UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2015-09-29 18:13

Egri (serdülő)csillagok

Az országos serdülőbajnokság színvonalára nem lehetett panasz. De csak az október végén kezdődő korosztályos Európa-bajnokságon dől el, mire képesek a nemzetközi mezőnyben a súlycsoportok legjobb, fiatal hazai ökölvívói.

Nagy-Pál Tamás Az időzítés ezúttal tökéletesre sikerült: szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Egerben az  országos serdülőbajnokságot, bő egy hónappal a korosztály Európa-bajnoksága előtt, így ifjabb Balzsay Károly szövetségi edző a legjobbkor mérhette le élesben, hol is tart itthon az európai szövetség által diáknak (schoolboys) nevezett korosztály.
Berecz Lionel
Berecz Lionel
A viadalon 52 műhely 146 versenyzője lépett a kötelek közé, köztük voltak olyanok is, akik még a 13. életévüket sem töltötték be. „Meglepetésre ráadásul az egyikük meg is nyerte a súlycsoportját, és egyáltalán nem azért, mert kevesebben indultak, ugyanúgy több meccset kellett vívnia a fináléért – mondta el Balzsay. – Összességében csak pozitív érzéseim lehetnek. Remek teljesítményt nyújtottak a válogatott kerettagok. Ugyanúgy bokszoltak, ahogy egészen idáig dolgoztak: kedvvel, lendülettel.” Szerinte technikai tudásban jól állnak a gyerekek, a súlycsoportok túlnyomó többségében eléri a nemzetközi színvonalat az újdonsült bajnok. „A többiek jelen pillanatban még nem, de mivel a legkisebb korosztályról beszélünk, van idejük felzárkózni. Természetesen ez a viadal volt az elsőszámú válogató az Eb-re, egyértelmű képet kaphattunk a súlycsoportokról. Csak az egyikben maradt kérdés. Ettől függetlenül a csapat összeállításába még beleszólhat betegség, illetve az edzőtáborban elvégzett munka minősége.” Mint ahogy nem kizárólag az Egerben mutatott teljesítmény esik latba. „A tizennyolc súlycsoportból tizennégyben az nyert, akire előzetesen is számítottam, tehát alaposan felmértük a fiúkat. Már kora tavasszal is edzőtáboroztunk, illetve részt vettünk a diákolimpián és a Bornemissza-emlékversenyen is. Volt időnk információt gyűjteni a srácokról. Sajnos, már azt is jó ideje látjuk, hogy mindössze három súlycsoportban van komolyabb harc a kerettagságért, a többiben csak egy-egy kiemelkedő tehetség van itthon.” Ez többek között a régóta szajkózott problémának tudható be: itthon nagyon kevés nemzetközi mérkőzés van a lábakban és az öklökben, hiányzik a rutin. És mindez hatványozottan igaz a serdülőkre. „Alapból is kevés a viadal ebben a korosztályban. Ráadásul rendre az év ezen szakaszában zajlanak itthon az országos bajnokságok. A nyugati országokban pont fordítva: inkább tavasszal, most meg a nemzetközik viadalok. Mi azokra nem tudunk elmenni, nincs elég idő a bajnokság és az Eb  között.” A szövetségi edző nemrég az olaszországi Assisiben járt, utánpótlás-konferencián. „Eget rengető titkokat nem tudtam meg, de érdekes volt hallani, hogy a különböző országok mennyire másképp közelítik meg az utánpótlásképzést. Vannak, ahol az örömre, a játékos tanításra esküsznek a legfiatalabb korban. Máshol már hatévesen katonai rendszerben nevelik a gyerekeket. Mi valahol a kettő között helyezkedünk el. Ideje lenne megtalálni a saját utunkat.”

ORSZÁGOS SERDÜLŐBAJNOKSÁG, EGER A bajnokok 38,5 kg: Kecskeméti Roland (TTS). 40 kg: Paczók Patrik (EVSI). 41,5 kg: Bernáth Richárd (DVSC). 43 kg: Vastag István (SZO). 44,5 kg: Csonka Tibor (PSE). 46 kg: Zúró Zsolt (TMÖ). 48 kg: Berecz Lionel (EVSI). 50 kg: Máté Patrik (GAA-KBK). 52 kg: Orsós Róbert (RSK). 54 kg: Rácz Krisztofer (OSZ). 56 kg: Radics Béla (FBO). 59 kg: Orbán Adrián (GAA-KSI). 62 kg: Fortunyák Patrik (DVSC). 65 kg: Csikos Adrián (SLG). 68 kg: Varga Gyula (KSI). 72 kg: Kóczián Dávid (ZBC). 76 kg: Kökény Norbert (VSC). +76 kg: Suki József (UTE)