Sírással kezdődött

Amikor Kovács Dávid először jégre lépett, sírt. Most már tudatosan építi jégkorongos karrierjét. Debrecenben kezdett hokizni, onnan Ausztriába, majd Svájcba vitte az útja. Asiagóban az U18-as divízió I/B csoportos világbajnokság legjobb kapusának választották.

Pusztai Viola Négyévesen még sírva jött le a jégről, két évvel később már azzal ment az édesanyjához, hogy jégkorongozó akar lenni. Az U18-as divízió I/B csoportos jégkorong-világbajnokság legjobb kapusának választott Kovács Dávid azután, hogy beíratták a debreceni hokiklubba, két hónapot még a mezőnyben töltött, de miután edzője, Máthé Csaba kapus volt, és felnézett rá, így ő is beállt a kapuba. A tizenhat éves kapus így összegzi az eddigi pályafutását: – Hat évig Debrecenben védtem, aztán tizenhárom esztendősen az osztrák Black Wings Linzhez igazoltam. Két évet töltöttem ott, kollégiumban laktam a csapattársaimmal, akkor tanultam meg önállóan gondoskodni magamról. És persze a német nyelvet, hiszen a hetediket és a nyolcadikot Ausztriában végeztem el. A Linzben Reinhard Divis volt a kapusedző, aki most az osztrák válogatottal dolgozik, és játszott az NHL-ben is.

Két év után úgy döntött: Svédországban vagy Svájcban próbálna szerencsét. Amíg nem talált megfelelő lehetőséget, addig a Debrecenben védett, de csupán két hónapot, mert Bielbe hívták próbajátékra. – A szezon további részét Svájcban töltöttem, az egyik meccs után keresett meg a Langnau kapusedzője, Dusan Sidor, akit tizenegy évesen ismertem meg, szlovák edzőtáborban. Ráadásul a következő években részt vettem a nyári kapusedzőtáborában. Szerencsésnek érzem magam, mert a mesterem minden edzésen jelen van, javítja a hibáimat, és nagyon érdekes feladatokat talál ki. Egyszer leragasztotta a sisak rácsának a két szélét, hogy csak előre lássak, így a fejemmel is rendesen kövessem a korongot. Máskor összekötötte a két lábamat, mert nem találta elég szélesnek az alapállásomat. Meg akarta mutatni, hogy mennyivel nehezebb így védeni. Tavaly a Bielben, majd az idei szezonban a Langnauban is a svájci U17-es első osztályban játszott. Eredetileg egyéves szerződést kapott Langnauban, amelyet most három évvel meghosszabbítottak. Ez azt jelenti, hogy a 2016/17-es szezontól, a Junior Elite korosztályban játszik, a 17-19 évesek mezőnyében. Úgy érzi, Svájcban minden feltétel adott, hogy fejlődjön: elég jégidő jutott neki, és megkapja azt a speciális képzést szárazedzésen és a jégen egyaránt, amelyre kapusként szüksége van. A svájci kisvárosban helybéli családnál lakik, akik gondoskodnak róla, az ebédet és vacsorát pedig a klubja biztosítja.

– Langnauban nagyon kedvesek az emberek, figyelnek egymásra, engem is gyorsan befogadtak a csapatban. Egyébként Svájcban is járok iskolába, de alapvetően a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium magántanulója vagyok. Kinn egészen más az iskolarendszer, magad választhatod meg, milyen órákra akarsz járni. Nekem nem nagyon tetszik, de lehet, hogy csak azért, mert máshoz szoktam. A világbajnokság után bele is vetette magát a vizsgák rengetegébe, ami akár azalatt is történhetett volna, hogy a társak Asiagóban a jégen küzdenek az elsőségért, hiszen a keretben szereplő kapusok között nagy volt a harc a csapatba kerülésért. Mint mondja, a felkészülés alatt nem foglalkozott azzal, hogy a többiek milyen teljesítményt nyújtanak, csak magára koncentrált. Az összetartás alatt egyetlen egyszer bizonytalanodott el, hogy valóban utazhat-e a vb-re. – Az egyik meccsen két olyan gólt kaptam egymás után, amilyet máskor simán megfogok. Akkor volt bennem kétely, de sikerült túllépnem rajta, és bekerülni a vb-keretbe. Úgy vélem, Asiagóban elég jó teljesítményt nyújtottam. Egyetlen bekapott gól zavart: bár a japánok második találata nem az enyém volt, mégis úgy éreztem, ha kicsit jobban odafigyelek, megvan az is. És mit tart a legemlékezetesebb pillanatnak a világbajnokságon? – Amikor megnyertük a japánok elleni meccset, megszereztük az elsőséget, és mindenki rohant hozzám, együtt örülünk. Az a kedvencem. Íme, a videóriportunk a vb-aranyérmesekkel: