UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2016-04-20 22:11

Elmaradt a bravúr

Két vereséggel folytatta szereplését az U14-es jégkorong-válogatott a pozsonyi World Selects nemzetközi tornán. A magyar csapat Szlovákiától és Nyugat-Kanadától is 6-1-re kapott ki.

Pusztai Viola Bravúr lett volna, ha az U14-es jégkorong-válogatott legyőzi Szlovákia és Nyugat-Kanada csapatát a pozsonyi World Selects nemzetközi torna második napján. Nos, erre a házigazdák ellen már az első félidőben sem mutatkozott sok esély, a kanadaiak pedig a másodikban hengereltek.
Nem sikerült a bravúr Szlovákia és Nyugat-Kanada ellen sem Fotó: Szombathelyi Beáta
Nem sikerült a bravúr Szlovákia és Nyugat-Kanada ellen sem Fotó: Szombathelyi Beáta
A szlovákokkal kora délután csapott össze Jánosi Csaba együttese, s alig kezdődött el a meccs, máris vezetett az ellenfél. Az első félidőben még kétszer betalált, mire Keresztes Levente megszerezte a magyar válogatott első találatát. Ezen kívül azonban nem volt örömre okuk a fiúknak, hiszen a második húsz percben újabb három gólt lőttek a szlovákok, és 6-1-re nyertek. Íme a teljes mérkőzés: Rövid pihenő után még nagyobb falat került az esti programban az útjukba: a hokinagyhatalom Kanada nyugati korosztályos válogatottjával csaptak össze. A vetélytárs a negyedik percben előnyt szerzett, de csaknem két perccel később a szlovákok ellen is betaláló Keresztes Levente volt eredményes. Az első félidőben remekül tartotta az eredményt a magyar válogatott, a másodikban azonban a kanadaiak akarata érvényesült, így ennek a meccsnek is 6-1-es vereség lett a vége. A mérkőzés az alábbi videón látható: A torna harmadik napja sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a fiúk a finnekkel és a norvég Salming Hockey Elite csapatával mérik össze tudásukat. Mindkét összecsapás élőben követhető ITT. A részletes program, az eredmények és a csapatokkal kapcsolatos információk ITT megtalálhatók.

U14-ES WORLD SELECTS NEMZETKÖZI TORNA, POZSONY Keddi eredmény: Magyarország–Lettország 4-2 Szerdai eredmények: Magyarország–Szlovákia 1-6, Magyarország–Nyugat-Kanada 1-6 Április 21. (csütörtök): Magyarország–Finnország 14.00, Magyarország–Salming Hockey Elite (norvég) 20.30