UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

2016-02-18 19:02

Vértes Nátán negyedik lett

A lillehammeri ifjúsági téli olimpia hatodik versenynapján negyedik helyet szerzett Vértes Nátán a jégkorong ügyességi versenyében. Noha számról számra szépen gyűjtögette a pontjait, az ötödikben büntetést kapott, és az megzavarta.  A sífutásban a szabadstílusú verseny zajlott. A fiúk mezőnyében a koreai-norvég Magnus Kim győzött, ezúttal is norvég-norvég ellenfelet előzve meg.

Munkatársainktól Jobb kezdésről nem is álmodhatott Vértes Nátán a jégkorongozók ügyességi versenyének döntőjében. Míg a magyar fiú a kvalifikációban a gyorsasági korcsolyázás versenyszámban „csak" a hatodik helyen végzett, a fináléban nem talált legyőzőre. A feladat döntőjében jóbarátját, a román Eduard Casaneanut kellett megelőznie, aki mindaddig jobb köröket teljesített Nátánnál, de a végső ütközetben alulmaradt vele szemben. A győzelemért négy pont járt. A második feladatot, a lövési pontosságot Vértes a selejtezőben megnyerte, ezúttal azonban be kellett érni az elődöntővel, miután a litván Dino Mukovoz – aki végül diadalmaskodott a versenyszámban – kettejük párharcában rekordgyorsasággal juttatta négyszer a pakkot a kapuba. A negyedik hely két pontot ért, Nátán összesítésben hattal az élről várta a folytatást. A szlalomkorcsolyázásban csakúgy, mint a selejtezőben, ezúttal is be kellett érnie a négy közé jutással: a német Erik Betzold elleni összecsapás közben rontott, így végül harmadik lett, amiért ismét két pont járt. A feladatot az osztrák Benjamin Baumgartner teljesítette a legjobban. Miután a lövőerő versenyszám selejtezőjében 133,1 km/h-s lövéssel csupán a tizenegyedik lett, így nem ő volt az akkor negyedikként végző Betzold ellen az esélyes a nyolc között. Arra azonban talán még ő sem számított – legalábbis kitörő öröme erről árulkodott −, hogy 142,6 km/h-s sebességgel csapódik a korong a hálóba. Az elődöntőben ekkora erőt már nem sikerült kifejtenie, így a harmadik hellyel újabb két ponttal gazdagodott. A versenyszámot megnyerő Casaneanu az utolsó két feladat előtt beérte a magyar fiút pontszámban, s jobb helyezéseinek köszönhetően átvette tőle a vezetést. Nos, a passzolási pontosság feladat a selejtezőben korántsem sikerült úgy, ahogy Nátán remélte, amiért elégedetlen is volt magával. És a döntőben mindenképpen javítani akart. Most is a némettel hozta össze a sors, aki akkor parádésan hajtotta végre a feladatot, ezúttal azonban úgy tűnt, Vértes felvette vele a versenyt. De túl korán örült, mert a bírák hosszas gondolkodás után megbüntették, miután a harmadik lövésnél nem jeleztek találatot, Nátán azonban továbbment a feladatban. Ezért törölték az eredményét, így pontot sem kapott. A korongvezetés gyakorlatot a selejtezőben a második helyen zárta, a döntőben mindent egy lapra kellett feltennie, hogy megszerezze azt, amiért Lillehammerbe ment: az aranyérmet. Nyomhatta a vállát a súly, hiszen a feladat elején rontott, majd mindent megtett azért, hogy utolérje norvég vetélytársát, de a nagy igyekezetnek káosz lett a vége, így végül egy pontot szerzett a versenyszámban. Ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megtartsa a dobogós helyét, így a viadalt 11 ponttal a negyedik helyen zárta. Az ifjúsági olimpiai bajnok a csíkszeredai Eduard Casaneanu lett, az ezüstérmet a szlovák Sebastian Cederle, a bronzot a német Erik Betzold szerezte meg. SZABADSTÍLUSÚ SÍFUTÁS Arany, ezüst, arany – ez a dél-koreai színekben versenyző, de norvég származású Magnus Kim lillehammeri mérlege.
Gold Medal winner Magnus Kim KOR competes in the Cross-Country Skiing Men's 10km Free at the Birkebeineren Cross-Country Stadium during the Winter Youth Olympic Games, Lillehammer Norway, 18 February 2016. Photo: Jon Buckle for YIS/IOC  Handout image supplied by YIS/IOC
Gold Medal winner Magnus Kim KOR competes in the Cross-Country Skiing Men's 10km Free at the Birkebeineren Cross-Country Stadium during the Winter Youth Olympic Games, Lillehammer Norway, 18 February 2016. Photo: Jon Buckle for YIS/IOC Handout image supplied by YIS/IOC
