UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2015-10-01 18:36

Misleny Győrnek dolgozik

A Pécstől alig tíz kilométerre található, nagyjából 6500 főt számláló Kozármisleny a hazai női kézilabda-utánpótlás egyik fontos bázisa. A kis klub másfél éve együttműködési megállapodást kötött a győriekkel, így a térség eldugott településeiről is egyenes út vezet a Bajnokok Ligája-győzelemre törő egyesületbe.

reb Azt nem állítjuk, hogy jól jött a Kozármisleny SE-nek a gazdasági válság, de az biztos, a néhány évvel ezelőtt bekövetkezett nehézségek új – s bármennyire is meglepő: fejlődő – pályára állították a női kézilabdát a kisvárosban.
kozarmisleny04
kozarmisleny04
„Akkoriban kihátráltak mögülünk a támogatók, s hirtelen azt vettük észre, hogy az úgynevezett zsoldosok eltűntek, ugyanakkor itt maradtak a saját nevelésű fiatalok, akikkel az NB I B-ben szerepeltünk – kezdi Kovács Tamás, az egyesület elnöke. – Elhatároztuk, hogy új alapokra helyezzük a működésünket. Az a célunk, hogy egyénileg a lehető legjobban felkészítsük a játékosokat, s minél több kitűnő kézilabdázót adjunk az élvonalbeli kluboknak és a válogatottnak.” Kovács sokszor hallott arról, hogy kisebb egyesületek inkább „eldugják” az ígéretes gyerekeket, netán az edző kezd sajátos önmegvalósításba. Az NB I-es gárdával nem büszkélkedő kisvárosban azonban senkit sem akarnak gátolni a fejlődésben. Aki másutt látja az előrelépés lehetőségét, nyugodtan eligazolhat: nemrég például ketten távoztak Dunaújvárosba. Igaz, a szakember annak a híve, hogy 16-17 éves korukig náluk maradjanak a fiatalok, hiszen addig ők is megfelelő képzést tudnak nyújtani. Két-három játékosuk jelenleg is korosztályos válogatott, míg – Kovács szerint – „néhány helyi kézilabdás neve már a szövetségi edzők noteszában van”.
kozarmisleny03
kozarmisleny03
A minőségi munkát jelzi, hogy másfél évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötött a kis klub és a Győri Audi ETO, így a térségből akár a világ legjobb női csapatainak egyikéhez is vezethet az út. „A győrieket nyilván nem kell vonzóvá tenni, az együttműködés hívó szót jelent a legtöbb környékbeli fiatalnak. Hónapról hónapra részt veszünk az ETO által szervezett utánpótlás-bajnokságban, így az ottani edzők testközelből láthatják a legjobbakat. Szakmai tudáscsere is zajlik, s én elvárom a kozármislenyi trénerektől, hogy a lehető legtöbbet merítsenek a győri kollégák munkájából” – teszi hozzá az elnök. Bár a gazdasági válság megnehezítette az kozármislenyi klub életét, a taotámogatásnak köszönhetően ma már sokkal biztatóbb a helyzet. „Ha az a lehetőség nem adódott volna, talán most nem is beszélgetünk” – sóhajt az elnök. Akárhogyan is: ha nincs a tao, biztosan nem működne a klub ennyire stabil, jól felépített rendszerrel, nagyjából kétszáz gyereket képezve. S ha már a számok... Kovács különösen büszke arra, hogy az elmúlt szezonban az U7-es korosztálytól a felnőttekig hozzávetőleg 570 mérkőzésen képviselték Kozármislenyt az egyesület csapatai. A megfogalmazás tudatos, merthogy a kézilabda a városka életének szerves része. Ahogyan immár Kozármisleny is a sportágnak.