Az utánpótlás-nevelés erősítése, tudományos háttér és megalapozottság, az edzőképzés megreformálása, valamint összefogás: Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, a NEKA főigazgatója, s nem utolsó sorban a kézilabda-szövetség tiszteletbeli elnöke szerint minderre szükség van ahhoz, hogy a sportág ismét felemelkedjen.
reb Példátlan helyzetbe került a magyar kézilabda, hiszen az 1984-as, a szocialista tömbhöz tartozó országok által – kényszerűségből – részben bojkottált Los Angeles-i olimpiát leszámítva sosem fordult elő, hogy sem a női, sem a férfiválogatott nem vett részt a játékokon. Mint ismert, a nők decemberben, a dániai világbajnokságon csúsztak le az olimpiai kvalifikáció lehetőségéről (11. helyezés), míg a férfiak nemrég a lengyelországi kontinensviadalon – hajszálnyinak nem nevezhető különbséggel – veszítették el az esélyt az olimpiai kvalifikációs tornáról (12. hely). A helyzetet súlyosbítja, hogy a nők már négy évvel ezelőtt sem jutottak el Londonba, a férfiak ellenkezőleg: örökké emlékezetes meccsen jutottak az elődöntőbe Izland ellen, majd a negyedik helyen zártak.
labda_ka
A legutóbb férfi szövetségi kapitány, Mocsai Lajos – aki 2014-ben Szlovénia ellen elveszítette a garnitúrával a vb-selejtezőt – mégsem nem látja annyira tragikusnak a helyzetet.
„Magyar viszonylatban különlegesnek számít, hogy mindkét válogatott hiányzik az olimpiáról, de azért más sportági nagyhatalmakkal is előfordul egy-egy kimaradás, akár mindkét nemben – indít a Testnevelési Egyetem rektora. – Nem vettük elég komolyan, amit az elmúlt években többen is hangoztattunk, azaz, hogy évjáratok maradtak ki a férfimezőnyben. Néhány fiatalt, mint Lékai Mátét vagy Ancsin Gábort leszámítva nem érkeztek komoly erőt képviselő játékosok.”
Mocsai szerint részben annak tudható be, hogy akkoriban nem volt TAO, márpedig ez a támogatás óriásit lendített az utánpótláshelyzetén (több pénz, több csapat, nagyobb bázis – A szerk.). Ráadásul a képzési tematikák sem voltak megfelelően kidolgozva.
S hogy milyen ínséges időszakról beszélünk? Nagy Lászlóék generációját követően a 2005-ös hazai rendezésű férfi junior vb-n bronzérmet szerzett a házigazda. Annak a társaságnak volt tagja többek között Mikler Roland, Nagy Kornél, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs (ők a legutóbbi Eb-n is szerepeltek), illetve Putics Barna, Császár Gábor és Gulyás Péter. Azóta vagy nem is kvalifikált a korosztályos társaság az adott világversenyre, vagy nem ért el fényes helyezést. Igaz ez az ifjúságiakra is, azzal a kivétellel, hogy Gyurka János U18-as alakulata 2014-ben nagyszerű ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon (a cikk végén megtalálja a részletes eredményeket – A szerk.).
„Márpedig aki ismeri a sportágat, az tudja, hogy az ifjúsági és junioreredmények hosszú távon szorosan összefüggenek a felnőttek teljesítményével. Nem is hiszem, hogy reálisan arra gondolhatunk: az élmezőnyben marad a férfiszakág. A hiányosságok ellenére azért az elmúlt években rendre az első hat-hét csapat között szerepelt az együttes. Most kezdenek relativizálódni az eredmények.”
mocsai_lajos_neka
A női válogatottat nézve Mocsai megjegyzi, ott sem voltak kiemelkedő sikerek az elmúlt években (azért tegyük hozzá, a juniorok 2012-ben vb-bronz, 2009-ben és 2013-ban Eb-ezüstérmesek voltak, míg az ifjúságiak nyáron zártak a harmadik helyen a kontinensviadalon). A két szakág helyzetét mégsem hasonlítaná össze, mert a férfiak között nagyobb a konkurencia. Mindent egybevetve is, „nehezen gondolhattuk azt, hogy egyik válogatott sem jut el az olimpiára.”
Az biztos, hogy a helyzet nem rózsás, és nem véletlen, hogy a szövetség hétközi sajtótájékoztatóján megfogalmazott hat alapelv közül több is az utánpótlást érinti. Újra kell szervezni az utánpótlás-bizottságot, megerősíteni. A kluboknak jelentősebb összegeket kell fordítaniuk a saját utánpótlásuk gondozására, továbbá tudományos háttérrel támogatni, hogy a kidolgozott szakmai programok megvalósuljanak. Nagyot lendíthet a sportágon, hogy 2017-től a kézilabda bekerülhet a Nemzeti Alaptantervbe (a témával többször is foglalkoztunk, például ITT).
Ezzel párhuzamosan is szükség van a felzárkóztatásra, menedzselésre. Mocsai jó eszköznek látná erre a juniorválogatottak (női és férfi) indítását a felnőtt NB I-ben, ahogyan erre a férfiak között két éve volt is példa. Igaz, akkoriban Csoknyai István keze alatt 64 játékos fordult meg, így a klubokkal nagy összhangra van szükség. A korábbi kapitány hangsúlyozza, ez elnökségi döntés, és a versenykiírások elkészítésekor kell a kérdésről határozni.
„Fontos, hogy a Testnevelési Egyetem a szövetséggel együttműködve ismét világszínvonalúvá tegye az edzőképzést, amelynek csúcsa lenne kétezer-tizenhétben a diplomásszakedző-képzés indítása. Február elsejétől a TE gondozza a teljesítmény-diagnosztikai labort. A tudományos háttér is segít abban, hogy a legjobb képességűnek ítélt ifjúsági és juniorjátékosok a klubjuk és a szövetség által egyeztetett tehetségtámogatói program szerint készüljenek.”
A szakember úgy látja, hogy összefogással, tudományos megalapozottsággal és kontrollal, a régiók, klubok egymásra épülésével sokat javulhat a jelenlegi nehéz helyzet. Az áttekinthetőséget és az egységes rendszert szolgálja a műhelyek tervezett auditja is.
S hogy mikorra kerülhet vissza a sportág a felnőttek között a szurkolók és szakma által várt-vágyott magas szintre?
„A Nemzeti Kézilabda Akadémia indításakor azt vállaltuk, hogy az alapítást követő hat-nyolc évvel lesz jelentős hatással a válogatottakra és az élvonalbeli bajnokságokra. Nagyjából az említett időszak felénél járunk, s vannak már kézzel fogható eredmények. A kétezer-huszas tokiói játékok környékén jelenhet meg az első generáció.”
