Viszlát, A csoport!

Nem sikerült az A csoportos tagság megőrzése a jégkorong-válogatottnak. Mégis, egyértelműen pozitív a csapat szentpétervári vb-teljesítménye. Ráadásul komoly a hozadéka az utánpótlásnak is.

Pusztai Viola Marad a liftezés lehetősége… Írd és mondd csalódottan? Pedig az A csoportos jégkorong-világbajnokság előtt a tisztes helytállásnál többet nem vártunk el a magyar csapattól. Csakhogy ők sokkal, de sokkal többet adtak nekünk: reményt a bennmaradásra. Nyilván a vereségek megfeleltek a papírformának, bár látva a válogatott teljesítményét, a szlovákoknál vagy a kanadaiaknál gyengébbnek tartott franciák elleni meccs előtt már a szakmai stáb és a játékosok is arról beszéltek, hogy talán lehet keresnivalónk. Nem volt. Most nem volt. A finnek ellen ismét azt a játékot kaptuk, amelyikre csettinteni lehetett a 3-0-s vereség ellenére. Az amerikaiak ellen nem ment, leginkább mentális fáradtság látszott a csapaton, de mielőtt elkönyveltük volna, hogy elfogytak a fiúk, olyan játékot produkáltak a fehéroroszok ellen, hogy csak törölgettük a szemünket.

Az örömkönnyektől? A hitetlenkedéstől? Ki éppen melyiktől. Magyarország 77 év után nyert újra az elitben, és a fehéroroszok 5-2-es legyőzésével felcsillant előtte a lehetőség: akár jövőre is az A csoportban szerepelhet. Ráadásul saját kezében volt a sorsa, csak hát az utóbbi idők legjobb német válogatottját kellett volna legyőzni… Honnan merítik a fiúk az erőt? Hogyan képesek még mindig koncentrálni? Ilyen és hasonló kérdések merültek fel az emberben, miközben a németek úgy küldték folyamatosan a korongot a kapunk felé, mintha géppuskából lőtték volna ki. Ha fal áll előttük, már az is erősen lyukas lett volna. A csapat vezetett, majd az ellenfél fordítása után egyenlített, és egészen az utolsó percekig élt az újabb győzelem reménye. Aztán 4-2-es vereség lett a vége. Így már csak a franciák győzelmében bízhattunk a fehéroroszok ellen, de a második harmadban már a magyar együttes tagjai is komor arccal ültek a szentpétervári Jubilejnij Aréna lelátóján, hiszen a belorusz gárda magabiztosan vezetett, és végül 3-0-ra nyert. Marad a liftezés. Marad a fel-le lehetősége, ami most már – a jövő évi divízió I-es csoport rendkívül erős mezőnyétől függetlenül – akár az igényünk is lehet. Mert van kikre építeni. Mert most már évről évre felbukkannak olyan fiatalok, akiket nyugodtan be lehet tenni a csapatba, és 25 éves korukra olyan klasszis játékosokká válnak, mint Bartalis István. A világbajnokságon az A csoportban debütáló, a fehéroroszok ellen gólt is szerző 19 éves Galló Vilmos, a MAC Budapest Mol Liga-csapatában tizennyolc évesen alapemberré váló, meccseket eldöntő védő, Stipsicz Bence, de a kevesebb lehetőséget kapott, de azzal maximálisan élő 18 éves Garát Zsombor és a nagyot küzdő, a krakkói divízió I-es vébén talán jobb teljesítményt nyújtó 20 éves Erdély Csanád egyaránt jó példa lehet az őket követő generációknak. És micsoda lehetőség volt az nemcsak nekik, de bárkinek a csapatból, hogy megmutathatták magukat a legjobbak között! Még nem tudhatjuk, mely ligában szereplő csapatoknak a figyelmét keltették fel a magyar játékosok, de bízunk benne, hogy a következő hónapokban arról szólnak a hírek, hogy komoly játékerőt képviselő bajnokságokba hívják a legjobbjainkat. Meglepődnénk, ha a szentpétervári majdnem csoda után nem állnának (ismét) gyerekseregek a jégpályák ajtaja előtt a következő szezon elején. És azon is, ha a jövőjüket a sportágban elképzelő serdülő vagy ifjúsági játékosok nem vetnék magukat megkétszerezett erővel a munkába . Mert most már nemcsak pislákol a fény, valahol az alagút végén, hanem egyértelműen állandósulni látszik.