UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-05-11 11:23

Tizennégy éves kupagyőztes

Závaczki Bálint tizennégy évesen maga mögé utasította a teljes mezőnyt a Magyar Golf Szövetség egyik legrangosabb versenyén, a Magyar Kupán.

Lakner Gábor A mindössze 14 éves Závaczki Bálint nyerte meg a szövetség egyik legrangosabb versenyét, a XXVII. Magyar Kupát. A kétnapos viadalon 113 versenyző mérkőzött meg, a népes mezőnyben a juniorválogatott Bálint mögött válogatottbeli csapattársa, Greff Bálint végzett a második helyen. Bálint hároméves korában fogott először ütőt a kezébe, hat és fél évesen pedig már végigjátszotta élete első tizennyolc szakaszos pályáját. A sportág szeretetét édesapjától örökölte, aki külföldi utazáson ismerkedett meg a golffal.
Závaczki Bálint 2
Závaczki Bálint 2
„Tizenöt éve szerettem bele a golfozásba. Nyíregyházán élünk, onnan jártam kéthetente Budapestre egy-egy leckét venni – mondja a kezdetekről Závaczki Zsolt, Bálint édesapja és edzője. – Otthon a kirándulóhelyeken és a réteken próbálgattam az ütéseket, majd egy barátommal létrehoztuk a Nyírség Golf Clubot, és gyakorlópályát is építettünk. Ahogy az úszóedző fia az uszodában nő fel, úgy Bálint a golfpályán töltött rengeteg időt. Kipróbálta, tetszett neki, és úgy tűnt, van is érzéke hozzá. Elkezdtem tanítgatni, aztán jöttek a versenyek, előbb itthon, majd külföldön, és szinte mindenhonnan kupával tértünk haza.” A mostani Magyar Kupa-győzelem az egyik legjobb eredménynek számít, de a rangsorban előkelő helyet foglal el a tavalyi junior- és nyílt bajnoki cím, valamint több külföldi siker, amelyet komoly golfkultúrával rendelkező országokban arattak. Nem volt tehát előzmények nélküli az MK-győzelem, Böndicz Gergő szövetségi kapitány titkon számított is hasonlóra. „Többször láttam idén játszani Bálintot, a ciprusi edzőtáborban és a szlovákiai európai reménységek versenyén is jól teljesített, így benne volt a levegőben a kupagyőzelem. Végig magabiztos volt, stabilan játszott, és pillanatra sem hagyta magát megzavarni.” Bálint reménykedett a jó szereplésben, a győzelemmel azonban felülmúlta saját várakozásait is.
Závaczki Bálint
Závaczki Bálint
„Az első napon mutatott játékomra álmomban sem számítottam, de a végső győzelem is meglepett. Sikerült végig kiegyensúlyozottan teljesítenem, nem éreztem magamon nyomást. Nagyon jól sikerült a spanyolországi és a ciprusi edzőtábor, jól felkészültem az idényre, aminek már most meglett az eredménye.” A 14 éves sportoló legkedvesebb elfoglaltsága a golf, az optimális időbeosztás miatt ötödikes kora óta magántanuló. A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium minden segítséget megad sportolói karrierjének kiteljesedéséhez, de a tanulmányait sem hanyagolja el: eddig mindig kitűnő volt. A vizsgákra édesanyja, a versenyekre édesapja készíti fel, igazi csapatot alkot a család. A karrier szépen alakul, Bálint tavaly – egyetlen magyarként és egyben a legfiatalabb versenyzőként – felkerült a felnőtt amatőr világranglistára. A világ hetvenmillió golfozójából hatezren szerepelnek a rangsorban – 14 évesen nem kis teljesítmény volt beférni közéjük. A Zala Springs Golf Club versenyzőjének az a célja, hogy 18 éves korára profivá váljon, annak érdekében minden évre kitűzték a megugrandó szinteket, amelyeket rendre teljesít is. „Bálint legnagyobb erénye, hogy fejben nagyon erős. Jól kezeli a kiélezett szituációkat is, továbbá rendkívül átgondoltan és taktikusan játszik. Mivel Nyíregyháza minden golfpályától messze található, így a versenyek helyszínén szoktunk edzőtáborokat tartani. A hátrány egyben előny is, hiszen mindig másik pályán készül, így nincs szükség külön stratégiai edzésre. Haladunk tovább rendületlenül, a Magyar Kupa-győzelem kiváló visszajelzés arról, hogy jó úton járunk” – értékel a papa.