UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-06-26 14:59

NB I-ben, Hollandiáért

Varga Szabolcs az MTK-ban bizonyítaná a Heerenveen szakmai stábjának, hogy lehet vele számolni a holland élvonalban. Schrammel Ádám fizikailag szeretne fejlődni az állandó játéklehetőségért. A szerb Vojvodina ellen bizonyíthatnak először, az Európa Liga selejtezőjében.

Nagy-Pál Tamás Ahogy az összes NB I-es csapatban, az MTK-ban is nagyobb szerep hárul idén a fiatalokra (címlapfotó: mtk.hu). A jövő heti, Vojvodina elleni Európa Liga-selejtező első felvonására készülő fővárosi gárdában a Heerenveenből egy évre, kölcsönbe hazatért Varga Szabolcs is meghatározó játékos lehet, hiszen remek teljesítmény nyújtott a felkészülési mérkőzéseken.
Varga László
Varga László
„Amikor az MTK-ból Hollandiába igazoltam, senkivel sem szakítottam meg a kapcsolatot – mondta el honlapunknak a klub sajtótájékoztatóján a 20 éves játékos. – Már januárban megkerestek, hogy jöjjek haza kölcsönbe, több játéklehetőségért, de év közben nem szerettem volna váltani. Most viszont igent mondtam, mert szerintem remek lehetőség, hogy visszanyerjem a formám.” Merthogy az elmúlt fél év nem úgy alakult a szélsőnek, ahogy tervezte. Ahhoz képest, hogy az U19-es Európa-bajnokságon felfelé lógott ki a válogatottból, melynek köszönhetően Dárdai Pál szövetségi kapitány a felnőtt gárda bő keretébe is meghívta, lemaradt az U20-as világbajnokságról, így csak a televízió előtt ülve szorított társiért. „Súlyos csalódásként éltem meg. Nyilván azért nem számított rám Bernd Storck szövetségi edző, mert nem játszottam a holland élvonalban. A második gárdában mindig kezdő voltam, de az utánpótlás- és a felnőttfoci persze más. Úgy éreztem, ez így nem mehet tovább, muszáj az élvonalban játszanom. Remélem, jó szezont futhatok itthon, László Csaba vezetőedző sok meccsen ad lehetőséget, és akkor bizonyíthatok a Heerenveennek, és a válogatottba is visszakerülhetek.” Egyszerű dolga nem lesz, hiszen tisztában van azzal: sokan pályáznak a kezdőcsapatba az MTK-ban. „Minden posztra van két-három hasonló képességű játékos. Komoly harc lesz az edzéseken, de én mindent meg fogok tenni.”
Hidro dolgozik
Hidro dolgozik
Ahogy a 19. születésnapját pár hét múlva ünneplő Schrammel Ádám is, aki tavaly mutatkozott be az NB I-ben. „Sok mindentől függ a játéklehetőség. Például attól, hogy mennyire egészségesek előttem a játékosok, hogyan sikerül a felkészülésem, és milyen formában leszek. Még Garami Józsi bácsi hívott fel  télen az első keretbe, azóta a nagyokkal készülök. Remélem, felvettem már a ritmust, de az majd élesben derül ki.” Elmondása szerint erénye a gyorsaság és a dinamizmus, de fizikailag szeretne tovább erősödni, hogy ne birkózzák le könnyen a védők. „Fejben és az összjátékban is jó lenne még fejlődni, illetve taktikailag is, hogy tényleg teljes jogú csapattag lehessek.” Abban mindkét fiatal egyetért, hogy az első megméretés, vagyis a szerb Vojvodina elleni nemzetközi párharc nagyon kemény lesz. Az MTK-nak a maximumot kell nyújtani, de ha sikerül, akkor meglepetést is okozhat. Annak pedig a reményeik szerint ők is részesei lehetnek.