UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2015-11-28 10:38

Dupla döntő

Valkusz Máté egyesben és párosban is bejutott a mexikói egyes kategóriájú junior-teniszverseny döntőjébe. Udvardy Panna párosban az elődöntőben búcsúzott.

UP-info Valkusz Máté már harmadik alkalommal vesz részt a rangos Yucatan-kupán. A meridai egyes kategóriás junior-teniszversenyen 2013-ban egyesben még a kvalifikációból indult, 2014-ben már elődöntőt játszott. Idén pedig első kiemeltként akár a végső győzelmet is megszerezheti, hiszen bejutott a döntőbe. A négy között a francia Geoffrey Blancaneaux volt az ellenfele, aki a tornán még csak szettet sem vesztett, szemben a magyar játékossal. A meccs úgy indult, ahogy Valkusz eddigi összes mérkőzése: megnyerte az első játszmát 6-3-ra. De ahogy a negyeddöntőben a portugál Vale ellen, úgy most sem lett az övé a második. A tizedikként rangsorolt ellenfele 6-4-re hozta a szettet.
Valkusz Máté egyesben és párosban is döntőt játszik Mexikóban Forrás: huntennis
Valkusz Máté egyesben és párosban is döntőt játszik Mexikóban Forrás: huntennis
Ekkor Valkusz már túl volt a párosmeccsén, amely szuper tiebrékben dőlt el, de a döntő játszmára összeszedte minden erejét, és kétséget sem hagyott afelől, hogy ő játszik a fináléban. 6-0-ra nyerte az utolsó szettet, és készülhet az észt Kenneth Raisma elleni összecsapásra. A két fiú eddig kétszer találkozott a pályán: 2014-ben a Budaörs-kupán Raisma nyert három szettben, a 2015-ös U18-as Európa-bajnokságon Valkusz sima kettőben (6-2, 6-1). Az észt azonban az üzbég Zsurabek Kamirov ellen is bizonyította, nem ismer elvesztett meccset: ellenfele a döntő szett tiebrékjében már 6-1-re vezetett, aztán 0-6, 6-2, 7-6-ra mégis az észt nyerte meg az összecsapást. Az üzbégnek párosban sem volt sikeres napja, hiszen az orosz Alescsev oldalán ugyancsak búcsúzott az elődöntőben. Pedig Valkusz a német Louis Wessels oldalán igen szoros meccset játszott a negyedik kiemelt kettőssel. Az első szettet az ellenfél nyerte 7-5-re, a második Valkuszéké lett 7-5-re. Jöhetett a szuper tiebrék, amelyet a junior Australian Openen négy között szereplő magyar, német páros 10-2-re hozott, így a zárónapon a lengyel Matoszewski, Żuk duóval játszik a végső győzelemért. Udvardy Panna a szlovén Hanna Mrazzal szállt harcba a páros döntőért, de a negyeddiként rangsorolt duó 6-4, 6-4-re alulmaradt a hatodik kiemelt kanadai Andrescu,Wong kettőssel szemben.