UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2015-11-09 12:01

Hó, pénz és bizalom

A téli ifjúsági olimpia a sísportok utánpótlásának legfontosabb eseménye ebben az idényben. A négy évvel ezelőttihez viszonyítva szinte biztosan jobb eredményeket érhetnek el a magyar fiatalok, akik minden szakágban indulnak Lillehammerben – még síugrásban is. Közben indul a serdülőprogram, így tovább fejlődhet a hazai utánpótlás.

Nagy-Pál Tamás Már nem kell sokat várniuk a sísportok szerelmeseinek: ha nem is egyik pillanatról a másikra, de szép lassan indul a nagyüzem Európában. Igaz ez az utánpótlásra is. Néhányan már novemberben is versenyeznek, hogy gyarapítsák Világ Kupa-pontjaikat. S hogy miért van erre szükség ilyen sietősen? Aki nem tudná: kevesebb mint száz nap múlva téli ifjúsági olimpiát rendeznek Lillehammerben.
Kaszó Klára
Kaszó Klára
A multisportesemény azért kaphat kiemelt figyelmet itthon is, mert ezúttal minden szakágban rajthoz áll magyar versenyző. „Éppen ezért feltétlenül jobb eredményekre számítunk, mint a négy évvel ezelőtti játékokon – magyarázza dr. Kaszó Klára, az európai szövetség elnöke, a hazai szövetség ügyvezető elnöke. – Mindez igaz az alpesi síre, a biatlonra és a sífutásra. Síugrásban pedig már maga a kvótaszerzés is elképesztő előrelépés.” Az ötkarikás eseményen kívül minden szakágban rendeznek ifjúsági világbajnokságot is, de az olimpia idényében a hangsúlyt nem azokra fektetik. „A legjobbak biztosan ott lesznek vébéken, de nem biztos, hogy nagy létszámmal szerepelünk. Ez nyilván anyagi kérdés is.” Alpesi síben Szöllős Barnabást, Nagy Bencét és Archam Chiarát érdemes kiemelt figyelemmel követni. A triumvirátus hölgytagjának édesapja osztrák, de mindig is magyar színekben versenyzett. „Most kezdett el sígimnáziumba járni. Ügyes, tehetséges lány, aki nagyon jól mozog, de most dől el, hogy a nemzetközi mezőnyben mire lehet képes” – mondja Kaszó Klára. Igaz is, síiskolák: már több magyar fiatal Ausztriában tanul, de leginkább önköltségen. A szövetség dédelgetett álma, hogy idehaza is hasonló lehetőségeket biztosítson a legjobbaknak. „Nem egyszerű a folyamat. A magyar iskolákkal egyelőre csak döcögünk. De nem tettünk le a tervünkről, mert kulcskérdés. Ha egyszer sikerül megvalósítani, az komoly fejlődést idézhet elő.” Nemcsak az ifjúságiakra, de a serdülőkre is figyel a szövetség: elindította az erre a korosztályra épített programját is. „A tavalyi eredmények alapján választottuk ki azokat a gyerekeket, akikről azt gondoljuk: elég felkészültek a nemzetközi versenyzésre. Start Márton edzővel utaztak el táborozni. A program százhúsz napos, amelyben edzések és versenyek is vannak. Nyolc gyerekkel indultunk, de természetesen az a négy-öt is bekerülhet a válogatottba, aki jelenleg külföldön él és tanul. A fiatalok együtt készülnek, húzzák egymást, és sokkal felkészültebben érkeznek az ifjúsági korosztályba, mint a mostaniak. Ez persze nem egyéves program, hosszú távú folyamat.” Felülről kezdték meg az építkezést, jelenleg azonban már alulról folytatják. „Reméljük, előbb-utóbb összeér a kettő. Bőven van még előttünk feladat, és nem csak az alpesi síben. Sífutásban és biatlonban legalább annyi szakemberre lenne szükség, hogy kiemelt programokban foghassuk össze a gyerekeket. Egyelőre csak vegyes megoldásunk van erre, közösen a felnőttekkel. Az anyagi háttér hiányzik, mert például az alpesi klasszisunk, Miklós Edit versenyeztetése igen költséges, ugyanakkor legalább annyira hasznos.” A legeredményesebb magyar síző motivációs tényező a fiataloknak. „Szokott együtt dolgozni a gyerekekkel is, próbáljuk kihasználni a klasszisából adódó előnyöket ily módon is. A szülők jórészt miatta engedik meg tehetséges gyerekeiknek, hogy a síelésre tegyék fel az életüket, mert már elhiszik: itthon sem reménytelen a helyzet. Edit segítségével sikerülhet megalapozni a belénk vetett bizalmukat.” Mert a fejlődéshez Kaszó szerint két elengedhetetlen feltételre van szükség: bizalomra és anyagi háttérre. Egyiket sem könnyű megszerezni, de mindkettőn gőzerővel dolgoznak.