UtánpótlásSport
2025. augusztus 18.
  • instagram
U19-es fiú kézilabda-világbajnokság, Egyiptom U20-as női vízilabda-világbajnokság, Brazília
Keresés:

Sportágak

Úszás

2016-05-25 14:41

Eb, Eb, olimpia

Olimpiai A szinttel és aranyéremmel tért hazai Késely Ajna a londoni felnőtt úszó Európa-bajnokságról. A csapat legfiatalabb tagja élvezte a felhajtást. És a tőle megszokott bájjal beszélt az élményeiről.

reb Hétfőn este érkezett haza az úszóválogatott Londonból: a pompásan szereplő együttes tagja volt a 14 éves Késely Ajna is, aki az utánpótlás-korosztályt egyedül képviselve remekül helytállt élete első hagyományos, ötvenes medencében rendezett világversenyén.
ajna_turi_szaka
ajna_turi_szaka
„Nagyon tetszett az Európa-bajnokság, rengeteg tapasztalatot szereztem – csicseregte a telefonba Turi György tanítványa. – Az edzőm is dicsért, mondván, jól versenyeztem, fizikálisan rendben vagyok, de lelkileg és mentálisan elfáradtam. Egyetértek vele, mert az utolsó napon, négyszáz gyorson én is éreztem magamon a kimerültséget. Nyűgös voltam, nehezen keltem. Kicsit sajnálom is, hogy nem sikerült döntőbe jutnom, de összességében elégedett vagyok.” Miért is ne lenne, hiszen maximálisan teljesítette a kontinensviadal előtt megfogalmazott célkitűzéseket. „A legfontosabbnak azt tartottuk, hogy kétszáz gyorson olimpiai indulást érő időt ússzak, illetve bekerüljek a váltóba. Négyszer is két perc alatt teljesítettem a távot. Még szoknom kell, hogy délelőtt is erősen ússzak, hiszen a hazai versenyeken tartalékolhatok a délutáni futamokra, mert magamat visszafogva is döntőbe jutok. A felnőtt Európa-bajnokságon viszont már korán a legjobbamat kellett nyújtanom.” Noha a Kőbánya SC versenyzője korábban 400 m gyorson elérte az A szintet, a riói indulása még kétségesebbnek látszott, mert a sorsa attól függött, ki melyik számban indul. A londoni teljesítményével azonban szinte bebetonozta magát a váltóba. „Még ízlelgetem azt, hogy indulhatok az olimpián. Eddig sem tűnt távolinak, de most szinte biztossá vált. Ugyanannyira felfoghatatlan, hogy jelen lehetek, mint a váltóval elért aranyérem. Örülök, hogy segíthettem lányoknak – vagyis, magunknak.”
kesely_ajna_london_szaka03
kesely_ajna_london_szaka03
No igen, még barátkozik a tudattal: nem szemlélője, hanem részese az aranystafétának… Egyébként úgy érzi, a londoni sikerek óriási lökést adnak a mindennapokra. „Minden verseny visszajelzés és megerősítés, hogy érdemes hajnalban kelni, szenvedni az edzésen, kihajtani magamat. Úgy utaztam haza Londonból, hogy már egyenesen várom: kezdjük újra a munkát.” Bár hagyomány, hogy a család finom ebéddel-vacsorával várja haza a rendre távoli tájakról hazatérő úszót, ezúttal Ajna hozott csokit a szeretteinek. „Az edzőtáborok után mindig jól esik az otthoni finom étel, de a versenyen szabad a vásár, szóval egy hét alatt elég sok szénhidrátot ettem. Innen kezdve viszont ismét nagyon ügyelni kell az étkezésre, úgyhogy az édességből is csak egy-kocka jut.” Ne felejtsük, a Rióba vezető út egyik állomása lesz a július eleji hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokság. „Mostanában a pillangó, sőt a hát is jól megy... Nem csak gyorson szeretnék indulni.” Hiába, aki annyira jó, akár már válogathat is...

Késely már 2014-ben megtapasztalhatta, milyen a legjobbak között úszni, hiszen rajtkőre állhatott a dohai felnőtt rövid pályás világbajnokságon. Akkor a kortársa, Gyurinovics Fanni ugyancsak helyet kapott a csapatban, most viszont csak Ajna lehetett a legjobbak között. „Az első-második nap még visszahúzódóbb voltam, de aztán mindenkivel könnyedén megtaláltam a hangot. Ennek ellenére azért inkább kislánynak éreztem magamat a nagyok között. Juhász Adéllal laktam egy szobában, akivel eleve jóban vagyunk, s most még jobb barátok lettünk.”