UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2016-03-11 11:40

Maximális teljesítmény, minimális kockázat

Telt házzal üzemel a Sporttudományi Kutatóintézet terhelésélettani laboratóriuma, miután egyre több sportoló, szülő és edző ismeri fel a sportantropometria, illetve a terhelhetőség megállapításának jelentőségét. A felmérések a sportágválasztásban és a teljesítmények javításában is segítenek. Lakner Gábor Egymásnak adják a kilincset a sportolók a Sporttudományi Kutatóintézet terhelésélettani laboratóriumában. Dr. Petrekanits Máté pedig évtizedek óta mér, elemez és tanácsol. Javaslatait érdemes megfogadni. A labor felszereltsége európai összevetésben is megállná a helyét. Olyan vizsgálatokra is lehetőség kínálkozik, amilyenekre kevés más intézmény képes. Magyarországon mind több versenyző, edző és szülő ismeri fel a vizsgálatok jelentőségét. S hogy mi is történik a laborban? A vezetője szerint varázslat semmiképpen; akinek arra van igénye, annak másik intézetet kell felkeresnie. Az itteni tevékenység két részre bontható: részint a pályafutásuk elején álló gyerekeknek segítenek a megfelelő sportágválasztásban, részint pedig aktív sportolók kiteljesedésében működnek közre. Harmincnégy éve folyamatosan bővülő adatbázisukban a hazai versenyzők adataival tudják összevetni a kapott eredményeket. A magyar minta pedig nagyon fontos, hiszen minden nép genetikai jellemzői különbözőek.

SONY DSC
SONY DSC
Megállapítják többek között a várható testmagasságot, a kívánatos testtömeget és az izom, a csont, a zsír és a belső szervek tömegének arányát, mennyiségét. Állóképesség-mérést végeznek terheléses vizsgálat segítségével, amellyel a szív-, a keringés- és a légzésfunkciók működését minősítik. Azt is megállapítják, hogy a sportoló elbírja-e a nyomást, ami a pályára lépéssel jár. „A genetika meghatározó tényező, azzal nem lehet mit tenni. Abban tudunk segíteni, hogy elemezzük, ki milyen sportágra alkalmas, és azon belül milyen poszt, milyen táv vagy milyen versenyszám az ideális a paramétereihez. Az optimális edzésmódszereket is meghatározzuk, hiszen az élsport nem egyenlő azzal, hogy valaki széthajtja magát. Nagyon fontos a mentális egyensúly és a pihenés rendje is. Mi csupán néhány százalékot tudunk javítani a teljesítményen, de éppen annyi választja el a megyei első osztályú sportolót a válogatottól.” A versenyzők pedig jönnek egyénileg, csapattal vagy szövetségi megrendelésre. A paletta színes, a golfozóktól a labdarúgókon át a kajak-kenusokig mindenki megfordul a laborban, még sakkozók is kikérik a dr. Petrekanits Máté vezette stáb tanácsait. „Olykor előfordul, hogy a szülő előzetes elképzelése nem egyezik a kapott eredményekkel, de általában meg tudjuk győzni arról: másik sportágat válasszon a gyermekének, s ne azt, amit megálmodott. Néha edzők sem fogadják meg a tanácsunkat, abból aztán végképp semmi jó nem szokott kisülni. Éppen a közelmúltban kellett abbahagynia egy tehetséges versenyzőnek a sportolást a túlterhelés miatt.” A többség azonban nyitott, tanulni és fejlődni akar. A nyomonkövetés folyamatos, általában félévente járnak kontrollra a versenyzők, akik között rengeteg az utánpótláskorú. A vizsgálatok részletesek, és mire a résztvevő kijön a zuhany alól, már a kezébe is adják az írásos analízist. „Mind több edző ismeri fel a sportantropometrai vizsgálatok jelentőségét, és már egyre fiatalabb korban elhozzák a versenyzőiket. Jó lenne azonban még szélesebb tömegben alkalmazni, hogy aki felteszi az életét a sportolásra, az minél kisebb rizikóval, károkozás nélkül legyen képes kihozni magából a maximumot. Akár az iskolai felvételi mintájára a sportban is be lehetne vezetni a kötelező méréseket. Elejét lehetne venni az olyan helyzeteknek, amikor a labdarúgó-akadémiáról kikerülő gyermek szülei jönnek hozzánk kétségbeesetten, hogy nekik azt ígérték, az ő fiuk lesz a következő Messi.” Petrekanits doktor szerint az edzői hivatás többről szól, mint stopperóra megnyomásáról, aminek az eredménye egyébként is alaposan be tud csapni mindenkit. A fizikai és élettani teljesítményt egyben kell vizsgálni, mert kizárólag az ad világos és pontos képet. Nem árt figyelembe venni a biológiai életkort sem, aki ugyanis később érik, azt nem ajánlott a korosztályánál idősebbek között versenyeztetni. Legyen bármilyen tehetséges, már féléves elmaradás esetén is visszafordíthatatlan károkat okozhat, ha a nagyobbak között szerepel. A terhelésélettan egyik legismertebb hazai szakértője nagy lelkesedéssel mutatja számítógépén, micsoda értékei voltak kisgyerekként Erdei Zsoltnak, Kammerer Zoltánnak vagy Dzsudzsák Balázsnak. Az elmúlt évtizedek eredményei alapján a jövő élsportolóiról felvett adatok is valahol a laptop mélyén pihennek. A szakember valószínűleg tudja is, kik lehetnek ők.