UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2016-05-29 19:03

Boncsér-bronz talajon

Boncsér Krisztián talajon bronzérmet nyert a berni ifjúsági tornász Európa-bajnokságon. Ugrásban az előkelő negyedik, nyújtón a hatodik helyet szerezte meg.

Pusztai Viola „Jó lenne talajon és ugrásban is az első helyen végezni, de egy éremnek is örülnék” – mondta Boncsér Krisztián, miután azt kérdeztem tőle, aláírná-e, ha ugyanazokat az eredményeket érné el a szerenkénti döntőkben, mint a berni ifjúsági tornász Európa-bajnokság egyéni összetett fináléjában.
Boncsér Krisztián a harmadik helyen végzett talajon
Boncsér Krisztián a harmadik helyen végzett talajon
Nos, nem lehet csalódott, még úgysem, hogy aranyérmet végül nem nyert. Talajon ugyanis a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon elért eredményéhez hasonlóan bronzérem került a nyakába. Gyakorlatára 14.666 pontot kapott, s csupán 34 ezreddel maradt el a második helyezett orosz Andrej Makolovtól. Giarnni Regini-Moran messze volt tőlük, a brit talajgyakorlatát a zsűri 15.166 pontra értékelte. Rajta kívül a szerenkénti finálékban senki sem tudott tizenöt fölé kerülni. Bár lehet, ezt elcserélte volna két másik aranyért, ugyanis korláton és ugrásban is csak a második hely jutott neki. A „csak”-ot tegyük is mindjárt idézőjelbe, hiszen a mezőnyből azért sokan lettek volna a helyében. Boncsér is, aki az első ugrására hiába kapott rendkívül magas, 14.900 pontot, a másodikat csak 14.333-ra értékelték a bírák, így az összesítésben elért 14.616 pontja a negyedik helyet jelentette. Aki biztosan nem lett volna Regini-Moran helyében, az a már említett Makolov. Az orosz fiú ugrásban tizenhét ezreddel előzte meg a britet, s lett Európa-bajnok. Aztán a nyújtón is „megtréfálta” a mezőnyt. A svájci Moreno Kratter rendkívül szép gyakorlatot mutatott be, s azt gondolhatta az ember, hogy hazai környezetben nem lehet megverni. De ekkor jött a brit Joe Fraser, aki ezredre ugyanannyi pontot kapott, tehát úgy nézett ki, hogy ketten állnak a dobogó felső fokán. Csakhogy a másodikra állhattak fel, Makolov ugyanis még náluk is jobban teljesített, így a második Európa-bajnoki címét is begyűjtötte. Az FTC 17 éves versenyzője az EYOF-on leesett a szerről, ezúttal azonban nem hibázott, a 13.466 pontot érő gyakorlata a hatodik helyre volt elég. Ami a többi szert illeti: korláton Regini-Morant honfitársa, Joe Fraser előzte meg, lólengésben az orosz Szergej Najdin, gyűrűn a német Nick Klessing bizonyult a legjobbnak.

IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERN Fiúk. Szerenkénti döntő. Talaj. Európa-bajnok: Giarnni Regini-Moran (Nagy Britannia) 15.166, 2. Andrej Makolov (Oroszország) 14.700, 3. Boncsér Krisztián 14.666 Nyújtó. Európa-bajnok: Andrej Makolov (Oroszország) 13.966 2. Moreno Kratter (Svájc) és Joe Fraser (Nagy-Britannia) 13.933, …6. Boncsér Krisztián 13.466 Ugrás. Európa-bajnok: Andrej Makolov (Oroszország) 14.983, 2. Giarnni Regini-Moran (Nagy Britannia) 14.966, 3. Makszim Ivanov (Ukrajna) 14.824, 4. Boncsér Krisztián 14.616 Korlát. Európa-bajnok: Joe Fraser (Nagy-Britannia) 14.733, 2. Giarnni Regini-Moran (Nagy Britannia) 14.600, 3. Eduard Jermakov (Ukrajna) 14.566 Lólengés. Európa-bajnok: Szergej Najdin (Oroszország) 14.833, 2. Rhys McClenaghan (Írország) 14.566, 3. Joe Fraser (Nagy-Britannia) 14.333 Gyűrű. Európa-bajnok: Nick Klessing (Németország) 14.358, 2. Artur Avetiszjan (Örményország) 14.300, 3. Ildar Juszkajov (Oroszország) 14.200