UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-05-05 15:10

(Ablak)törés Körmenden

Átmenetileg szünetelnek az edzések a Körmendi DMTE-ben, ugyanis szerdán a helyi menekülttábor lakói betörték a sportcsarnok ablakát, amelyben fiatal leánykézilabdázók edzettek, a szülők pedig féltik a gyereküket, és nem engedik vissza őket.

reb Félelem uralkodik Körmenden – legalábbis ez derült ki Faragó Andrásnak, a Körmendi DMTE egyesület elnökének korábbi és a honlapunknak adott nyilatkozatából. A sportklub a MB Rendészeti Szakközépiskolájának a területén található sportcsarnokban tartja edzéseit a kézilabdázóknak. Csakhogy az ugyanitt található – és a helyi lakosok erős ellenszenve mellett működő – ideiglenes menekülttáborba a héten menekültek költöztek.
kormend_atv
kormend_atv
A tábor egyik oldala közvetlenül szomszédos a sportcsarnok üvegfalával. Az atv.hu beszámolója szerint szerdán délután gyűltek oda a bevándorlók, akik a junior- és serdülő-leánycsapat edzését figyelték. Az iskola ügyeletes tisztje kiment hozzájuk, és távozásra szólította fel őket. Akkor az egyik férfi berúgta az ablakot. „Azonnal befejeztük az edzést. Megvártuk, míg a lányokért megérkeznek a szülők, akik biztonságban hazavitték őket – nyilatkozta megkeresésünkre, némileg vonakodva, a klub elnöke. – Azt hiszem érthető, ha a szülők fel vannak háborodva, az én lányom is ott edzett tegnap, én is megijedtem. Jelenleg is zajlik a rendőrségi eljárás, a gyakorlásokat pedig szüneteltetjük, nem engedik vissza a fiatalokat a szülők.” A klubban nagyjából száz kézilabdázó és kosaras sportol, előbbiben a legkisebbektől egészen az NB II-ig versenyeztetik a csapatokat. A klubelnök szerint új csarnokra lenne szükség, de persze rövidtávon más megoldást keresnek. Korábban már – amikor a jelenlegi létesítményt újították fel – a környező településeken szerepeltek, például Szentgotthárdon, Vasváron. „A szivacskézilabdázókkal edzhetünk a tízszer húsz méteres teremben, de a nagyobbaknak méretesebb pályára van szükségük.”