UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2015-11-16 11:31

Magyar ötös Mexikóban

Öt magyar indul az itthoni idő szerint a főtábla küzdelmeivel délután kezdődő mexikói A kategóriás junior teniszviadalon. Valkusz Máté első kiemeltként jó esélyekkel lép pályára, de a lányoktól, Stollár Fannytól és Udvardy Pannától is sikereket várhatunk.

reb Mexikói magyar hódítás – örülnénk, ha egy hét múlva ilyen címmel számolhatnánk be a héten sorra kerülő A kategóriás junior-teniszversenyről. A korosztályos Grand Slamekkel azonos besorolású tornán öt magyar versenyző is a főtáblán kapott helyet, amelynek a versengése ma, hétfő délután kezdődik.
Már csak a kiemelés kapcsán is érdemes Valkusz Mátéval kezdenünk a sort, hiszen a nemrég az oszakai, ugyancsak A besorolású viadalon finálét játszott. Az ezúttal első helyen kiemelt magyar az argentin Tomas Martin Etcheverry ellen kezd, s a sorsolását látva joggal bizakodhatunk abban, hogy a hét vége felé is szurkolhatunk neki. Ahogyan nemrég honlapunknak nyilatkozta, legalábbis döntőbe jutna, akárcsak a japán metropoliszban. Kotormán Ákosnak és Piros Zsombornak kevésbé lehetnek vérmes reményei, ők elsősorban minél több pontot gyűjtenének a tengerentúli túra első állomásán. A lányok mezőnyében nem találjuk az indulók között Gálfi Dalmát. A junior-világelső még itthon készül, és a két amerikai viadalra, az Eddie Herr-re és az Orange Bowl-ra utazik az óceán másik oldalára. Ütőt ragad azonban az elmúlt hetekben már 50 ezer dolláros felnőttviadalokon induló Stollár Fanny, aki az idén legtöbbször a profik versenyein szerepelt a korosztályos megméretések helyett. A korosztályos világranglistán hetedik, az Bollettieri-akadémián készülő játékosnak talán az lehet a célja, hogy a legjobb öt közé kerüljön, így szabadkártyákat kapjon a felnőttversenyekre. A másik, ugyancsak kiemelt (15.) magyar lány Udvardy Panna, aki a 81. helyről lépne előre a rangsorban.

A-KATEGÓRIÁS JUNIORVERSENY, MEXIKÓVÁROS 1. forduló Férfiak Valkusz Máté (1.)–Tomas Martin Etcheverry (argentin) Kotormán Ákos–Ulises Blanch (amerikai, 8.) Piros Zsombor–Jake van Emburgh (amerikai) Nők Stollár Fanny (4.)–Eugenia Ganga (argentin) Udvardy Panna (15.)–Ashley Zi Yin Zhu (kamadai, selejtezőből) A páros sorsolását még nem készítették el.