Alma a fájától

Ontja a gólokat a férfi kézilabda-élvonalban a 19 éves Bartók Donát, legutóbb tizenegyszer talált be a PLER-Budapestnek. A Vác jobbátlövője élvezi, hogy sok lehetőséget kap a felnőttek között. A sikerek segítségével pedig igyekszik kilépni a korábbi válogatott és magyar bajnok apa, Bartók Csaba árnyékából.

reb „Nagyon hiányzott már az olyan meccs, amelyiken minden sikerül, rég jöttem le ennyire jó érzéssel a pályáról” – idézi fel a 19 éves Bartók Donát a Vác szombati, PLER-Budapest ellen aratott 33-29-es sikerét, amikor a hazai góloknak az egyharmadát szerezte (s csupán egyet hétméteresből). A balkezes átlövő rögtön hozzáteszi, nagyon együtt élt a csapat, s persze a társak is kellettek ahhoz, hogy kijöjjön neki a lépés. Bár az NB I-ben talán még sosem játszott ilyen jól, azért nem előzmény nélküli a góleső: Szegeden hatszor talált be az őszi összecsapáson (amelyet egyébként a Bajnokok Ligájában szereplő házigazda 40-29-re nyert meg).

Számokat, gólokat sorolunk, ám Bartóknak nem elsősorban azok adják a sikerélményt: „Örülök, ha eredményes vagyok, de legalább annyira fontos a jó védekezés, vagy hogy ne adjam el a labdát.” Ezért aztán szombati sikert követően is leült, megnézte és elemezte a mérkőzést. És a hibákat. Elmondása szerint rengeteget segít neki édesapja, a kiváló játékos, Bartók Csaba, aki a nehéz pillanatokban biztatja, és persze nyomatékosítja benne a filozófiát: nem kifogásokat, hanem megoldásokat kell keresni. Ha azt gondolnánk egyébként: a papa okán egyértelmű volt, Donát kézilabdázó lesz, tévedünk. Az apa sérüléseit látva a mama sokáig óvta a sportágtól, a fiú inkább karatézott. Csakhogy az egyik sikertelen versenyt követően megmakacsolta magát, mondván, márpedig ő kézilabdázni akar. A szülők kezdetben nem örültek a döntésnek, de nem volt mit tenni, mert amennyire most határozott, akkor, nagyjából tízévesen sem engedett beleszólást a választásba. Hol máshol, a Pick Szeged utánpótlásában nőtt fel, majd 2013-ban Tatabányára igazolt – a szülőknek akkor is nehezebb volt őt elengedni, mint neki megélni a váltást. A felnőttcsapattal készülés lehetőségét hallva ő lélekben már a bányászvárosban járt. Mint ahogyan a legutóbbi szezon végén sem sokat hezitált. Két év tatabányai szereplést követően engedett a Vác hívásának, és Zsiga Gyula keze alá került. Mint a 19 éves kézilabdázó mondja, óriási megtiszteltetés és lehetőség volt a bajnoki dobogóra pályázó együttesben edzeni, és olykor pályára lépni. Élvezte az epizódszerepet, azonban a váci ajánlatban vonzotta, hogy az élvonalban kínált játékperceket. Mit perceket!... Félidőket. „Esélyem sem volt azon gondolkozni, mennyiben lesz más a szerepem, mint Tatabányán. A nyári világbajnokságról egyenesen a váci edzőmeccsre utaztam. De annyira egyből, hogy már a repülőtérre is az új klubomból érkeztek értem, és másnap máris mérkőzés következett.”

Donát úgy látja, nagyjából azon az úton halad, amelyet erre a szezonra tervezett magának: stabilan húsz-harminc perceket tölt a pályán, s biztos benne, hogy a felnőttélvonalban szerzett tapasztalatokból sokat átmenthet a korosztályos válogatottba. Mint ismert, a gárda két évvel ezelőtt ezüstérmes lett az U18-as Európa-bajnokságon, a tavalyi U19-es vb viszont csalódást keltő tizedik helyet hozott. Értelemszerűen a kontinensbajnoki sikert másolná a dániai U20-as Eb-n, és érzi is az erőt a csapatban mindehhez. Ő pedig magában ahhoz, hogy kilépjen édesapja árnyékából. Bartók Csaba kétszeres magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes, spanyol bajnoki elsőséget és Király Kupa-diadalt is magáénak tudhat, s persze ne feledkezzünk el a Leónnal elért KEK-döntőről. „Nagyon jól esik, amikor apához hasonlítanak. Nem láttam játszani, pontosabban nincsenek emlékeim erről az időszakról. Viszont fontosnak érzem, hogy én Bartók Donát legyek, ne pedig Bartók Csaba fia.” Az apa szerint nehéz objektíven és érzelemmentesen beszélni a fiáról: „Agresszív, jó fizikumú, gyors, lendületes játékos, akinek még színesedhet a taktikai repertoárja. Nyilván nem egyszerű ezzel a névvel élni, de ő önálló egyéniség, és az biztos, én is szerettem volna tizenkilenc évesen ennyire jó játékos lenni. Remélem, évek múlva is ezt mondhatom el.” Hozzáteszi, ahogyan sportolóhoz illik, sosem elégedett, sosem elégedettek: mindig van miben fejlődni és javulni. „Donát magasra tette magának a lécet, hiszen a posztján a legjobb akar lenni. Remélem, három-négy év múlva a magyar és a világ kézilabdájában is meghatározó egyéniség lesz.”