Mint már korábban megírtuk, az édesapja norvég, az édesanyja pedig dél-koreai. Kettős állampolgárként nehéz döntés előtt állt, hogy melyik ország színeiben versenyezzen, végül Dél-Korea mellett döntött, és azóta nem Magnus Bøe, hanem Magnus Kim néven indul. Jelenleg Norvégiában tanul, ott is versenyez, így gyakorlatilag hazai pályán zajlott a diadalmenete. Azt követően, hogy a klasszikus sprintben letaszították a dobogó tetejéről, a sportág utolsó számában, a tíz kilométeres, szabadstílusú versenyben ismét felült a trónra. A nagy riválisának számító, norvég-norvég Thomas Helland Larsen négy másodperccel leszorult a dobogóról, ezúttal a negyedik helyre volt elegendő. A második helyre azért így is norvég, nevezetesen Vebjørn Hegdal futott be a Birkebeineren Stadionban, míg harmadikként az orosz Igor Fedotov zárt. Gyallai Máté János 3-as rajtszámmal a 48. helyen végzett. Az ideje 7 perc 10 másodperccel maradt el az aranyérmesétől, amivel csak a chilei riválist tudta maga mögött tartani. A svájci Arnaud Guex nem ért célba, így őt is megelőzte a GYÖTRI versenyzője. A lányok öt kilométeres távon versenyeztek, az orosz Maja Jakunyina meggyőző fölénnyel győzött. Több mint fél perccel előzte meg a második helyre érkező, kínai Chunxue Chit, aki kereken hat másodperccel ért be a bronzérmes, a finn Rebecca Immonen előtt. Az első két helyezettnek jobban feküdt ez a versenyszám, mint a klasszikus sprint, hiszen akkor az orosz a 21., a kínai pedig a 19. helyen ért célba. ALPESI SÍ Az első számú célját már elérte Archam Chiara, hiszen óriás-műlesiklásban a 19. helyen végzett, vagyis sikerült bejutnia a legjobb húszba, ami magyar mércével (meg amúgy is) komoly fegyvertény. Mint ahogy az is, hogy mindhárom alpesi számban minden egyes futamot sikerült befejeznie. Az első kiesésnek műlesiklásban jött el az ideje: a Rozmaring SE Ausztriában élő versenyzője az első időellenőrző pontig sem jutott el. Előfordul ilyesmi a menők között is. Vele együtt amúgy tizenhatanan búcsúztak az első futamban, köztük a svájci Mélanie Meillard, aki azért nem kispályás: kombinációban ezüst-, míg óriás-műlesiklásban bronzérmet nyert Lillehammerben. Mint ahogy a szintén búcsúzó osztrák Julia Scheib sem az a jött-ment kategória: szuper-óriásműlesiklában állhatott fel a dobogó második fokára. De hát Svájc és Ausztria nagy „szerencséje”, hogy korosztályonként nem csak egyetlen üdvöskéje van. Az élen így változatlanul ők csatáztak: a kombináció svájci olimpiai bajnoka, Aline Danioth állt az első futam alapján jobban, kilenc  tized volt az előnye a szuper-óriásműlesiklában aranyérmes, osztrák Nadine Fest előtt.
A svájci Aline Danioth is a második aranyát nyerte
A svájci Aline Danioth is a második aranyát nyerte
A svájci a második futamot is a leggyorsabban teljesítette, s mivel Fest az előbbre lépésért való kockáztatott, és rengeteget rontott, a svájci 1.59 másodperces, tetemes előnnyel nyerte meg második olimpiai bajnoki címét. Az osztrák lánynak sokba kerül a rontás, a dobogóról is lecsúszott, negyedik lett. Danioth pedig elégtételt vehetett. Az óriás-műlesiklás után ugyanis – bár pár pillanatig együtt örült a honfitársaival barátnője, Meillard sikerének – nem sokkal később megtörten zokogott, hogy „csak” a harmadik helyen végzett (pedig már a harmadik érme volt az olimpián). Az arany most (ismét) összejött, és úgy állhatott fel már négyszer a dobogóra, hogy szombaton vegyescsapatban is igen jó az esélye. Az ezüst hiányzik még a gyűjteményéből. Azzal amúgy nem biztos, hogy elégedett lenne.  

A NAP OLIMPIAI BAJNOKAI Alpesi sí. Műlesiklás. Leányok: Aline Danioth (Svájc) Sífutás. Szabadstílus. Leányok, 5 km: Maja Jakunyina (Oroszország). Fiúk, 10 km: Magnus Kim (Koreai Köztársaság) Síugrás. Vegyes csapat: Szlovénia – Ema Klinec (leány), Vid Vrhovnik, Bor Pavločič (fiúk) Ügyességi jégkorong (Skills Challenge). Fiúk: Eduard Casaneanu (Románia) A magyar versenyzők helyezése Alpesi sí. Műlesiklás. Leányok: Archam Chiara kiesett Sífutás. Szabadstílus. Fiúk, 10 km: 48. Gyallai Máté János Ügyességi jégkorong (Skills Challenge). Fiúk: 4. Vértes Nátán

  Előzmények Ünnepélyes megnyitó, február 12. 1. versenynap, február 13. 2. versenynap, február 14. Az első lillehammeri érmesünk 3. versenynap, február 15. 4. versenynap, február 16. Jászapáti Petra, az ezüstlány 5. versenynap, február 17.