UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2016-04-22 11:02

A lét a tét

Zsótér Donát, a Puskás Akadémia húsz éves játékosa könnyen lehet, hogy csapata idei legfontosabb gólját lőtte a szerdai bajnokin. A bennmaradásért küzdő PAFC az egykori akadémistájának a találatával nyert idegenben az MTK ellen. A felcsútiak ezzel két helyet javítva elmozdultak a kiesőzónából.

Majer Dániel „Pihentem, igencsak kihajtottam magam a tegnapi mérkőzésen” – szabadkozott a telefonban Zsótér (címlapfotó: pfla.hu), amiért kora délután nem sikerült őt elérnünk. Fáradtságának az egyik oka az lehet, hogy idén mindössze harmadszor lépett pályára kezdőként. Először három fordulóval ezelőtt, az Újpest ellen játszotta végig mind a kilencven percet. Azt követte a közvetlen rivális Békéscsaba elleni találkozó, amelyen a csapata 1-0-s vereséget szenvedett, és az utolsó helyre csúszott a tabellán. A vezetők megköszönték a tréner, Robert Jarni munkáját, a helyére kinevezett Szíjjártó István pedig továbbra is számított a fiatal játékosra.
Zsótér Donát
Zsótér Donát
Következett az MTK elleni mérkőzés, melyen Zsótér ismét a kezdőben találta magát. A bajnokság második helyezettje elleni mérkőzés nagy lehetőséggel kecsegtette a Puskást, az előtte álló Vasas és Békéscsaba ugyanis döntetlent játszott egymással. Ez azt jelentette, hogy győzelemmel két helyet is előreléphetett a PAFC. És Zsótér Donátnak a 32. percben lőtt góljával sikerült vezetést szerezni. „Beadás érkezett felém, gyorsan kellett döntenem. A védők meglehetősen közel helyezkedtek hozzám, így levétel helyett egyből lőttem, a labda pedig a hálóban kötött ki. Ezután csak arra tudtam gondolni, hogy további gólokat kell szereznünk, ha pedig nem megy, valahogy muszáj megtartanunk ezt az eredményt.” Az utóbbi változat jött be. Hiába játszott olykor nyomasztó fölényben az MTK, a felcsútiak kapuját nem tudta bevenni. Ünnepelni nincs idő, szombaton újabb bajnoki fordulót rendeznek, Zsótérnak a hirtelen rázúduló sorozatterheléssel is meg kell küzdenie: „Robert Jarni valamiért csak csereként számolt velem, de így is voltak jó meccseim, úgy érzem, a padról beszállva is hozzá tudtam tenni valamit a csapat játékához. Aztán az Újpest ellen megkaptam a lehetőséget, és sikerült gólpasszt adnom. Igyekeztem megmutatni, helyem van a kezdőcsapatban. Úgy érzem ez sikerült, remélem továbbra is tartani tudom a jó formám.” Ami pedig a hétvégi, Vasas elleni látogatást illet, kiesési rangadó lesz a javából: „Hazudnék, ha azt mondanám, ugyanúgy állok a mérkőzés előtt, mintha bármelyik más következne. Bennem van, hogy a kiesés elkerülése a tét. Kettőzött erővel készülök, ugyanakkor igyekszem addig is sokat pihenni. Fontos, hogy ne legyünk görcsösek. Higgadtnak, fegyelmezettnek kell maradnom, és a csapatnak is.” Hogy sikerül-e, szombaton a Fáy utcában kiderül.