UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2016-02-09 19:23

Öt arany Wolfurtból

Tizenkét érmet, köztük öt aranyat nyertek a kadet és junior leányok, valamint a szabadfogású junior fiúk a hagyományos wolfurti nemzetközi versenyen.

Lakner Gábor Éppen egy tucat éremmel tértek haza az utánpótláskorú magyar birkózók a hagyományos wolfurti versenyről, a 25. Flatz Openről. Az ausztriai megméretésen kadet leány, közös junior és felnőtt női, illetve férfi junior szabadfogású kategóriában közel kétszáz versenyző indult. A legeredményesebbek a kadet leányok voltak, Molnár Nikoletta, Szekér Szimonetta, Dollák Tamara és Elekes Emese révén négy aranyérmet nyertek. (Az ötödik első helyet a szabadfogású Tóth Bendegúz szerezte meg a 84 kg-ban.) A 70 kg-os Elekes Emese kiemelkedően versenyzett, a végül harmadikként záró, kadet EB-bronzérmes Nagy Bernadettet is legyőzte 6-0-ra, a döntőben pedig francia ellenfélnél, a tavalyi kadet Eb-n ötödik Kendra Dachernél bizonyult jobbnak. Az eredménysort egy ezüst-, egy bronzérem és három ötödik hely teszi teljessé.
Wolfurt
Wolfurt
A felnőttekkel közösen versenyző junior leányok küzdelmében két második, egy harmadik és két ötödik hely volt a termés, míg a junior szabadfogású fiúknak – négy magyar indult összesen – is jutott egy arany, egy ezüst és egy ötödik helyezés. A csapatpontversenyben mindkét korosztályos leány együttes a legjobbnak bizonyult. A magyar csapatot Ritter Diletta, Szatmári Zsolt és Páli Sándor vezette Ausztriában. Honlapunknak a Nagykanizsán dolgozó Szatmári Zsolt, a női juniorválogatott edzője értékelte a látottakat: „Az elmúlt évekhez képest valamivel gyengébb volt a mezőny, de annál színesebb. Először jelentek meg a Flatz Openen horvát és szlovén birkózólányok, akik még nem képviselnek komoly erőt, de idővel beérik a munkájuk. Mindig öröm, ha a környéken felüti a fejét a női birkózás, hiszen azzal mi is további edzőpartnerekhez jutunk. A németek és a franciák kifejezetten erős csapattal érkeztek, átlagosan nyolc-tizenkét versenyző indult súlycsoportonként.” A német csapat erejét jelzi, hogy a juniorok és felnőttek között szőnyegre lépett a tavalyi kadet-világbajnokság döntőjében Szekér Szimonettát legyőző Ellen Riesterer is, és ha már elindult, újabb aranyérmet nyert a 48 kg-ban. „A kadetcsapat négy aranyérme önmagáért beszél, de a juniorok sem szerepeltek rosszul. Összességében a kadetválogatottunk erősebb, de ne felejtsük el, hogy a másik kategóriában nem indult legnagyobb favoritunk, a riói tesztversenyen részt vevő Galambos Ramóna. Az alapozást követően a szereplésünk megfelelt az előzetes várakozásoknak, mindenki szépen birkózott, büszke vagyok a csapatra.” Szatmári Zsolt nagyon elégedetten szólt az újpesti Aszódi Rita bronzérméről. A kadet Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző visszatérése kifejezetten jól sikerült. „Rita két év után indult újra versenyen, sérülés miatt hosszú szünetre kényszerült. Az első mérkőzésén az osztrák ellenfele még túl nagy feladatot jelentett, utána azonban remekül birkózva a harmadik helyig jutott. Rendkívül lelkes, bízom benne, hogy rövid időn belül újra hasonló magaslatokra jut, ahol korábban járt.” A Ritát legyőző osztrák ellenfél a később győztes, a 22 éves, osztrák Martina Kuenz volt, aki az Európa Játékokon ötödik helyezést szerzett. Dollák Tamara és Elekes Emese utolsó éves kadetként szerzett aranyérmet, és jó eséllyel a juniorválogatottba is beverekedheti magát. A hó végi szófiai juniorversenyen mindketten indulnak, és csak rajtuk múlik, megragadnak-e már most egy korosztállyal feljebb.

25. FLATZ OPEN, WOLFURT (AUSZTRIA) Kadet leányok 46 kg: 1. Molnár Nikoletta (Csepeli BC) 52 kg: 1. Szekér Szimonetta (Dorogi NC) 56 kg: 1. Dollák Tamara (UTE) 70 kg: 1. Elekes Emese (ESMTK) 46 kg: 2. Kiss Krisztina (Kaposvári SI) 70 kg: 3. Nagy Bernadett (UTE) 46 kg: 5. Kaszás Júlia (Kabai MSE) 49 kg: 5. Faragó Nikolett (Földesi SE) 56 kg: 5. Bognár Erika (Kecskeméti TE) Junior/felnőtt nők 58 kg: 2. Vilhelm Viktória (UTE) 69 kg: 2. Kulcsár Elizabet (KTE) 75 kg: 2. Száraz Vivien (J-Ász SE) 69 kg: 3. Aszódi Rita (UTE) 55 kg: 5. Bubori Dorina (Dél-Zselic SE) 63 kg: 5. Reinis Borostyán (Dél-Zselic SE) Junior férfi szabadfogás 84 kg: 1. Tóth Bendegúz (ESMTK) 96 kg: 2. Püspöki Patrik (Bajai BC) 63 kg: 5. László József (Vasas SC)