UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-11-17 17:43

Újoncokkal az Eb-ért

Négy húsz éven aluli játékossal készül a felnőtt női kosárlabda-válogatott az első két Európa-bajnoki selejtezőre. Kaposi Pálma Vajda Anna helyére került a csapatba, és százhúsz százalékot szeretne nyújtani.

Lakner Gábor A felnőtt női kosárlabda-válogatott megkezdte a felkészülést a novemberi Európa-bajnoki selejtezőkre. Stefan Svitek szövetségi kapitány négy fiatal játékost is meghívott az Izland és a Portugália elleni mérkőzésre. Horváth Bernadett (19) már a nyári felnőtt Európa-bajnokságra készülő bő keretben is helyet kapott, de akkor kimaradt a csapatból. A DVTK játékosa sérülés miatt az U20-as Európa-bajnokságot is kihagyta, most azonban újra tűzközelbe került. Nagy Dorottya (18) ugyancsak sérülés miatt hagyta ki a nyári U18-as kontinenstornát, és a hiánya meg is látszott a magyar csapat játékán, amely végül meg tudott kapaszkodni az A divízióban. A PINKK-Pécsi 424 kosarasa már felépült a sérüléséből, a bajnokságban átlagosan 20,9 percet tölt a pályán.
Kaposi Pálma
Kaposi Pálma
Dubei Debóra (18) a már említett U18-as Eb-n a magyar válogatott egyik legjobbja volt, nyáron pedig klubot váltott. Miskolcról Sopronba szerződött, annak köszönhetően pedig az Euroliga légkörébe is belekóstolhatott. Eredetileg a fenti hármas szerepelt Stefan Svitek keretében, azonban Vajda Anna az utolsó pillanatban lemondta a válogatottságot, amiatt Kaposi Pálma (19) is meghívót kapott. A PEAC Pécs centere korábban az U20-as válogatottban szerepelt, de az Eb-n nem tudta megakadályozni a kiesést. Honlapunknak a válogatott edzőtáborából nyilatkozott: „Nem számítottam meghívóra, így nagyon örültem, amikor kiderült, hogy számítanak rám. Óriási megtiszteltetés, hogy tizenkilenc évesen a csapatban lehetek. Jó a hangulat, mindenki kedvesen fogadott, és az is sokat segít a beilleszkedésben, hogy két klubtáram, Zele Dorina és Fűrész Diána is itt van. Mindenben számíthatunk egymásra, amiatt még barátságosabb a légkör.” A magyar válogatott Miskolcon készül, ahol szerdán zárkapus edzőmeccset játszik a DVTK ellen, majd szombaton Izlandot fogadja. Stefan Svitek naponta kétszer vezényel edzést a játékosoknak. „Volt már kondiedzésünk, átvettük a figurákat, és játszottunk öt az öt ellen, vagyis változatosak a gyakorlatok. A kosárlabda az kosárlabda, nagy különbség nincs a játékban a megszokotthoz képest. Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassam a válogatottban, az edzések alapján jó meccseket fogunk játszani. Pécsről azzal engedtek el, hogy százhúsz százalékot kell nyújtanom, és én annak szellemében dolgozom.” Stefan Svitek elmondta, hogy a rövid felkészülési lehetőség miatt leginkább olyan játékosokat hívott be a keretbe, akik már jól ismerik egymást, de igyekszik a fiataloknak is lehetőséget adni. A szombati meccsen – tette hozzá – mindenképpen a győzelem a cél.

A magyar válogatott programja November 18., szerda, 18 óra: Magyarország–Aluinvent DVTK (zártkapus edzőmérkőzés, Miskolc) November 21., szombat, 20.15 óra: Magyarország–Izland (Eb-selejtező, Miskolc) November 25., szerda, 21 óra: Portugália–Magyarország (Eb-selejtező, Porto)