UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2016-01-15 17:42

Ciprus lesz a boldogság szigete?

A novemberben megszerzett U21-es világbajnoki bronzérem után a februári korosztályos Európa-bajnokságon bővítené tovább kollekcióját Vajda Lilien. A 19 esztendős karatéka tizenhárom évet dolgozott első, világversenyen elért dobogós helyezéséért.

Lakner Gábor Sportpályafutása legsikeresebb évén van túl Vajda Lilien, a Magyarországi Goju-Kai Karate Do Szövetség versenyzője. A dzsakartai korosztályos világbajnokságon szerzett bronzéremért tizenhárom évet dolgozott. Hatévesen, osztálytársát követve ment először karateedzésre, és úgy alakult, hogy ottragadt a teremben. Rokonszenves volt az edző, megfogta a hangulat és a közösség is nagyon erősnek látszott. „Előtte balettoztam, így mondhatjuk, hogy éles volt a váltás. A szüleim nem örültek túlzottan, amikor bejelentettem, hogy karatézni szeretnék. Anyu féltett, hogy jól megvernek, de aztán rám hagyták a döntést, és később már együtt örültünk a sikereimnek.”
Jakarta-Lili-Gerd
Jakarta-Lili-Gerd
Fekete Kertész Zoltán és Nagy Gergely tanította meg a fogásokra, öt éve pedig Rebicek Gerd irányításával készül. Edzőjével remek kapcsolatot ápol, szinte második apjaként tekint rá. A közös munka tavaly beérett, az U21-esek között szereplő Lilien megszerezte első világversenyes érmét. „A februári Európa-bajnokságon is közel jártam az dobogóhoz, de a bronzmérkőzésen kikaptam, így ötödikként zártam. A novemberi világbajnokság előtt nem sikerültek jól a versenyeim, így voltak bennem kétségek, hogy mire leszek képes. Arra a napra azonban minden összeállt, nagyon jól küzdöttem, és sorra nyertem az meccseket. Az elődöntőben ugyan alulmaradtam, de a bronzmérkőzésen mindent beleadtam, nem akartam másodszor is elengedni az érmet. A küzdelem az utolsó tíz másodpercben dőlt el a javamra, utána vagy egy órát sírtam a boldogságtól. Dzsakarta első látásra egyáltalán nem tetszett, de azóta szívesen gondolok vissza a városra.” Lilien bízik benne, hogy az U21-es vb-bronz csak az első érem volt a sorban, és akár már a februári, ciprusi kontinensviadalon újra dobogóra állhat.
Karatefotó
Karatefotó
„Hatalmas erőt adott a folytatáshoz a világbajnoki érem, motivációt és önbizalmat nyertem belőle. Három hét van még az Európa-bajnokságig, abból két hetet otthon készülök, egy hetet pedig Cipruson, a verseny helyszínén töltök. Két viadalon is elindulok, hogy felmérjük, hol tartok a felkészülésben. Jó lenne újra dobogóra állni, de a világbajnoki érem önmagában még nem jogosít fel rá.” A Kölcsey Ferenc Gimnázium az idén érettségiző diákja feltöltődött a téli szünet alatt, így tettre készen és erővel telve folytatta a felkészülést. Ebben az évben a versenyek mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntését is várja arról, hogy a karate bekerül-e a 2020-as tokiói olimpia programjába. Bízik benne, hogy sportágát felveszik a műsorba, és ha úgy lesz, akkor mindent megtesz azért: ne csak nézőként legyen részese az olimpiai debütálásnak.