UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-08-31 14:51

Mondd, te kit választanál?

A Puskás Akadémia nyerte az előző U18-as bajnokságot, s a sikernek különleges értéket kölcsönzött, hogy Vincze István szakvezető csapata ezzel kvalifikálta magát az ifjúsági Bajnokok Ligájába. Annak a korosztálynak a játékosai azóta már az NB III-ban szerepelnek Komjáti András irányításával – a BL-re viszont a két tréner közösen készíti fel a csapatot.

Nagy-Pál Tamás Nagy az izgalom mostanság a Puskás Akadémia (címlapfotó: puskasakademia.hu) háza táján, hiszen kedden tartják az ifjúsági Bajnokok Ligája sorsolását. Vincze István, a műhely edzőinek egyike elmondta: a játékosok között már jó ideje napi téma, hogy a Villarrealt, a Schalkét vagy netán az Ajaxot kapják-e ellenfélnek az első fordulóban?
Vincze István
Vincze István
„Mivel utánpótlásfutballról van szó, nem feltétlenül számít, hogy mennyire erős a klub felnőttcsapata – merengett Vincze. – Nyilván előnyösebb lenne olyan gárdával játszani, amely nem tud nekünk sok újdonságot mutatni. A szerbekkel, a horvátokkal és az osztrákokkal sokszor találkozunk, de a fiatalabb korosztályunk most például azon a Hagi-tornán szerepel, amelyen a Torino is, s az olasz együttes szintén a lehetséges ellenfelek között található. A Real Madriddal is rendre megmérkőzünk, így a spanyol futball sem ismeretlen számunkra.” A kupasorozatot egyébként először rendezik meg ebben a formában: a 32 felnőtt BL-résztvevő klub mellé külön ágon a kontinens 32 legerősebb bajnokságának korosztályos legjobbja is csatlakozhat. A felcsúti gárda ez utóbbi társaság tagja: két oda-visszavágós párharcot kell sikerrel megvívnia ahhoz, hogy tavasszal az egyesített mezőnyben, a legjobb 16 között folytathassa menetelését. „Kiváló ötletnek tartom az új lebonyolítást – lelkendezett Vincze. – A létjogosultságát az is bizonyítja, hogy tavaly az a Sahtar Doneck nyerte a sorozatot, amelynek a sikerére senki nem számított előzetesen. Hatalmas lehetőség ez a fiatalok számára ahhoz, hogy tapasztalatokat szerezzenek. Sok nemzetközi találkozót játszunk, de ezek mégiscsak tétmeccsek lesznek.” Vincze szerint mindemellett az eredmény is fontos, hiszen már nem kisgyerekekről van szó. „Ha részt veszel egy tornán, szeretnél minél tovább jutni. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a jobbtól nem szégyen kikapni. Márpedig kétmeccses párharcban azért kirajzolódnak az erőviszonyok. A lényeg, hogy meneteljünk, amíg csak tudunk.” A fiataloknak azért sem lesz mindegy, hány mérkőzésen mutathatják meg magukat Európának, mert a lelátók biztosan dugig lesznek játékosmegfigyelőkkel. „Abban reménykedem, hogy nemcsak ők, hanem a szurkolók is nagy számban kilátogatnak majd a meccseinkre. Ígérhetem, hogy minden megteszünk majd a kiszolgálásukért: a bajnokságban mutatott gólerős támadójátékunkat akkor sem fogjuk feladni, ha erősebb ellenféllel találkozunk.” A főpróba mindenesetre jól sikerült, mert a csapat gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel győzni tudott a Kocsis Sándor Emléktornán a Barcelona ellen (erről ITT). A sorsolást – melyet az UEFA élőben közvetít a honlapján – kedd délután háromnegyed 2-kor tartják a svájci Nyonban.

Két ágon Hagyományos ág (a felnőtt BL-mezőny korosztályos csapatai): Barcelona, Real Madrid, Atlético Madrid, Sevilla, Valencia (spanyolok), Chelsea, Manchester City, Arsenal, Manchester United (angolok), Bayern München, Wolfsburg, Borussia Mönchengladbach, Bayer Leverkusen (németek), Juventus, AS Roma (olaszok), Benfica, Porto (portugálok), Paris SG, Lyon (franciák), Zenit, CSZKA Moszkva (oroszok), Dinamo Kijev, Sahtar Doneck (ukránok), Olympiakosz (görög), Galatasaray (török), Gent (belga), Dinamo Zagreb (horvát), Malmö (svéd), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), BATE (fehérorosz), Asztana (kazah). Bajnoki ág (nemzeti korosztályos bajnokok): Villarreal (spanyol), Middlesbrough (angol), Schalke (német), Torino (olasz), Stade de Reims (francia), Szpartak Moszkva (orosz), Ajax (holland), Anderlecht (belga), Besiktas (török), Servette (svájci), RB Salzburg (osztrák), Príbram (cseh), Constanta (román), APOEL (ciprusi), Midtjylland (dán), Legia Warszawa (lengyel), Dinamo Minszk (fehérorosz), Celtic (skót), Elfsborg (svéd), Liteksz Lovecs (bolgár), Brann Bergen (norvég), Rad (szerb), Puskás Akadémia, Domzale (szlovén), Senica (szlovák), Zimbru Chisinau (moldáv), Ravan Baku (azeri), Saburtalu Tbiliszi (grúz), Kairat (kazah), Zeljeznicar (bosnyák), HJK (finn), valamint az izlandi résztvevő (a szövetség még nem döntötte el, melyik csapatot nevezi).