UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-08-03 22:04

Dán királyság Kispesten

A Puskás Akadémia 5-3-ra nyerte meg az osztrák Admira Wacker elleni helyosztót az U19-es Honvéd–Macron-kupán. A házigazda Magyar Futball Akadémia a bronzmérkőzésen 1-0-ra kikapott a szerb Partizan Beográdtól, míg a fináléban a dán  Aalborg folytatva remek formáját 3-2-re győzött a az angol West Bromwich Albion ellen.

Nagy-Pál Tamás Az U19-es csapatoknak kiírt Honvéd–Macron-kupa helyosztóit rendezték meg a Bozsik stadion centerpályáján. A magyar alakulatok közül a Puskás Akadémia az ötödik helyért rendezett csatában, míg a házigazda Honvéd a bronzmérkőzésen volt érdekelt.
Macron-kupa1
Macron-kupa1
Az osztrák Admira Wacker játszotta a csoportkörben a leggólgazdagabb mérkőzéseket, és ez a felcsúti gárda ellen sem volt másképp. Zsigmond Bence az első percben szerzett vezetést honfitársainknak, ráadásul a szünet előtt nem sokkal másodszor is betalált (2-0). A sógorok az első félidőben fáradt csapat benyomását keltették, de a fordulás után Patrick Schmidt rögtön szépített (2-1). De hiába, mert Kovács Zoltán gólja után Zsigmond harmadszor is a kapuba talált (4-1). Úgy tetszett, eldőlt a meccs. Az osztrákok azonban másként gondolták, főleg Schmidt, aki ismét szépített. Addig örülhetett csak viszont, amíg kezezés miatt Zsigmond büntetőből nem szerezte meg csapata ötödik, saját  negyedik gólját (5-2). A két támadó külön gólpárbaja folytatódott: Schmidt harmadszor, vállal volt eredményes (5-3). Újabb gól azonban nem született, így Vincze István csapata lett a torna ötödik helyezettje. A hazai szurkolókat természetesen az ezután következő mérkőzés érdekelte a legjobban, hiszen a házigazda Magyar Futball Akadémia a Partizan Beográddal találkozott, vagyis az U20-as világbajnokság után újabb magyar-szerb párharcot rendeztek. A kép nagyon hasonló volt, mint azon a nyolcaddöntőn: a szerbek játszottak fölényben és dolgoztak ki több helyzetet; Vajda Dánielnek be kellett mutatnia néhány bravúrt, illetve egy alkalommal Raukovics már az üres kapura vihette a labdát, de a kapufát találta telibe. A 65. percben aztán úgy tetszett, a kispestiek megnyerhetik a meccset, Velicskovics ugyanis piros lapot kapott. A 71. percben mégis a szerbek szereztek gólt: Radojkovicc előbb három védőt gyönyörűen kicselezett, majd a kapust elfektetve lőtt a hálóba. (0-1). A Honvéd, bár becsülettel próbálkozott, és helyzetei is voltak, nem tudott egyenlíteni a , így a szerb futballisták nyakába került a bronzérem. „Nagyon szerettük volna megszerezni a harmadik helyet, de nem volt elég kidolgozott helyzetünk. A kiállítás sajnos valamiért nem volt ránk jó hatással” – mondta a lefújás után a tornát két góllal záró Jelena Richárd. „A játékosokat nem tudom elmarasztalni, mert futottak, hajtotta, becsülettel küzdöttek  – értékelt Tóth Csaba vezetőedző. – Nem volt sok helyzetünk, de azokat gólokra kellett volna váltani. Sajnálom, hogy emberelőnyben nem tudtuk eleget birtokolni a labdát, és gólt kaptunk.” A döntőben az az Aalborg (címlapfotó: Kürti János) találkozott a West Bromwich Albionnal, amely a tornán sokak meglepetésre a leglátványosabban futballozott. A gárda a finálét is végig uralta, a meccs vége mé is szoros lett, ugyanis 3-2-es állásnál a dán kapusnak kétszer is nagyot kellett védenie.. Csapata azonban megőrizte az előnyét,  így a skandináv labdarúgók emelhették magasba a serleget.

4. HONVÉD–MACRON-KUPA, BOZSIK STADION Az ötödik helyért: Puskás Akadémia–Admira Wacker (osztrák) 5-3 Bronzmérkőzés: Budapest Honvéd–Partizan Beográd (szerb) 0-1 Döntő: Aalborg (dán)–West Bromwich Albion (angol) 3-2