UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2015-09-02 10:42

Bunyó a lovin

Felemás a sikere eddig az idén indult U21-es programnak Kovács László szerint. Nagyobb súlyt kell fektetni az edzők és fiatal ökölvívók tájékoztatására. Jó reklám lehet az egész sportágnak, hogy a korosztályos Magyar Kupa következő fordulóját a Kincsem Parkban rendezik, és a köztévé sportcsatornája élőben közvetíti.

Nagy-Pál Tamás Áprilisban kezdte el a szövetség az U21-es programot, azzal a szándékkal, hogy az ifjúsági korosztályból kiöregedő bokszolókat is a sportágban tartsa. Eddig a 18 évesnél idősebb versenyzők ugyanis rögtön a felnőttek mezőnyébe léptek, és nagyon ritkán sikerül olyan zökkenőmentesre az átmenet, mint Csóka Nándornak, aki az első felnőtt Európa-bajnokságán bronzérmet szerzett.
U21-es Magyar Kupa1
U21-es Magyar Kupa1
Arra voltunk kíváncsiak, hogy eddig megfelelt-e a program a kívánt célnak? Kovács László szövetségi kapitánnyal beszélgettünk: „Felemás érzéseim vannak. Nem mindenki látja még át, hogy pontosan mit kaphat a programtól. Néhány edzőkolléga és versenyző tisztában van vele, hogy komoly kitörési lehetőséget ad, de de leginkább azoknak, akik egyébként is válogatottak. Nem azoknak, akik – a veszélyeztetett helyzetük miatt – könnyen kikerülhetnek a sportágból” A szakember szerint a legfőbb ok a tájékozatlanság, a klubedzők nincsenek tisztában azzal, hogy miben segít nekik a program. Ezért nagyon fontos, hogy mindenkit megfelelően tájékoztassanak. „Örömteli hír viszont, hogy sokan vannak, akik sérülés vagy betegség miatt maradtak ki a program elején, de most már szeretnének bekerülni. Mivel versenysorozatról beszélünk, erre most lehetőségük nincs, de a következő szezonban már szeretettel várjuk őket is.” Az U21-es Magyar Kupából (címlapfotó: Szinok Gábor) ugyanis már két forduló lement, szeptember első szombatján már a harmadikat rendezik, amelyen kialakul a ranglista, novemberben pedig következhet a döntő. A következő torna egyébként igen exkluzívnak ígérkezik, ugyanis a Kincsem Parkban rendezik meg. „Szabadtéren állítjuk fel a ringet és a lóversenyfutamok szünetében lesznek a meccsek. Ez a sportág népszerűsítésében is segít. Gondoljon bele: akik kinn vannak a lovin, szeretik a játékot. A boksz pedig játék, amiből ízelítőt kaphatnak. Reményeink szerint nemcsak a sportágat, hanem egy-egy konkrét versenyzőt is megszerethetnek.” A lóversennyel ellentétben a bokszmeccsekre fogadni még nem tudnak, de Kovács szerint az is csak idő kérdése, hiszen a sportág, a jellege miatt, nem áll messze ettől. A nézők addig is egymás közt beszélhetik meg, hogy szerintük kik hagyják el győztesen a ringet – nem lesz egyszerű a tippelés. „Annyira besűrűsödött a mezőny, hogy mindegyik súlycsoportban nagy csatára van kilátás. Itt lesznek például a Gálos ikrek, de Szőrös Márk bunyója is emeli a színvonalat. Csóka Nándi részvétele egyelőre kérdéses, mert kézközépcsonttörést szenvedett, és nem tudunk semmi biztosat.” A versenyzőket külön motiválhatja, hogy az M4 Sport élőben közvetíti. „Minőségi vívást szeretnénk megmutatni a nagyközönségnek. A tévé nyilván még nagyobb erőbedobásra készteti a fiatalokat, de annál is fontosabb lenne, hogy megfelelő versenyeztetést, egyéni menedzselést és ösztöndíjas rendszert is a program mögé tegyünk. Akkor lehet egyértelműen sikeres.” Bár két évvel ezelőtt kísérleti jelleggel már rendeztek U21-es Európa-bajnokságot, a nemzetközi és a kontinentális szövetség egyelőre nem versenyezteti ezt a korosztályt. Magyarországon kívül azonban már Ukrajna, Franciaország, Oroszország és Németország is menedzseli az elsőéves felnőtteket, ami – ha nem is egyik pillanatról a másikra – könnyen hatással lehet a nemzetközi versenyrendszerre is.