UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2016-05-25 20:30

Hárman a nagyok pástján

Balogh Boldizsár, Dósa Dániel és Záhonyi Petra is utazhat a június 25-én kezdődő toruni felnőtt vívó Európa-bajnokságra. A juniorok közül Dósa már a harmadik kontinensviadalán vesz részt, a többiek most lépnek először a nagyok pástjára.

Pusztai Viola Három juniorkorú vívó vehet részt az éppen rajtoló felnőtt Európa-bajnokságon. Közülük idén ketten debütálnak a nagyok között, míg egyikük – a fiatal kora ellenére – már a harmadik kontinensviadalára készül. A tőröző Dósa Dánielt két éve még váratlanul érte, hogy ő is utazik felnőtt Eb-re, ezzel együtt készületlenül is, így nem őriz jó emlékeket róla (ahogy a világbajnokságról sem). Tavaly már tudatosan készült a megméretésre, és a magyarok közül ő érte el a legjobb eredményt a 38. helyével. Ugyanabban az évben egyébként junior Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Mariborban.
Dósa Dániel Fotó: Augusto Bizzi/FIS
Dósa Dániel Fotó: Augusto Bizzi/FIS
A következő szezonja remekül indult, Budapesten ugyanis junior Világ Kupa-versenyt nyert. A folytatásban a felnőttversenyeket részesítette előnyben, többnyire feljutott a főtáblára, de a 64 általában a végállomást jelentette. Utolsóéves juniorként sem az Eb, sem a vb nem sikerült úgy, ahogy szerette volna, ellenben a Prágában rendezett európai olimpiai pótkvalifikációs versenyen a negyeddöntőig jutott, igaz, csak a győztes szerezhetett kvótát. A férfi tőrözők egyébként évek óta nem értek el sikereket a nemzetközi felnőttmezőnyben, bár esetükben a 64 közé kerülés is annak számított már. A szakvezetés ezért a fiatalok menedzselése mellett döntött, így a jelenlegi Eb-csapat korelnöke, Mátyás Bálint is csupán 22 éves. Az Egyesült Államokban tanuló, 2014-ben Eb-bronzérmet nyerő Németh Andrásról ebben a szezonban keveset hallottunk, a 21 éves tőröző a hazai viadalokon nem indult, és ritkán szerepelt nemzetközi versenyeken is. A csapattagsága így meglepő, de a képességeit ismerve nem indokolatlan. Apropó, meglepetés. Az első felnőtt Eb-jére készülő Balogh Boldizsár saját magát is meglepte decemberben, amikor döntőt vívott az országos bajnokságon. Bár alulmaradt Szabados Gáborral szemben, így is boldogan beszélt arról, hogy pályafutása legjobb eredményét érte el. Utolsóéves juniorként először vehetett részt korosztályos világversenyen: az Eb-n nem jutott főtáblára, a vébén ellenben a 32-ig menetelt. Női kardban eddig is jellemzően fiatalok képviselték az országot, a még mindig csak 21 éves, vb-bronzérmes Márton Anna már rutinosnak számít a felnőttek mezőnyében. A tizennyolc éves Záhonyi Petra azonban Torunban lép először pástra a nagyok Eb-jén. A Kárpáti Vívóklub versenyzője 2014-ben kadet Európa-bajnok lett, majd ugyanabban az évben bronzérmet szerzett a nandzsingi ifjúsági olimpián. A juniorok között egyéniben eddig két vb-hatodik hellyel büszkélkedhet. A felnőtt Európa-bajnokságon hasonló helyezések még senkitől sem várhatóak el, de hogy ez változzon, igen hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek a riói olimpiai résztvevőkkel teli mezőnyben. Az indulók teljes névsora ITT elérhető.