UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2015-08-17 14:03

Tizedik hely a kaland vége

A tizedik helyen végzett a fiú U19-es kézilabda-válogatott a jekatyerinburgi világbajnokságon. Bár az első félidő kiegyenlített játékot hozott a helyosztón, a magyar csapat végül 35-33-ra kikapott Svájctól.

Pusztai Viola A helyosztó általában két csalódott csapat meccsét jelenti, akkor is, ha azt a harmadik, vagy az ötödik helyért játsszák. Pláne, ha a kilencedikért. Bár a fiú U19-es világbajnokság furcsa szabálya szerint a magyar válogatott a nyolcaddöntőbeli vereség után akár a tizenötödikért is küzdhetett volna, a csoportkörben nyújtott teljesítményének köszönhetően a kilencedik helyért lépett pályára utolsó meccsén Jekatyerinburgban. Ellenfélnek Svájcot kapta, amely a C csoportban hullámzó teljesítményt nyújtott, hiszen a horvátok legyőzése után nagyon kikapott Katartól, majd megverte az oroszokat. A dánok viszont átléptek rajta, a nyolcaddöntőben a franciák ellen sem volt esélye.
Bartók Donát a csapat egyik legjobbja volt a vb-n. Forrás: IHF
Bartók Donát a csapat egyik legjobbja volt a vb-n. Forrás: IHF
A kilencedik helyért játszott meccsen az első félidőben vezettek a magyarok, vezettek a svájciak, szép jelenetek voltak itt is, ott is. Rózsavölgyi Gergő bravúros védését külön kiemelnénk: spárgázva, labdarúgókat meghazudtoló mozdulattal rúgta ki a kapu bal sarkába tartó labdát. A félidőre 15-15-ös állásnál vonultak a felek az öltözőbe, a döntés a második játékrészre maradt. Aztán Szilágyi Dávid hiába szerzett vezetést mindjárt a fordulás után, a meccsen az volt az utolsó pillanat, amikor a magyar csapatnak állt a zászló. A svájciak a 42. percre már ötgólos előnyre tettek szert, amit becsülettel tartottak is, mígnem Juhászék begyújtották a hajrára a rakétákat és három perc alatt egy gólosra csökkentették a hátrányt. Az egyenlítés viszont elmaradt, pedig mindent egy lapra feltéve az utolsó másodpercekben a magyarok kijöttek szorosra, sőt, a labdát is birtokolták néhány pillanatig, ha akkor sikerül indítani… Akkor talán nem borítja majdnem magára a laptopot az ember, miközben azt látja, hogy a labda a svájci játékos kezében landol, aki elindul a kapu felé és beállítja a 35-33-as végeredményt. A magyar válogatott a tizedik helyen végzett a tavalyi U18-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérem után, de ha rápillantunk a vert mezőnyre – Lengyelország, Németország, Horvátország, Oroszország –, nem feltétlenül kell a fiúknak a mezükbe temetni az arcukat, mint tette azt az egyik játékos az elveszített nyolcaddöntő után.

FIÚ U19-ES KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG A 9. helyért: SVÁJC-MAGYARORSZÁG 35-33 (15-15) Játékvezetők: Bartlett, Stokes (britek). SVÁJC: Pellegrini, Huber (kapusok), Alili 8 (1), Aufdenblatten 3, Braem 6, Hochstrasser, Klaiber, Leitner, Meister 3, Ott, Röthlisberger 1, Rubin, Schild 8 (4), Spinner, Tynowski 6, Weingartner. Szövetségi edző: Michael Suter. MAGYARORSZÁG: Rózsavölgyi, Pásztor (kapusok), Bartók 1, Déber 2, Fekete 4, Füzi 3, Gábor 1, Győri 9 (3), Hanusz, Juhász Á. 5, Ligetvári 6, Mikita B., Sinkovits, Szeitl E., Szilágyi 1, Török 1. Szövetségi edző: Gyurka János. Kiállítások: 2, ill. 10 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3.