erik. 66 kg: Losonczi Ottó. 84 kg: Papp Bertalan. 120 kg: Almási Ferenc
Mi azonban menjünk tovább! A 80-as évek végének rendszerváltó hangulatában olykor még a cukor is keserű lett a magyar sportban. Amúgy komolynak számító elmék nyilatkozták meg, hogy mi azért vagyunk sikeresek néhány sportágban (öttusa, kajak-kenu, vízilabda), mert azok nem érdeklik a világot, nincs igazi konkurencia. Néhányan idesorolták a birkózást is, ami persze akkor is hülyeség volt, mert a sportág a világ minden pontján létezik. Él és virul. De a többiekre nézvést is butaság volt, mert hiszen ha az olimpiai sikerekért mást nem is kellett volna legyőzni, mint az aktuális szovjet, amerikai, NDK-beli, kubai, kínai (plusz például a vívásban az olasz, francia ellenfelet), akkor sem vonható kétségbe a szuper teljesítmény. Mi most a birkózással kapcsolatos, egyik-másik tévhitet szeretnénk eloszlatni a 2014. esztendő tényeivel: • Nem kevesen jósolják a kötöttfogás kimúlását íróasztal mögül, és anélkül, hogy láttak volna akár egyetlen birkózómeccset is, mondván: a szabadfogás sokkal népszerűbb. A tavalyi utánpótlás-világversenyek pedig azt mondják, hogy nem. Mindkét korosztály világbajnokságának, valamint a két meghatározó földrész, Európa és Ázsia részvételi adatai az ellenkezőjét bizonyítják. (Lásd a mellékletünket). • Isztambulban a szabadfogással indul holnap a junior Eb. Csakhogy a versenyeket mindig úgy szervezik, hogy a két férfifogásnem közbeveszi a nőit. A végére pedig a „slusszpoén” kerül. Nálunk a 2005. és a 2013. évi vébé is a kötöttfogással zárult, mert attól vártunk sikereket és nagy nézőszámot. Most Isztambul is hasonlóan gondolkodik. • A birkózásban a volt szovjet tagköztársaságok mindent visznek, hangzik a felületes megállapítás. Ami csak frázis, mert tavaly váratlan dolog történt. A sportág szuperhatalma, Oroszország a junior-világbajnokságon egyetlen fogásnemben sem végzett az éremtáblázat élén: a kötöttben Azerbajdzsán, a szabadfogásban Irán, a női birkózásban pedig Japán előzte meg. És most még néhány érdekesség… • 2014-ben megtörtént az, ami a birkózás történetében csak fehér holló-sűrűséggel szokott: Afrika kötöttfogású kadetbajnokságán egyetlen ország, Egyiptom birkózói nyerték el mind a tíz aranyérmet. • Egyik-másik kontinensbajnokság soványabbra sikeredett 2014-ben. A sportági nagyhatalmak közé sorolható Kuba nem vett részt a pánamerikai utánpótlás-bajnokságokon, mint ahogy a földrész legjobbja, Ausztrália sem küldött senkit Óceánia bajnokságára (az ott lézengő néhány ausztrál feltehetően saját zsebből finanszírozta a szereplést). • Világbajnoki címet szerzett tavaly Franciaország, Kanada, Norvégia, már persze a legnagyobbak mellett. Gondolta volna-e bárki, hogy kontinensbajnokokat ünnepelhet Amerikai Szamoa, Burundi, Ecuador, Kiribati, Kolumbia, a Marshall-szigetek, Palau, Peru? Senkit nem akarok megbántani, de nyilván azt sem sokan ismerik fel elsőre, hogy merrefelé találhatók ezek az országok, nemhogy még birkózóbajnokuk is legyen… Márpedig van. És az elmúlt évtized tapasztalatai szerint ez a „járvány” egyre erősödik. Sok mindenről beszéltünk, sok mindent állítottunk az írásunkban, idáig. Most következzen az a – talán szokatlanul terjedelmes – statisztikai mellékelt, amely viszont mindennek megadja az aranyfedezetét! Végigolvasni nehéz lenne, de csemegézni benne érdekes és tanulságos. VILÁGBAJNOKSÁGOK JUNIOR (fogásnemenként 8 súlycsoport) Kötöttfogás 48 ország, 218 versenyző 18 ország nyert érmet, közülük 4 aranyat is: Azerbajdzsán 5, Grúzia, Oroszország, Törökország 1-1 Magyar érem: 1 bronz Szabadfogás 47 ország, 200 versenyző 13 ország nyert érmet, közülük 4 aranyat is: Irán, Oroszország 3-3, Kanada, Franciaország 1-1 Magyar érem nem született Női birkózás 37 ország, 158 versenyző 15 ország nyert érmet, közülük 4 aranyat is: Japán 4, Oroszország 2, Azerbajdzsán, Mongólia 1-1 Magyar érem: 1 ezüst Összesen 30 ország nyert érmet, közülük 9 aranyat is KADET (fogásnemenként 10 súlycsoport)