Az egyaránt 14 éves Neumajer Kitti és Czipó Vivien elképesztő magabiztossággal, többek közt a hollandokat, az angolokat, a németeket, a házigazda dánokat, majd a döntőben az oroszokat nagyon simán legyőzve lett párosban ifjúsági darts Európa-bajnok.Nagy-Pál Tamás „Figyeld meg, egyikünk biztosan száznyolcvanat dob” – mondta Neumajer Kitti Czipó Viviennek Dániában. Hogy ez miért méltó említésre egy cikk talán legfontosabb részében? Azért, mert azok a szavak az ifjúsági darts Európa-bajnokság páros döntője előtti bemelegítés során hangzottak el, és mert Vivi valóban beletrafált egymás után háromszor is a tripla húszasba – a tornán először –, aminél nagyobb dolog ebben a sportágban nem létezik.
darts1
Ékes bizonyítékául annak, hogy a két tizennégy éves lány mennyire higgadt tudott maradni az oroszok elleni, egyébként tükörsima, 4-0-s győzelem alkalmával. Olyasfajta magabiztosságot sugároztak, amilyet ritkán látni. Aztán kiderült, hogy ez bizony csak a külvilágnak szánt kép volt, a „falak mögött” teljesen más érzelmek uralkodtak.
„Ahogy minden nagy meccs után, most is azért borultunk sírva egymás nyakába, mert úgy izgultunk végig, hogy össze-vissza remegtünk. Így engedtük ki a gőzt. Hogy ez nem látszott rajtunk? Mindig is mondták, hogy pókerarcom van. De nem gyakorlom, zsigerből jön” – erősíti Vivi, aki az interjú alatt is tökéletesen leplezte izgalmát.
„Mi persze látjuk egymáson, ha idegesek vagyunk – teszi hozzá Kitti. – Van, hogy Vivi testbeszéde segít. Ilyenkor kölcsönösen tudjuk, hogyan kell egymást megnyugtatni. Ebből a szempontból egyébként sokkal könnyebb is a páros, mint az egyéni, hiszen ha rontunk, akkor tudjuk: a másik úgyis kijavítja hibánkat.”
Vivi szerint ahhoz, hogy az ilyen kiélezett helyzetekben az ember nyugodt tudjon maradni, két feltételnek kell teljesülnie: egyrészt ki kell beszélni magából a dolgot, másrészt a versenyeken kell tapasztalatot gyűjtenie. Ez utóbbinak némileg ellent mond, hogy Kitti alig egy évvel ezelőtt kezdett el dartsozni, és annak is csak másfél éve, hogy egyáltalán nyilat fogott a kezébe.
„A család nézte a tévében a világbajnokságot, utána megleptek a táblával. Nem sokkal később hetedik lettem a diákolimpián” – emlékezik Kitti, akinek az volt az első közös versenye Vivivel, előtte csak edzettek együtt.
Ha már a tréningek: a két lány az iskolai szünet kezdete óta napi hét-nyolc(!) órát készült a kontinenstornára. „Bemelegítésnek dobunk a bullra, utána sorban végigmegyünk a szektorokon, a triplákon és a duplákon is, majd gyakoroljuk a legfontosabb dobásokat, mint a tripla húsz vagy a tripla tizenkilenc. Elég monoton, úgyhogy pár óránként kell kis pihenő. Olyankor megebédelünk vagy a kutyával játszunk kicsit” – enged betekintést a munkás hétköznapokba Vivi.
Az erőltetett menet ellenére nem az aranyért utaztak Dániába, dobogóközeli helyezéssel is elégedettek lettek volna. „Az elődöntőben viszont éreztük, hogy bombaformában vagyunk. Sejtelmesen néztünk egymásra és mindketten ugyanarra gondoltunk: az aranyéremre. Ráadásul később egyéniben megvertem az egyik orosz lányt 3-0-ra, akiről tudtuk, hogy jobb a társánál.”
A finálé pedig nagyon sima lett, amivel magasra tették maguknak a lécet az októberi világbajnokság előtt.
Sírás biztosan lesz. A kérdés csak az, hogy miért.
